Alpokalja-Online
2012. február 4. szombat
Ma: Ráhel névnap
Holnap: Ágota névnap

A 2010-es Szombathelyi Tavaszi Fesztivál programja (márc. 12-28)



Március 17-én kezdődik a Szombathelyi Tavaszi Fesztivál rendezvénysorozata, amely a kultúrát napjainkban sújtó gazdasági válság ellenére is tartalmas és változatos programokat ígér a látogatóknak - hangsúlyozta kedden, a rendezvénysorozat sajtótájékoztatóján Grünwald Stefánia, az AGORA Szombathelyi Kulturális és Turisztikai Központ igazgatója.

A város összes kulturális intézménye összefogott annak érdekében, hogy a tavaszi fesztivált immár huszadik alkalommal megrendezhessék.

Hozzáfűzte: a programsorozat nyitó eseménye március 17-én az Irokéz Galériában lesz, ahol a II. Hang-Tér-Kép Összművészeti Fesztivált rendezik meg. Az eseményt a 15 éves fennállását ünneplő szombathelyi Mesebolt Bábszínház, az Irokéz Galéria és a Savaria Szimfonikus Zenekar szervezi, s része egy, a bábszínház elmúlt 15 évét bemutató kiállítás is.

szombathely, tavaszi fesztivál

Március 19-én a Szombathelyi Képtárban Paizs László tavaly elhunyt festőművész gyűjteményes kiállítása nyílik meg. Ugyanezen a napon este a szombathelyi Bartók Teremben kezdődik a Savaria Szimfonikus Zenekar koncertje, amelyen Csajkovszkij és Muszorgszkij népszerű műveinek dallamai csendülnek fel.

Március 20-án az AGORA Művelődési és Sportházban az alternatív népzenét játszó Csík Zenekar koncertezik és rendez táncházat, március 22-én pedig az AGORA Szalonban Radnóti Kovács Árpád festményeiből és grafikáiból nyílik kiállítás.

A Szombathelyi Tavaszi Fesztivál kiemelkedő rendezvénye lesz a Moszkvai Patriarchátus Ortodox Kórusának előadása, amely március 23-án 19 órakor kezdődik a Művelődési és Sportházban.

A fesztivál szervezői a gyerekekre is gondoltak azzal, hogy március 24-én és 25-én megrendezik a gyermek művészeti fesztivált, amelyen a város általános iskolás diákjai mutathatják be tudásukat, rátermettségüket az előadóművészetek legkülönbözőbb ágaiban.

A Szombathelyi Tavaszi Fesztivál programja március 26-án Péterfy Bori lemezbemutató koncertjével és március 28-án a Radnóti Miklós születésének 100. évfordulója tiszteletére rendezett verses, zenés esttel zárul.

******

A 2010-es Szombathelyi Tavaszi Fesztivál részletes programja:

03. 12., péntek 17.00 * Vitalitas Galéria (11-es Huszár út 19.)
Kassai Kefó Árpád kiállítása – megnyitó

Megnyitja: Tóth Csaba festőművész
A szombathelyi születésű képzőművész Radnóti Kovács Árpádtól tanulta a rajz és festészet alapjait. Középiskola után keramikusnak tanul Magyarszombatfán és Szombathelyen, és mint keramikus kezd dolgozni. Herenden porcelán festészetet tanul, majd a szombathelyi porcelánfestő műhelyt vezeti. Ezen időben több képzőművészeti technikával is megismerkedik, és önmaga is sokat kísérletezik. Kerámiát, csempéket tervez több kerámiagyárnak.
A kiállítás – a Tavaszi Fesztivál kísérőrendezvényeként – díjtalanul megtekinthető április 19-éig hétköznap 13.30–17.30 között.

03. 17.–04. 02. * IROKÉZ – AGORA Galéria
II. Hang-Tér-Kép Összművészeti Fesztivál – 15 éves a Mesebolt Bábszínház

Szervező: Mesebolt Bábszínház
Együttműködő partnerek: Irokéz Galéria, AGORA Szombathelyi Kulturális és Turisztikai Központ, Savaria Szimfonikus Zenekar
A rendezvény támogatója az OKM
Programok:
Bábok és játszótársak – 15 év 15 bábszínház
Ez a kiállítás nemcsak a Mesebolt Bábszínház múltjáról, jelenéről és jövőjéről szól, hanem 15 magyarországi bábszínház 15 évéről.
Megnyitó: 03. 17., szerda 18.00
A kiállítás díjtalanul megtekinthető: minden nap 9.00–12.00 és 14.00–18.00 óráig

