Alpokalja-Online
2012. február 9. csütörtök
Ma: Abigél névnap
Holnap: Elvira névnap

30Y és Szimur a Savaria Moziban (koncertkritika + képgaléria)



Átlagos koncertet adott Szombathelyen Beck Zoltán cseppet sem átlagos zenekara, a 30Y.

A koncert előtt egy darabig azon poénkodunk, hogy akkor Edda vagy 30Y legyen az esti program, innen jön a felismerés, hogy Eddán, ha jól számolom, utoljára 1980-ban voltam. Ebből persze az olvasó is utána számolhat ennek-annak.
 
30y
 
Ám hiába a harminc év kihagyás, Eddára egyetlen porcikám sem vágyik továbbra sem, így marad a 30Y. Mellettük szól az is, hogy a tavalyi Szigeten színpadok és zenekarok tucatjait jártuk be, míg végre beleakadtunk az első teljes értékű produkcióba, ami történetesen egy 30Y-koncert volt. Meg is állapítottuk, hogy ezért kár utazgatni, sok pénzért zsebbe nyúlni, egyszerűbb, ha az ember évente párszor elsétál Savaria Moziba.
 
Merthogy – míg el nem felejtem – a szombati koncert is ott zajlik.
 
Szimur
 
Előzenekar a Szimur (a fotón). Nagyjából annyi, hogy pécsi fiatalemberek gitárzenét játszanak. Néhány dalnak kétségtelenül van karaktere, de a többségnek alig. Most ahhoz kellene bátorság, tehetség, elszántság, hogy az előbbiekből még sokat gyártani, az utóbbiakat meg magukra hagyni.
 
A mozi előcsarnokában úgy fél ház lehet. Mintha a múltkorin többen lettünk volna, és az sem valószínű, hogy az Edda szipkázta volna el a 30Y-rajongótábort.
 
Beck Zoliék valamikor 10 óra után csapnak a húrokba, hogy közel éjfélig játszanak. Átlagos koncertet adnak, amely hol felpörög, hol leül.
 
30y
 
Beck a koncert harmadánál magyarázkodik, hogy eddig olyan fáradtak voltak, de most már nem. Mi is abban bízunk, hogy ez a fáradtság csak átmeneti jellegű.
 
A koncertet persze vígan elviszi, hogy a 30Y nem egy átlagos zenekar. Nem különösképpen van kedvem arról értekezni, hogy miért, annál is inkább, mert a múltkori szombathelyi koncert kapcsán írtam róluk nagyon okosokat és nagyon filozofikusakat, aki ilyenre vágyik, feltétlenül kattintson ide.
 
30y
 
A 30Y-nak nem csak az a nagy előnye, hogy– a mostani koncerten például az tűnik fel, hogy Sárközy Zoltán milyen jó billentyűs - megtanultak zenélni, hanem az is, hogy az egész úgy rock, hogy közben okos, érzékeny, lírai. Egy olyan világban próbál üzeneteket megfogalmazni, ahol nem nagyon lehet mit mondani. Beck Zoli tudja, hogy nincs miben kapaszkodni, de azért megnézi közelről a lehetőségeket, hogy hátha. Aztán persze széttárja a kezét. De ezt olyan szépen teszi.
 
Mi meg nyugtázzuk mindezt újra, ahogy a hosszú ráadást is, aztán szépen hazabattyogunk. Kissé fáradtan.
 
Korábban:

 


Témák:


Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális ajánlatunk:

Valentin-bál Szombathelyen 2012

Aktuális

Tamarin a bécsi állatkertben

A nagybajuszú majmocskák egy tévedésnek köszönhetően kapták nevüket.

Aktuális

A fiatalember súlyosan megsérült.

A fogásnem legrangosabb nemzetközi versenyei közé tartozó nagydíjon 18 ország jelezte részvételét.

A Rábán a szentgotthárdi duzzasztónál, valamint Rábahídvég közúti hídjánál már 300-300 méteren állójég alakult ki.

Orbán Viktor

A politológusok is elmondják a magukét.

Az egyik járműből a tűzoltók szabadították ki a sérültet.

A február 8-i program megváltozott a szombathelyi Café Freiben. Viszont videoklip-pályázat indul diákoknak.

A járművek a 80-100 centiméteres vízbe merültek.

James Joyce Szombathely

Újabb apró motiváció, hogy elolvassuk a szombathelyi főhős történetét, ami kétségkívül kicsit keményebb dió, mint Alekosz.

A dolgozók a szervezett csapatépítő túrákat jó esetben időpocsékolásnak értékelik, rossz esetben idegesítőnek.

Az elektromos hálózat felújításról a ház tulajdonosi közgyűlésének kell döntenie, de ez nehéz lesz, nehéz lesz, mert a ház lakásainak csak egyharmadát érinti a probléma, a felújítás 15-18 millió forintos költségét viszont az egész lakóközösségnek kellene vállalni.

A Mérlegeket új dolgokra sarkallják a bolygók, de ehhez előbb le kell zárniuk a múltat, a Halak számára pedig a február egy érzelmi mix lesz örömökkel és bánatokkal.

Ajánlatunk


Programnaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink