Alpokalja-Online
2012. február 8. szerda
Ma: Aranka névnap
Holnap: Abigél névnap

A 2010-es MTA-kitüntetettek listája



Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke adta át hétfőn, az MTA 180. közgyűlésén az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, az újságírói elismeréseket, valamint a Wahrmann Mór-érmet.

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége a 2010. évi legmagasabb kitüntetését, az Akadémiai Aranyérmet Király Zoltánnak, az MTA rendes tagjának, az MTA Növényvédelmi Kutatóintézet kutatóprofesszorának, egyetemi tanárnak adományozta "az ellenálló növények nemesítése érdekében, a növényi betegség-ellenállóság területén végzett biokémiai és élettani kutatásaiban elért sikereiért; a szelekciós és biotechnológiai rezisztencia-nemesítésbe bevezetett új módszerért, amelynek során a növényi betegség-ellenállóságot az oxidatív stresszel szembeni rezisztenciára alapozta".

A MTA Elnöksége kiemelkedő tudományos munkásságuk elismeréseképpen 12 kutatót részesített Akadémiai Díjban.

Akadémiai Díjjal tüntették ki Ács Tibort, az MTA doktorát, nyugalmazott egyetemi magántanárt, Czitrovszky Aladárt, az MTA doktorát, az MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézet osztályvezetőjét, tudományos tanácsadóját, Dudás Illést, az MTA doktorát, a Miskolci Egyetem Gépgyártástechnológiai Tanszékének egyetemi tanárát.

Megosztott Akadémiai Díjban részesült Homonnay Zoltán, az MTA doktora, az ELTE TTK Magkémiai Tanszék egyetemi tanára, dékánhelyettese és Kuzmann Ernő, az MTA doktora, az MTA Kémiai Kutatóközpont Nukleáris Kémiai Laboratórium, az ELTE Kémiai Intézet laboratóriumvezető tudományos tanácsadója, egyetemi magántanára.

Ugyancsak Akadémiai Díjjal ismerték el Kemény Lajost, az MTA doktorát, a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának tanszékvezető egyetemi tanárát, Madas Editet, az MTA doktorát, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos kutatóját, Németh Andrást, az MTA doktorát, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet tudományos tanácsadóját, osztályvezetőjét, Palkovics László Amandot, az MTA doktorát, a Budapesti Corvinus Egyetem, Kertészettudományi Kara tanszékvezető egyetemi tanárát, Pósfai Mihályt, az MTA doktorát, a Pannon Egyetem egyetemi tanárát, Tomka Bélát, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi docensét, valamint Tompa Pétert, az MTA doktorát, az MTA Szegedi Biológiai Központ Enzimológiai Intézete tudományos tanácsadóját.

Az MTA Elnöksége a tudomány népszerűsítése érdekében kifejtett eredményes újságírói munkásságuk elismeréseképpen Akadémiai Újságírói Díjban részesítette Egyed Lászlót, a Csodák Palotája ügyvezető igazgatóját, Liptay Katalint, a Magyar Rádió Zrt. Kulturális Szerkesztőségének kulturális újságíróját, szerkesztő-műsorvezetőjét, valamint Stöckert Gábort, az Index tudományos rovatának szerkesztőjét.

Az MTA Vezetői Kollégiuma 2010-ben Wahrmann Mór-érmet adományozott Hamvas Istvánnak, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgató-helyettesének "több évtizedes, az atomenergia területén elért kiemelkedő műszaki-tudományos teljesítményéért és a Magyar Tudományos Akadémiával és intézeteivel kialakított eredményes szakmai együttműködés megteremtéséért".
 


Témák:


Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális ajánlatunk:

Valentin-bál Szombathelyen 2012

Aktuális

A fogásnem legrangosabb nemzetközi versenyei közé tartozó nagydíjon 18 ország jelezte részvételét.

A Rábán a szentgotthárdi duzzasztónál, valamint Rábahídvég közúti hídjánál már 300-300 méteren állójég alakult ki.

Orbán Viktor

A politológusok is elmondják a magukét.

Az egyik járműből a tűzoltók szabadították ki a sérültet.

A február 8-i program megváltozott a szombathelyi Café Freiben. Viszont videoklip-pályázat indul diákoknak.

A járművek a 80-100 centiméteres vízbe merültek.

James Joyce Szombathely

Újabb apró motiváció, hogy elolvassuk a szombathelyi főhős történetét, ami kétségkívül kicsit keményebb dió, mint Alekosz.

A dolgozók a szervezett csapatépítő túrákat jó esetben időpocsékolásnak értékelik, rossz esetben idegesítőnek.

Az elektromos hálózat felújításról a ház tulajdonosi közgyűlésének kell döntenie, de ez nehéz lesz, nehéz lesz, mert a ház lakásainak csak egyharmadát érinti a probléma, a felújítás 15-18 millió forintos költségét viszont az egész lakóközösségnek kellene vállalni.

A Mérlegeket új dolgokra sarkallják a bolygók, de ehhez előbb le kell zárniuk a múltat, a Halak számára pedig a február egy érzelmi mix lesz örömökkel és bánatokkal.

Az eszméletlen férfit kihűlve találták meg a családi ház fűtetlen szobájában.

Ajánlatunk


Programnaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink