Aczél Zoltánt felfüggesztették a sportszakmai tevékenység alól
MTI, 2011. december 13. - 20:54A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden felfüggesztette a sportszakmai tevékenység alól Aczél Zoltánt, a Haladás vezetőedzőjét.
Borbély Zoltán, az MLSZ jogi- és sajtóirodájának vezetője az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy a tréner addig nem dolgozhat a labdarúgásban, amíg a bíróság jogerős határozatot nem hoz. Az MLSZ döntése első fokon született.
A bíróság pénteken helyezte szabadlábra Aczél Zoltánt, a Haladás Sopron Bank jelenlegi, a Siófok korábbi vezetőedzőjét, akit november 30-án, a Videoton elleni Magyar Kupa-mérkőzést követően vettek őrizetbe, mert kötelességszegés és vesztegetés gyanúja merült fel vele szemben.
A gyanú szerint Aczél a 2009. április 21-én lejátszott Honvéd-Siófok (2-2) Magyar Kupa-elődöntő előtt elfogadta játékosai, Sütő László és Horváth Gábor ajánlatát, amely arra vonatkozott, hogy fejenként 3-4000 euró ellenében legalább két góllal elveszítik a mérkőzést. A tréner ekkor azt ígérte, hogy a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően fogja összeállítani. Az elkövetői kör végül Aczél és játékosai hajlandósága ellenére a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, így a megállapodás szerinti jogtalan kifizetésre nem került sor. A 2009. május 23-i ZTE-Siófok bajnoki előtt Aczél - a gyanú szerint - szintén elfogadta két játékosa ajánlatát, melynek értelmében 4000 euró ellenében ő is részt vesz a mérkőzés eredményének befolyásolásában. Aczél - a gyanú szerint - tudva arról, hogy a manipulációban játékosként pontosan kik vesznek részt, a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően állította össze és a meccs után átvette a neki ígért 4000 eurót.
A siófoki meccsekkel összefüggésben Horváth Gábor és Sütő László mellett még egy labdarúgót, Andruskó Attilát, továbbá K. Zsolt FIFA-licences játékosügynököt már korábban őrizetbe vették a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai. Andruskó és Sütő teljes körű, feltáró jellegű beismerő vallomást tett.
Aczél előzetes letartóztatásba helyezését követően a Haladás Sopron Bank múlt pénteken taggyűlést tartott, amelyen azonban nem született döntés az edző sorsáról.
Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!



.jpg)




A kulcsszó valószínűleg az előző hozzászólásban van: A város tulajdonosa is egyben a csapatnak és mint tulajdonos kötelezettsége is van. Nyilván kell költenie a tulajdonára, ugyanakkor néha hasznot is kell remélnie belőle. Azt kell megnézni, milyen arányban állnak ezek a dolgok. Vajon a többi tulajdonos is ugyanígy beteszi a pénzt? És haszonként ki mennyit vesz ki az üzletből? Ha ezek rendben vannak, akkor jó. Ha nem, akkor valami hibádzik a sztoriban.
Ha olyan világban élnénk, hogy a szponzorok egymásnak adnák a kilincset és minden csapat annyiból gazdálkodhatna amennyiből csak akar akkor valóban azt mondom, hogy nem kell a városi támogatás. De... Amíg egy csapat többségi tulajdonosa a város addig igen is kell pénzt fordítani rá. Lehet, hogy van olyan ember akit nem érdekel szombat esténként egy foci vagy kosár meccs de több ezer embert viszont igen. Mindenki elhiheti, hogy olyan pénzek csúsznak egyik zsebből a másikba, hogy ha azokból sok ember villanyszámláját ki lehetne fizetni. Csak hát manapság trendi a 10% és ez nem csak az egyik oldalon működik. Sajnos!
Magyarországon minden kellemetlen kérdésre (sporttámogatás, jutalmak, szakértők, külföldi utak stb.) ráfogják, hogy demagógia, miközben a valódi demagógiát nem nevezzük néven.
A professzionális sport finanszírozását firtatni nem demagógia.
Egy profitorientált, a sport show-business-ben operáló magán kft támogatása talán nem keverendő össze egy városi kulturális intézménnyel.
Természetesen az utóbbi támogatásáról is lehet vitatkozni.
Az előbbiről nem nagyon.
"A város erre egy fillért se költsön" - ezt sok mindenre rá lehet húzni, pl. akár azt is lehetne mondani, hogy színházat se támogasson, mert csak pár száz ember szórakozását biztosítja. Vagy az "üsd a térdem babám", vagy hasonló néptánc együtteseket sem kell támogatni, erre lehet azt mondani, hogy tartsák el magukat.
A társadalom attól is társadalom, hogy elfogadok olyan ráfordításokat, amire én, mint egyén nem biztos, hogy költenék.
Az un. profi sportot aki akarja a saját pénztárcájából is támogathatja. Az önkormányzat egy fillért se költsön erre!
Az pedig végképp erkölcstelen, ha ezt a "látványsportot" a lakbérekhez, fűtészámlához, vízdíjhoz hozzácsapva fizettetik meg velünk.
A város közösségének az égvilágon semmi haszna nincs belőle ha a Haladás labdázóit támogatja.
Azzal egyetértek, hogy a fideszes ifjak Moulin Rouge beli tivornyája vérlázító, akárcsak az Azori kéjutazás.
1. Semmennyi pénzt ne adjon egy önkrományzat profi sportra, mert akkor az nem profi, ha nem képes eltartani magát.
2. Aki ilyen hevesen védi Aczél Zoltánt, belegondolt abba, hogy esetleg lehet hogy tényleg vaj van a fején?
Ja és még annyit, hogy inkább ilyenre költsön a város pénzt mint arra, hogy képviselők lakmározzanak meg italozzanak vagy épp a seggüket süttesék távoli szigeteken örömlányok társaságában.
Na ezért tart itt ez az ország.
Ha pózolni kell meg jó híreket kell közölni Ti vagytok az elsők akik odaálltok. Azért írom azt, hogy Ti mert a hülye is tudja kik azok akik az ilyen förmedvényeket leírják. Támadhatjátok Czeglédyt( mielőtt jönne, hogy csicskása vagyok, elárulom, hogy igen, ismerem de nem haverom és még csak nem is vagyok se képviselő se politikus) de Ő azért többet tett a városi sportért mint az egész kormánypárti bagázs összesen.
Amíg Martonék csak képeken mosolyognak és ha meleg a helyzet akkor nem jelennek meg(ankét) addig Czeglédy igen is tette a dolgát. Lehet, hogy hibázott néha de csak az hibázhat aki tesz is valamit.
Csak decemberben elszórt pénzekből(Azori szigetek,M.Rouge) mennyit lehetett volna adni a szegényeknek karácsonyra...... Erről kellene beszélni de az ilyenről jobb elterelni mondva csinált dolgokkal a figyelmet.
Ez a mai Magyarország 2011 év végén. Eljött sajnos az az idő is!
Nem véletlen a döntés. Akik hozták, sejtik mi jön. Felgöngyölítik az elmúlt évek szponzorációs és hirdetési szerződéseit, ezt az egész velejéig korrupt rendszert, ami a profi fociban van, volt. Nem kéne annyira védeni az urat, hamarosan sokkal durvább dolgok derülnek majd ki.
Teljesen egyetértek veled és a kérdéseiddel!
A labdarúgás más országokban nyereséget termelő üzlet. Portugáliában ugyanannyian laknak mint nálunk és lásd!
Semmi keresnivalója az adófizetői pénzeknek a versenysportban, ami máshol nyereséget termel.
Tartsák el magukat!
Régebben azt szokták kiabálni meccseken: menjenek el kapálni.
Ki adott felhatalmazást a szombathelyi önkormányzati képviselőknek arra, hogy közpénzekből támogassák a Soproni Haladást (korábban Szombathelyi Haladás), amely gyakorlatilag egy magáncég?
A városházi illetékesek ügyében mikor indulmeg a vizsgálat?
Az nem befolyással való üzérkedés, ha egy tisztégviselő (pl. egy alpolgármester) rátelefonál egy önkormányzati tulajdonban lévő cég igazgatójára, hogy "kedves igazgató úr, ennek meg ennek ennyit és ennyit kellene adni"?
Az igazgató persze teljesíti a kívánságot, mert mit is tehetne mást.
A tisztességes az lenne, ha Szova által kiállított számlákon megjelenne a cég által teljesített (de gyakorlatilag az önkormányzat által előírt) szponzoráció is.
Egy normális jogállamban addig mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, amíg ellene jogerő döntést nem hoznak. Hogy ki hisz, vagy ki nem hisz Aczél ártatlanságában az magánügy . Én speciel Aczélnak hiszek. De honnan veszi a bátorságot az MLSZ fegyelmi bigottsága, hogy az ismeretek hiányában ítéletet hozzon? KI adott felhatalmazást ennek a csapatnak, hogy Aczél megkérdezése, vagy előzetes tájékozódás nélkül tönkre tegyen egy egzisztenciát? Ha kiderül Aczél ártatlansága, akkor csak annyit mondanak, hogy: pardon?
Amit az MLSZ fegyelmező brigádja tehet az egyedül az azonnali önfeloszlatása alkalmatlanság miatt.