Alpokalja-Online
2012. május 17. csütörtök
Ma: Paszkál névnap
Holnap: Erik névnap

80 Munkácsy Mihály-képből álló kiállítás nyílik Keszthelyen



Először látható egyedi összeállításban mintegy 80 Munkácsy Mihály-kép április végétől a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban - tájékoztatta az intézmény igazgatója csütörtökön az MTI-t.

Czoma László arról számolt be, hogy a Magyar Nemzeti Galéria és Pákh Imre műgyűjtő által birtokolt képek ebben az összeállításban még sehol nem szerepeltek. A teljes életművet átfogó kiállításon számos emblematikus, jól ismert alkotás is helyet kap, amelyek elhelyezése miatt jelentős költségű átalakítást is végrehajtanak a keszthelyi intézményben.

Keszthely
 

A kastély Hintómúzeumában látható lesz a Nemzeti Galériától érkező képek között a Poros út, az Éjjeli csavargók, a Vihar a pusztán című festmény, Paál László portréja, valamint több tanulmány és zsánerkép is. Pákh Imre kollekciójából mintegy 30 darab kerül időlegesen Keszthelyre, ahol kiállítják az Ásító inast, több csendéletet és szalonképet. A látogatókat Rippl-Rónai Józsefnek a mesterről készült portréja fogadja majd, de a művek között szerepel Munkácsy utolsó festménye, A virágok áldozata is.

A jobbára a magyar tájakat, alakokat felvonultató tárlat előkészületei már megkezdődtek. A Pákh Alapítvány és a kastélymúzeum együttesen mintegy 40 millió forintot fordít arra, hogy a képek elhelyezéséhez a legtökéletesebb feltételeket tudják biztosítani. A húsvét után nyíló és októberig látogatható kiállítás idejére kiürítik a Hintómúzeumot, amelyet átfestenek, átalakítanak, továbbá új biztonsági és klímaberendezésekkel látnak el.

A több milliárd forint értékű tárlat biztosítási költsége tízmilliókat jelent, a képeket fegyveres kísérettel szállítják majd a Balaton-parti városba.

Czoma László hozzátette: reményei szerint csak erre a kiállításra mintegy 70 ezer látogató érkezik, akik külön erre a tárlatra készült katalógust is kézbe vehetnek majd.




Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális

Mentse le, nyomtassa ki, töltse fel a mobiljára. És ne száguldozzon!

Aktuális

A munkanélküliek közel 30 százaléka az együttműködés hiánya miatt került ki a nyilvántartási rendszerből.

Britley Spears

Új szavazatszerző frontot nyitott az SPÖ.

Nemény András

A képviselő szerint a fejlesztési programok leálltak.

Az amerikai szoftveróriás olyan területen nyitott frontot, ami alapjaiban változtathatja meg mindennapi számítógép-felhasználásunkat.

Kanai mélygarázs

A lakók meglepetéssel szemlélték az eseményeket.

Idén otthon végeztem a cserét. Hogy senki ne járjon jól.

A baleset Kisunyom és Egyházasrádóc között történt hétfőn reggel.

A szombathelyi önkormányzat tavalyi üzleteiről szóló cikkünkben volt néhány tétel, amely szemet szúrt olvasóinknak.

Szombaton elstartolt a magyar ralibajnokság. A Vas megyei verseny érdekessége, hogy azon Talmácsi Gábor is részt vett, igaz, mérsékelt sikerrel. Képek.

 Egy szombathelyi férfi halt meg a 86-os számú főúton szombaton a Körmend Szombathely útvonalon.


Programnaptár

«  
  »
h k s c p s v
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink

Belépés