Alpokalja-Online
2012. február 9. csütörtök
Ma: Abigél névnap
Holnap: Elvira névnap

A 2010-es EFOTT: fellépők, színpadok, programok (Pécs - Orfű, július 13-18)



Ákos, a Kispál és a Borz, a Tankcsapda és a Quimby is fellép az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT), amelyet július 13-18. között tartanak a Pécs melletti Orfűn, ahol a különlegességet idén a "celebkemping" jelenti majd.

Magyarország legnagyobb hallgatói buliját 1976 óta rendezik meg évről évre más helyszínen. Az első ugyancsak Pécs mellett (Abaligeten) volt, az elmúlt három évben Debrecenben, Dunaújvárosban és Baján tartották meg a találkozót; a tavalyin 64 ezren szórakoztak, ami látogatottsági rekord volt.

A pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) rendezvénysorozathoz kapcsolódó idei orfűi találkozó Ákos koncertjével kezdődik, látható és hallható lesz a Tankcsapda, a Quimby, az idén búcsúzó Kispál és a Borz, a 30Y, Ganxsta Zolee és a Kartel, a Bëlga, az Irie Maffia, a Colorstar, a Balkan Fanatik, a Napra, a Zagar, az Anima Sound System.

A táncdalsátorban ad koncertet mások mellett Csepregi Éva, Kovács Kati, a Napoleon Boulevard, Szandi és Komár László. Utóbbi két előadó a "celebvilág" képviseletében jelen volt az EFOTT-ot beharangozó szerdai budapesti sajtótájékoztatón is, a műsorvezető Dévényi Tibor, Benkő Dániel, Aigner Szilárd, Karda Bea, Vad Kati, Hajas László, a Zanzibár együttes és Sári Éva társaságában. Idén ugyanis "celebkemping" is lesz az EFOTT-on: a fesztiválra érkező hírességek közösen állítanak majd sátrat, a felsőoktatási intézmények versenyét pedig az nyeri, amelyik több "celebet" állít maga mellé és hív meg a rendezvényre.

Az EFOTT előtt egy nappal lép fel a pécsi Expo Center szabadtéri színpadán Seal, aki az idei EKF-program sztárfellépője.
 

Pepsi Nagyszínpad
 
Időpont
Szerda
Csütörtök
Péntek
Szombat
18:00
19:30
 
21:00
 
23:00
 
Koncert Aréna
 
Időpont
Szerda
Csütörtök
Péntek
Szombat
16:30
 
 
 
18:00
 
19:30
21:00
22:30
 
00:00
 
01:15
 
 
03:00
 
 
Punk Goes To Disco
 
Szabadtéri színpad
 
Időpont
Szerda
Csütörtök
Péntek
Szombat
18:00
Frenk
Stereomilk
Insane
19:15
 
AWS
Jurij
Jacked
20:30
KGB
Macskanadrág
Pál utcai fiúk
21:45
Superbutt
Auróra
Hollywood Rose
23:00
Neck Sparin
Junkies
Renegades
00:15
Love Gun
Propeller Band
SID
Nova Prospect
 
HÖOK táncdalsátor
 
Időpont
Szerda
Csütörtök
Péntek
Szombat
18:00
 
 
Tátrai & Szűcs latin duo
Kardos-Horváth János (exKaukázus)
19:15
Paddy & The Rats
Cozombolis
Intim Torna Illegál
 
20:30
23:00
AB/CD
 
Napoleon Boulevard
 
00:30
Dévényi Tibi bácsi
Dévényi Tibi bácsi
Dévényi Tibi bácsi
Dévényi Tibi bácsi
 

 Részletek: www.efott.hu

2010. július 13 - 2010. július 19



Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális ajánlatunk:

Valentin-bál Szombathelyen 2012

Aktuális

A tisztújító taggyűlésen Mesterházy Attila pártelnök is részt vett.

Aktuális

Tamarin a bécsi állatkertben

A nagybajuszú majmocskák egy tévedésnek köszönhetően kapták nevüket.

A fiatalember súlyosan megsérült.

A fogásnem legrangosabb nemzetközi versenyei közé tartozó nagydíjon 18 ország jelezte részvételét.

A Rábán a szentgotthárdi duzzasztónál, valamint Rábahídvég közúti hídjánál már 300-300 méteren állójég alakult ki.

Orbán Viktor

A politológusok is elmondják a magukét.

Az egyik járműből a tűzoltók szabadították ki a sérültet.

A február 8-i program megváltozott a szombathelyi Café Freiben. Viszont videoklip-pályázat indul diákoknak.

A járművek a 80-100 centiméteres vízbe merültek.

Szentgotthárd, Opel gyár

A megállapodás alapján az iskola tanulói is használhatják majd az oktatási központot.

James Joyce Szombathely

Újabb apró motiváció, hogy elolvassuk a szombathelyi főhős történetét, ami kétségkívül kicsit keményebb dió, mint Alekosz.

A dolgozók a szervezett csapatépítő túrákat jó esetben időpocsékolásnak értékelik, rossz esetben idegesítőnek.

Ajánlatunk


Programnaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink