Eltiltás alatt vezetett, balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről egy férfi Szombathelyen

2016.08.11. 08:18

Két órán belül elfogták a rendőrök.

Egy jobbra ívelő útkanyarulatban, jobbról előzte Fiatjával az előtte haladót az akkor még ismeretlen sofőr Szombathelyen szerda este 6 óra körül. Az előzés során a Fiat letért az útpadkára, majd a kocsi vezetője onnan visszakormányozta ugyan járművét, de egy Renault jobb hátsó oldalának ütközött, végül pedig a szemközti sávban, egy bokorsornak csapódva állt meg.

A baleset következtében a Renault utasa az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyebben sérült, a Fiat vezetője pedig segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről.

A szombathelyi járőrök a balesetet követő két órán belül a megyeszékhelyen elfogták és előállították a 36 éves helyi lakost és vele szemben segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

A rendőrök megállapították azt is, hogy T. K. Krisztián vezetéstől eltiltás hatálya alatt ült volán mögé, ezért járművezetés az eltiltás hatálya alatt elkövetése miatt – őrizetbe vétele mellett – szabálysértési eljárás is indult ellene - adta hírül honlapján a rendőrség.

Címlapfotó: illusztráció - police.hu

.