Alpokalja-Online
2010. szeptember 3. péntek
Ma: Hilda névnap
Holnap: Rozália névnap

20 éves a celldömölki Apáczai Kiadó



A Vas megyei sikertörténetre szerdán Budapesten tették fel a koronát. A születésnapi ünnepségen ott volt Pokorni Zoltán, Czeizel Endre, Ranschburg Jenő és sokan mások. „Minden második kisdiák velünk tanult meg olvasni” – mondják.

Az elmúlt 2 évtizedben több mint egy millió kisdiák, minden második magyar elsős az Apáczai Kiadó olvasókönyveivel tanult meg olvasni. A kiadót 1990-ben alapította Esztergályos Jenő, a „Tanár úr”. Regénybe illő sikertörténet, ahogyan egy családi vállalkozásból az ország egyik legnagyobb, kizárólag magyar tulajdonú könyvkiadó vállalata vált, amely ma már több mint 2,5 milliárdos árbevételre tesz szert évente. A kiadó a válság ellenére idén is több millió forintot fordít pedagógusoknak, iskoláknak és hátrányos helyzetű gyerekeknek szóló pályázatokra és jótékony célokra.
 
Esztergályos Jenő
 
Az Apáczai Kiadó 20 év alatt több mint 55 millió tankönyvet készített a diákoknak és a pedagógusoknak. Az eddig eladott tankönyvekkel több mint 2000 tehervagont lehetne megtölteni. A kiadó rendkívül büszke rá, hogy könyvei több millió kisdiáknak segíthettek megismerni a világot, megérteni a tudományokat. A 20 éves évforduló alkalmából közös ünneplésre gyűltek össze az Apáczai Kiadó partnerei: pedagógusok, iskolaigazgatók, tankönyvszerzők, barátok, kollégák, mindazok, akik így vagy úgy, de részesei voltak az elmúlt 20 év sikertörténetének.
 
Január 20-án több mint 3000 illusztris vendég ünnepelt együtt a Hungexpo G pavilonjában. Az egész napos konferencián és ünnepi rendezvényen beszédet mondott többek között Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter, Dr. Csermely Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Elnöke, Dr. Ranschburg Jenő pszichológus, Dr. Czeizel Endre orvosgenetikus, valamint fellépett Nemcsák Károly, Feke Pál és Simon Boglárka előadóművész, Molnár András Kossuth-díjas operaénekes és Mága Zoltán hegedűvirtuóz is, aki fergeteges koncertelőadással köszöntötte a 20 éves kiadót és a vendégeket.
 
A kiadó az ünnepi rendezvényen bemutatta legújabb tankönyveit is, és a délutáni szakmai beszélgetéseken alkalom nyílt arra is, hogy az érdeklő pedagógusok a szekcióülések keretében értékes szakértői előadásokat hallgassanak az aktuális szakmai kérdésekről, trendekről, valamint ki-ki elmondhassa tapasztalatait, véleményét a kiadó termékeiről.
 
Az évforduló alkalmából a kiadó egy „teherautónyi” tankönyvet adott ajándékba Böjthe Csaba atyának, aki több erdélyi gyermekotthont alapított, és segíti a kilátástalan, szegény sorsú gyermekeket. A kisteherautót többek között magyar-, történelem-, matematikatankönyvekkel megrakva adták át Böjthe atyának.
 
A rendezvényen indult útjára a Mága hegedű-vándordíj, amelyet azok az ének-zenei és művészeti iskolák nyerhetnek el, amelyek oktatási színvonala meghaladja az országos átlagot. A pályázaton elnyerhető díjat, egy csodálatos fehér hegedűt Mága Zoltán ajándékozta Esztergályos Jenőnek, aki most az arra érdemes iskoláknak kívánja egy-egy évre átadni mint fődíjat. Az évforduló alkalmából a kiadó pályázatot hirdetett egyházi és ökumenikus iskoláknak és sportiskoláknak is. A sportiskolák egy több híres sportoló, olimpiai bajnok, közéleti személyiség, művész által aláírt focilabdát nyerhetnek meg.
Érdekes adatok:
  • Az elmúlt 20 évben több mint 1 millió kisgyermek tanult meg Az én ábécém tankönyvből olvasni.
  • Az Apáczai Kiadó 20 év alatt több mint 55 millió tankönyvet adott ki, és több mint 55 millió diák tanult könyveinkből.
  • Az elmúlt 20 évben értékesített apáczais tankönyvek több mint 2000 tehervagonban férnének el. Ez annyit jelent, hogy a Nyugati pályaudvartól egészen Veresegyházáig, 28 km-en keresztül állnának a tehervagonok, telis-tele apáczais tankönyvekkel.
  • A tankönyvkiadók közül egyedül az Apáczai Kiadó nyert MAGYAR TERMÉK NAGYDÍJAT, mégpedig háromszor.

 Forrás: Apáczai Kiadó

 


Megosztás: Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Köszönet

Lengyelné Valcsi (nem ellenőrzött). 2010. január 23. - 12:27.

Kedves Tanár Úr!
Abban a szerencsében részesültem, hogy részt vehettem a Kiadó 20 éves születésnapi ünnepségén Budapesten. Csodálatos élményben volt részem, feltöltődve élménygazdagon tértem haza. Köszönet érte a Kiadó minden munkatársának és Önnek kedves Tanár Úr!Kívánok Önnek, családjának és minden kedves munkatársának a jó Istentől megáldott egészséges és bolgod életet, hogy még sokáig a kiadó élén "szolgálja" a pedagógus társadalmat és a gyermekeket! Lengyel Bertalanné

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • Twitter-style @usersnames are linked to their Twitter account pages.
  • Twitter-style #hashtags are linked to search.twitter.com.

.

Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.

Partnereink

Baywatch-blog

Egy fagyos nap a medence szélén és a medencében


"Páratlan érzés volt, ahogy a víz átmelegített és teljesen ellazította a testemet.” Tovább.

Aktuális

Ajándékot kapott a Weöres Sándor Színház

Csomka Ernő festőművész Weöres Sándor-portrét festett az új színház számára.

Közepes méretű izgalmakat váltottak ki Szombathelyen az MDF 2006-os fénymásolt ajánlószelvényei. A párt ma egy sajtótájékoztatón reflektált. Szabó Gábor a bányászbéka seggét emlegette. Úgy tudjuk, a politikus nem indul a választásokon.

A 880 millió forintos fejlesztésnek köszönhetően kórház - a helyi gyógy- és wellenessfürdő lehetőségeivel kiegészülve - a régióban is egyedülálló színvonalú rehabilitációs szolgáltatást képes nyújtani.

szombathelyi Brazil Jiu Jitsu (BJJ) csapat

A szombathelyi Brazil Jiu Jitsu (BJJ) csapat újabb remek eredményekkel gazdagította az éremfalát.

Herényiek Erdélyben

A herényiek ajándékként egy ősi magyar szilvafát vittek magukkal és ültették el a vendéglátó egyesület közösségi házának udvarán.

Némethné Pásztor Klára

A városi ünnepélyes tanévnyitó ünnepségen Némethné Pásztor Klárának aranydiplomát adott át dr. Ipkovich György polgármester.

Új épületszárny átadása

Csaknem ötszázezer ügyben hozott határozatot, és összesen 13,2 milliárd forintnyi bírságot szabott ki február óta a rendőrség közigazgatási hatósági szolgálata.

A szombathelyi Szova ZRt. egyik közbeszerzési eljárásával kapcsolatban befolyással üzérkedés miatt ismeretlen tettes ellen folyik eljárás a Vas megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályán. A Szovánál érdeklődtünk az ügy hátteréről.

A Mérlegek a nap 24 órájából, most lehetőleg minél többet járjanak nyitott szemmel, a Nyilasok életében pedig az erotika és érzékiség kap fő szerepet.
 

Bolyai iskola, Szombathely

A kedden átadott új létesítmények közül a leglátványosabb egy műanyag-borítású, kivilágított atlétikai pálya. Czika László fotói.

Tanulmány

Olvashatunk Gonda Györgyről, a Kertész téeszről, az iparosításról, vagy éppen a főiskolán működő Dialógus-körről.

Tanévnyitó ünnepség Szombathelyen

A nyár helyett inkább a telet idéző időben a Puskás Tivadar Szakképző Iskola egyik tantermébe kényszerült az idén a szombathelyi hivatalos tanévnyitó, ahol az ünnepi beszédet Ipkovich György polgármester mondta. Smidéliusz Bence fotói.

Hirdetés

 

 

Hirdetés

Alon üzleti kereső:

Keressen a helyi vállalkozók adatbázisában!

Hirdetés

Facebook