Megjelent a közútfejlesztésekről szóló kormányhatározat

2016.09.22. 07:59

Megjelent a szerdai Magyar Közlönyben a kormányhatározat a rövid- és középtávú közútfejlesztésekről.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt csütörtöki Kormányinfón jelentette be, hogy a kabinet 2500 milliárd forintos közútfejlesztési programot hagyott jóvá: 2022-ig 81 főút újulhat meg, mintegy ezer kilométer új négysávos autóút és autópálya épülhet hazai és európai uniós forrásokból. A program részeként az összes autópályát kivezetik az országhatárig és a megyei jogú városokat gyorsforgalmi utak kötik majd össze a sztrádákkal. 

Archív. Az M85-ös út. Fotó: NIF

A közlönyben megjelent határozat értelmében a 2464 milliárd forintos összköltség valamivel több mint felét, 1279 milliárd forintot biztosítanak majd a hazai költségvetésből, a többi uniós forrás. 

A határozat szerint 2018 végére elkészül az M35-ös autópálya Debrecen és Berettyóújfalu közötti szakasza. Ehhez csatlakozva az M4-es Berettyóújfalu és a magyar-román határnál található Nagykereki közötti része 2019 második felében készülhet el. 

A határozat szerint 2019 első félévében befejezik az M2-es autópálya kiépítését Budapest és Vác között, 2020 második felében pedig az M6-os építését Bóly és a horvát határnál fekvő Ivándárda között. Az M34-es gyorsforgalmi út 2018 végére érheti el az ukrán határt Záhonynál. 2019 második felében elkészülhet az M4-es út Budapest és Cegléd közötti szakasza.

Az új Duna-híd látványterve

2018 végére autópályává bővítik az M70-es, 2019 első fél évének végére pedig az M15-ös autóutat.

2019 második felére felépül az új Duna-híd Komáromnál,

a Kalocsa és Paks közötti Duna-híd pedig 2020 második negyedévére készül el. 

A határozat szerint fejlesztik a 21-es utat Salgótarján, a 67-est Kaposvár, az M25-öst Eger, az M85-öst Sopron gyorsabb megközelíthetősége érdekében.

.