Mesélj, rajzolj, játssz velünk! – a kiállítást kísérő programok
„Dí-dá-dú bábsimogató játszótér” – vidám foglalkozás óvodás csoportoknak
„Amit az állatokról feltétlenül tudni kell” – játékos foglalkozás kisiskolásoknak
„Állatok farsangja” – zenés foglalkozás óvodásoknak és kisiskolásoknak
A foglalkozásokra maximum 30 fős csoportokat várunk. Előzetes jelentkezés és időpont egyeztetés szükséges! Belépődíj: 200 Ft/fő
„Szerenád” – szerelem idéző báb-játékok felnőtteknek, sok zenével
Időpont: március 20. és 24. 18.00
Belépődíj: 500 Ft

A fesztivál kísérőprogramjai más helyszíneken:
Mesebolt – Leltár miatt nyitva! – 15 év történetei, emlékei, eseményei, csalódásai és örömei
Időpont: 03. 26., péntek 18.00 * AGORA–Szalon
A hétfejű tündér – levelező kérdezz-felelek játék kisiskolásoknak Lázár Ervin meséiből
Jelentkezés/részletes info: 94/501-728
Báb-kukucs –kiállítás a „Mesebolt” bábtárából
Időpont: 03. 17.–05. 16.
Megnyitó: 03. 17., szerda 14.30 * Berzsenyi Dániel Könyvtár

A fesztiválhoz kapcsolódó színházi előadások:
János vitéz (52)
Időpontok: 03. 24., 26. és 29–31. 15.00-kor; 03. 29-én 18.00
Helyszín: Mesebolt Bábszínház, Kamaraterem
Irgünc-burgunc – Esti hancúr-játék a Nappal és a Holddal – bemutató előadás
A Mesebolt Bábszínház 1–3 éveseknek szóló PÖTTÖM SZÍNHÁZ-i játéka
Időpont: 03. 21., vasárnap 10.00
Helyszín: Mesebolt Bábszínház, Kamaraterem
Kormos István: Az égig érő fa
Időpont: 03. 28., vasárnap 10.00
Helyszín: Mesebolt Bábszínház, Kamaraterem

A belépőjegy ára az előadásokra: 700 Ft. Jegyek a 94/501-728-as telefonszámon rendelhetők, hétköznap 8.00–16.00 óra között, illetve az előadás előtt a helyszínen vásárolhatók.

03. 19., péntek 17.00 * Szombathelyi Képtár
Paizs László (1935–2009) festőművész gyűjteményes emlékkiállítása

A kiállítást megnyitja: Dr. Ipkovich György polgármester
Paizs László fiatal éveit Szombathelyen töltötte. Itt találkozott a művészettel, oktatója volt Radnóti Kovács Árpád. ’60-as években kibontakozó művészete, amely szinkrontörekvéseket mutatott a korabeli európai és amerikai művészettel, egyfajta ellenkultúrát képviselt, amelynek sok más korszerű magyar művész is részese volt. Egyéni, ironikus, társadalomkritikai látásmódja már korai alkotásaiban is jelentkezett és az ő találmánya – és ami a legutóbbi időkig egyedivé tette művészetét – a különböző plexi poliészter sajátos használata. Plexitömbbe zárt tárgyai keresett darabjai a modern magyar képzőművészetnek.
75. születésnapjára készülve még vele személyesen kezdtük el a kiállítás megbeszélését, ám korábban a betegségekkel való küzdelemben győzedelmeskedő szervezete az utolsó esetben alul maradt. Szellemisége, az őt szakmailag és barátilag, családilag szerető, tisztelő emberek közege segítette át az ügyet ahhoz, hogy mégis megvalósulhatott a tervezett kiállítás.
A kiállítás megtekinthető: 04. 17-ig

03. 19., péntek 19.30 * Bartók Terem
A Savaria Szimfonikus Zenekar koncertje

Csajkovszkij: Változatok egy rokokó témára, op. 33.
Csajkovszkij: Rómeó és Júlia – nyitányfantázia
Muszorgszkij-Ravel: Egy kiállítás képei
Közreműködik: Rohmann Ditta (cselló)
Vezényel: Philippe de Chalendar
Belépő: 2500 Ft
Elővétel: Bartók Terem

