Alpokalja-Online
2012. február 9. csütörtök
Ma: Abigél névnap
Holnap: Elvira névnap

2010-ben ismét lesz Művészetek Völgye (július 23. - augusztus 1)



Többek között Ütősvölgy, Palya-udvar, színházi sátor és az idei "fővendég" Néprajzi Múzeum programjai várják a látogatókat a jubileumi, 20. Művészetek Völgyének otthont adó hét Balaton-felvidéki településen július 23. és augusztus 1. között.

Márta István főszervező a fesztivál budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, hogy az 1989-ben induló Művészetek Völgye eddigi összesen 17 ezer programjára és 30 ezer fellépőjére kétmillió látogató volt kíváncsi. Az elégtelen finanszírozás miatt azonban két éve más néven, kevesebb rendezvénnyel kényszerültek megtartani a fesztivált, tavaly pedig a hét falu - Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend, Öcs, Pula, Monostorapáti és Nagyvázsony - önállóan szervezett kisebb programokat július és augusztus fordulójára.

Művésztek Völgye
 

A jubileumi, huszadik alkalommal számos újdonság várja a fesztiválra látogatókat, bevezetik például a Művészetek Hölgye címet, melyet első alkalommal Palya Bea kap meg.

A tíz napra a Völgybe költöző énekesnő elárulta: Kapolcson Palya-udvart nyit, ahol barátai lépnek fel, többek között Szalóki Ági, Bognár Szilvia, Szőke Nikolett, Berecz András és a Momentán társulat; a közönség által megadott témákra Lackfi János költő improvizál, de lesz táncház is. Palya Beával nemcsak az evangélikus parókia udvarán lehet majd találkozni: a Művészetek Hölgye kirándulásokat is vezet a környéken.

A Monostorapátiban és Taliándörögdön helyet kapó Ütősvölgy házigazdája Rácz Zoltán és az Amadinda ütősegyüttes lesz. Ismét az öcsi kőfejtőben rendezik meg a világzenei fesztivált, olyan vendégekkel, mint Lajkó Félix, a Boban i Marko Markovic Orkestar, David Yengibarjan, a Parno Graszt vagy Nikola Parov. A Völgyjazz fesztivált Kapolcs, a Historikus és egyházzenei fesztivált a Völgy "szakrális helyei" látják vendégül; a monostorapáti sportpályán könnyűzenei koncertek lesznek a Kiscsillag, a Péterfy Bori & Love Band, a PASO és az Irie Maffia részvételével.

Három faluban is jelen lesz a kiállítási szekció fővendége, a budapesti Néprajzi Múzeum, míg a helyi kiállítóhelyek számos kisebb programmal lesznek jelen a fesztiválon.
A Békés Megyei Jókai Színház Pula határában állítja fel ötszáz személyes sátrát, ahol Hobo Circus Hungaricus című előadása és a budapesti Új Színház produkciói is helyet kapnak. Ellátogat a Völgybe a debreceni Csokonai Színház, a Dumaszínház és - egy különleges, helyszínspecifikus előadással - a KoMa Társulat is.

Mint Márta István elmondta, az idén induló Völgyvendég-sorozatban egy-egy határon túli magyar terület képviselőit fogja vendégül látni a fesztivál; első alkalommal a Felvidék mutatkozhat be. A Művészetek Völgye kiemelt figyelmet fordít a családosokra, és a programok közül nem hiányoznak majd a filmvetítések, a kézműves-találkozók és a vásárok, a népművészeti, valamint a környezetvédelemmel kapcsolatos rendezvények sem.

A főszervező felhívta a figyelmet a fesztivál honlapján (www. muveszetekvolgye.hu) meghirdetett pályázatokra és a honlapon jelentkező WölgyWebTévére is.

Bár elmondása szerint nem kívánt finanszírozási témákról beszélni, újságírói kérdésre válaszolva Márta István közölte: a Művészetek Völgyét nem tudnák megrendezni az új kormányzat által nyújtott anyagi támogatás nélkül. Ennek mértékéről még tárgyalások folynak; az állami támogatások valószínűleg az összköltségvetés 30-35 százalékát fogják kitenni.
 

www. muveszetekvolgye.hu

 

2010. július 23 - 2010. augusztus 01



Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális ajánlatunk:

Valentin-bál Szombathelyen 2012

Aktuális

Tamarin a bécsi állatkertben

A nagybajuszú majmocskák egy tévedésnek köszönhetően kapták nevüket.

Aktuális

A fiatalember súlyosan megsérült.

A fogásnem legrangosabb nemzetközi versenyei közé tartozó nagydíjon 18 ország jelezte részvételét.

A Rábán a szentgotthárdi duzzasztónál, valamint Rábahídvég közúti hídjánál már 300-300 méteren állójég alakult ki.

Orbán Viktor

A politológusok is elmondják a magukét.

Az egyik járműből a tűzoltók szabadították ki a sérültet.

A február 8-i program megváltozott a szombathelyi Café Freiben. Viszont videoklip-pályázat indul diákoknak.

A járművek a 80-100 centiméteres vízbe merültek.

James Joyce Szombathely

Újabb apró motiváció, hogy elolvassuk a szombathelyi főhős történetét, ami kétségkívül kicsit keményebb dió, mint Alekosz.

A dolgozók a szervezett csapatépítő túrákat jó esetben időpocsékolásnak értékelik, rossz esetben idegesítőnek.

Az elektromos hálózat felújításról a ház tulajdonosi közgyűlésének kell döntenie, de ez nehéz lesz, nehéz lesz, mert a ház lakásainak csak egyharmadát érinti a probléma, a felújítás 15-18 millió forintos költségét viszont az egész lakóközösségnek kellene vállalni.

A Mérlegeket új dolgokra sarkallják a bolygók, de ehhez előbb le kell zárniuk a múltat, a Halak számára pedig a február egy érzelmi mix lesz örömökkel és bánatokkal.

Ajánlatunk


Programnaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink