Advent nélkül nincs karácsony

2014.12.22. 09:29

Már karnyújtásnyira a szeretet ünnepe.

 

Advent negyedik vasárnapjának előestéjén a Herényiek Háza színes programokkal várta a lelki melegségre, a legszebb ünnepre váró helyieket és betérőket. Kicsit rendhagyó volt az est, hisz Szombathely 2014. év kitüntetett két legjobb civil egyesülete- a Honvéd Bajtársi Egyesület és az otthont adó Herényi Kulturális Sportegyesület közös ünneplése igazi csemegének számított. 

Advent nélkül nincs karácsony

Az ünnephez méltóan egymást ajándékozták meg dalokkal, adventi népszokások bemutatásával. A terített asztalokra került a helyben készült ízletes langalló is. Egymást és az érdeklőket finomabbnál finomabb házi készítésű süteményekkel kínálták. A szabad ég alatt készített finom forralt borból sem volt hiány. 

A hangulatos est során a házban egy másik fontos esemény vette kezdetét. Első alkalommal gyülekeztek azok, akik a művészetet, a kultúrát kicsit másképp osztanák meg egymással és az érdeklődőkkel, mint ahogy általában szokás. 

Néhány név a résztvevők közül: Tölgyesi Ildikó, Nagylaki András, Linka Sándor, Szekér István, Ferkovics József és neje, Orbán Péter, György Gábor István és Szekér Tamás elnök.  A művész alkosson bármelyik kategóriában, ő is elsősorban ember. Nem falakkal szeretné körülvenni magát, hanem együtt lélegezni a „hétköznap emberével”.

Találkozni, beszélgetni, megosztani a tapasztalatokat, egymástól tanulni. Az alkotás némán is beszédes, a közvetlen kapcsolat az alkotóval egészen más élmény, mint amit kizárólag a festmény, vagy bármely alkotás látványa közvetít felénk. A személyes jelenlétnek köszönhetően könnyebben észrevesszük, hogy a művész is éppúgy édesanya, szülő, barát, mint mi nagyon sokan.

Advent nélkül nincs karácsony

Az ilyen találkozások legfontosabb célja közelebb kerülni egymáshoz, az alkotó és a művészet befogadására vágyó ember egymásra találásának elősegítése. Óriási lehetőség, a mai kor sokszor bezárkózottságban élő emberének. Az első találkozón még csak körvonalazódtak a lehetőségek. 

Felmerült egy művészeti célú egylet megalakításának gondolata, ami akár a herényi Gothard István festőművész nevét viselhetné.  A hagyományteremtő céllal indult kezdeményezés nyitott minden érdeklődő számára. A csatlakozásnak egyetlen feltétele van: a lelki igény, a művészet gyakorlásának, szeretetének vágya. Az est részvevői a folytatás mellett döntöttek, legközelebb január végén találkoznak.  

Lassan becsukódik az advent kapuja. Átélhetjük a szeretet legszebb ünnepének, karácsonynak igazi élményét. Felmerül a kérdés, hogy lehet teljes az ünnepünk. A válasz kézenfekvő és nagyon egyszerű: Osszuk meg szeretetünket! Adjunk magunkból, emberségünkből egymásnak!  

„Hát boldog Karácsonyt most mindenkinek 
Ki távol van tőlem, s ki itt él velem. 
Hát szervusz Karácsony, békét hozz, reményt, 
Maradj még ne menj el, ne vidd el a fényt.” 

Szerző: György István Péter 

Fotó: Szekér Tamás & György István Péter

.