03. 20., szombat 19.00 * AGORA–Művelődési és Sportház
A Csík zenekar – koncert és táncház

Az „alternatív” magyar népzene jeles képviselőinek tavaszi turnéja a produkcióba illeszt egy kis színházat, s visszahozza a táncházak nosztalgikus hangulatát.
Csík zenekar 20 éve meghatározó szereplője Magyarország népzenei életének. Rengeteg koncert, táncház és jó néhány sikeres zenei album tette népszerűvé nemcsak a zenekart, de a magyar népzenét is – hazánkban és külföldön egyaránt. Az eltelt két évtized alatt több rangos zenei díjjal jutalmazták a kecskeméti formációt. Munkájuk legnagyobb elismerését jelzi a Fonogram-díj, melyet 2007 év elején érdemeltek ki legutóbbi, azóta aranylemezként számon tartott "Senki nem ért semmit" című albumért világzene kategóriában. 2009-ben népzenét megújító művészetük Magyar Örökség-díjban részesült!
Közreműködik: Ferenczy György
Belépő:
· elővételben 2300 Ft
· helyszínen 2700 Ft
Elővétel:
· AGORA–Jegyiroda (Szombathely, Belsikátor 1., Tel.: 94/511-266)
· www.jegymester.hu

03. 22., hétfő 17.00 * AGORA–Szalon
Radnóti Kovács Árpád (1902–1977) festmények és grafikák
– válogatás egy szombathelyi klasszikus mester munkáiból

A kiállítást megnyitja: Tóth Csaba festőművész
Vendég: Dr. Kovács Árpád, a festőművész fia, az Állami Számvevőszék volt elnöke
Együttműködő partnerek: Magyar Nemzeti Galéria, Rumi Rajki Műpártoló Kör, Szombathelyi Képtár
Külön köszönet: Balogh Péter, Kovács Árpád, Marosfalvi Antal, Polgár Katalin, Rasperger József, Székely Anikó, Tóth Csaba és Zsámbéky Mónika, valamint a kiállítás anyagát kölcsönző magánszemélyek és intézmények segítségéért!
A kiállítás díjtalanul megtekinthető április 9-ig, munkanapokon 12.00-től 18.00 óráig.
Tárlatvezetések:
03. 24. szerda 16.00 Tóth Csaba festőművész, főiskolai docens /NYME, SEK
03. 31. szerda 16.00 Rumi Rajki Műpártoló Kör
04. 06. kedd 16.00 Marosfalvi Antal festőművész, a Szombathelyi Képtár restaurátora, a Rumi Rajki Műpártoló Kör tagja, egykori modell és tanítvány
04. 09. péntek 16.00 Rumi Rajki Műpártoló Kör

03. 23., kedd 19.00 * AGORA–Művelődési és Sportház
A Moszkvai Patriarchátus Orthodox Kórusának előadása

A kórus legfontosabb tevékenységének tartja az ősrégi orosz művészet, valamint a kéziratok rejtjeleiben meghúzódó hangzásvilág kutatását és megfejtését. Előadásaik és számos felvételük révén világszerte ismertté váltak, mindenekelőtt az óorosz énekek egyedülállóan tiszta előadásával. Felléptek Európa számos városában, Utrechtben, Londonban, Bécsben, Maastrichtban, Barcelonában és Ravennában, sőt a Lincoln Centerben is koncerteztek! Az együttes rendkívül sokoldalú és változatos műsort kínál a hallgatóság legkülönbözőbb rétegeinek. Repertoárjukban a 16–19. század közötti időszak tradicionális énekei mellett szerepelnek újabb keletű egyházi darabok is, mint például Csajkovszkij művei.
A Csákányi László-bérlet előadása.
Belépő: 2500 Ft
Elővétel:
· AGORA–Jegyiroda (Szombathely, Belsikátor 1., Tel.: 94/511-266)
· www.jegymester.hu

03. 24., szerda 9.00–12.00 és 14.00–18.00 * AGORA–Művelődési és Sportház
AGORA Gyermek Művészeti Feszitvál 2010

Amatőr összművészeti fesztivál szombathelyi és Vas megyei általános iskolás diákok részvételével
- Kisiskolások művészeti fesztiválja
A program támogatója a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Szakmai Kollégiuma.

03. 25., csütörtök 9.00–12.00 és 14.00–18.00 * AGORA–Művelődési és Sportház
AGORA Gyermek Művészeti Feszitvál 2010

Amatőr összművészeti fesztivál szombathelyi és Vas megyei általános iskolás diákok részvételével
- Felső tagozatosok művészeti fesztiválja
A program támogatója a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Szakmai Kollégiuma.

03. 26., péntek 21.00 * AGORA–Savaria Filmszínház
Péterfy Bori-koncert

Két év után új lemezzel jelentkezett az egykori Amorf ördögök énekesnője, a 2007-ben szólókarrierbe kezdett alternatív popdíva, Péterfy Bori és zenekara. A Nemzeti Színházban is dolgozó énekes-színésznő sanzon-punk-rock formációja nem tétlenkedett az elmúlt két évben: végigszáguldottak a hazai klubokon és fesztiválokon. A szerénység nélkül sikeresnek mondható debütáláshoz, a mára aranylemezes, cím nélküli első Péterfy Bori & Love Band-albumhoz képest az egyszerűen csak 2 címre keresztelt új anyag logikus folytatása a sanzonos-rockos világnak, de ezúttal kevesebb a sanzon, és több a nyers erő.
Belépő: 1800 Ft
Elővétel:
· AGORA–Jegyiroda (Szombathely, Belsikátor 1., Tel.: 94/511-266)
· www.jegymester.hu

03. 28., vasárnap 19.00 * AGORA–Művelődési és Sportház, kamaraterem
Both Miklós: Radnóti est
Kísér a Napra zenekar

Radnóti Miklós 100. születésnapja, és az erre emlékező jeles év adta az apropót, hogy a Hangzó Helikon sorozat 19. kiadása a költő verseiből adjon zenés ízelítőt. A modern magyar líra egyik legkiemelkedőbb alakjának verseit Both Miklós, a hazai etno-rock legkiemelkedőbb gitárprímása, a Napra zenekar frontembere zenésítette meg és énekelte lemezre, zenekara kíséretében.
Both Miklós virtuóz gitárjátékával, lenyűgöző színpadi teljesítményével alig két év alatt hatalmas rajongótáborra tett szert, s most Cseh Tamás, Gerendás Péter, Sebestyén Márta, Lovasi András, Palya Bea, Ferenczi György nyomdokaira lépve énekelt versekben is kiválót alkotott.
Belépőjegyek ára: 1500 Ft
Elővétel:
· AGORA–Jegyiroda (Szombathely, Belsikátor 1., Tel.: 94/511-266)
· www.jegymester.hu




Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális ajánlatunk:

Valentin-bál Szombathelyen 2012

Aktuális

A vasúttársaság egyelőre a téli menetrendet sem vezette be.

Aktuális

Nemesi Gáborné elektromos olajradiátornál melegszik a konyhában a szombathelyi Szűrcsapó utca 24-es számú házban,

Ha minden simán megy, hétfőre már a ház valamennyi lakásában lesz gázszolgáltatás.

Kígyó a kertben

A főszerepben egy magyar lány és egy nagyon gázos kígyó.

Strén Tibor és Tóth Gábor

Fennállása óta eddig 148 millió pályázati összeget sikerült megnyerni a büki TDM-szervezetnek.

Alakuló találkozót tartott Szombathelyen a 4K! Vas megyei csoportja. Az eseményen részt vett Nagy András, a szervezet szóvivője is.

Tiborcz János korábban Zala megyét vezette.

A Hold körül kialakuló fényes kör, az úgynevezett halo-jelenség látható az esti égbolton Veszprém felett

A fotók tegnap éjjel készültek Veszprémben.

Horváth Boldizsárt nevezték ki a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara Szombathelyi Képzési Központjának igazgatójává.

Jön a Snow Patrol, az Iggy & the Stooges, a Lostprophets és Katy B.

A Dr. Kneffel Pál-előadóterem névadóünnepsége Szombathelyen

Az ünnepségen többek között megjelent Paller Judit országos tisztifőorvos, Harangozó Bertalan kormánymegbízott és Puskás Tivadar polgármester is.

A Czeglédy Csabához köthető cég az összeget mint győzelmi prémiumot ajánlja fel a csapat tagjainak.

Bécsi állatkert

Néhány hónap alatt a második veszteséget kénytelen elkönyvelni a Schönbrunni Állatkert.

A legszebb alkotások 70 ezer darab újrapapír füzetnek a borítóját díszítik majd.

Ajánlatunk


Programnaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink