Ne egye meg, ha vett ebből az élelmiszerből

2017.02.16. 12:00

Határérték feletti higany tartalom miatt kardhalsteaket vontak ki a forgalomból - számolt be róla honlapján a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

A termékből a megengedett határértéket (1 mg/kg) meghaladó mennyiségű  higany tartalmat mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatok. A Vietnámból származó szállítmány egy belga vállalkozáson keresztül érkezett az Európai Unió területére, ahonnan egy holland közvetítőn keresztül Magyarországra is szállítottak.

A bejelentést követően a NÉBIH azonnal felvette a kapcsolatot a termék magyarországi forgalmazójával. A vállalkozás korábbi gyors intézkedésének köszönhetően az érintett tétel már nincs kereskedelmi forgalomban. A magyarországi forgalmazó értesítette valamennyi vásárlóját a termékvisszahívásról.

Tekintettel arra, hogy a kardhal szállítmány szeletelt, fagyasztott élelmiszerként, hosszú lejárati idővel került forgalomba, a NÉBIH arra kéri a vásárlókat, hogy ellenőrizzék a 2016. november 28-át követően vásárolt fagyasztott hal termékeket.

Aki rendelkezik az alábbi azonosítókkal ellátott termékkel, semmiképp ne fogyassza el, hanem vigye vissza a vásárlás helyére.

A visszahívásban érintett termék adatai:

Termék neve: Kardhal filé (fagyasztott)

Latin megnevezés: Xiphias gladius

Cikkszám: KHFILSA

Tételazonosító: 150709-4

Minőségmegőrzési idő: 2019.08.11.

Kiszerelés: védő jégréteggel műanyag tasakban

Származási hely: Vietnám

A visszahívás kizárólag csak a fentiekben megnevezett azonosítókkal ellátott terméktételt érinti.

A higanyról

A higany természetes forrásokból és emberi tevékenység következtében jut a környezetbe és élelmiszereinkbe. A szervezetben felhalmozódni képes, és csak lassan ürül ki. Legfontosabb toxikus hatása a vese és a központi idegrendszer károsítása. A szerves higanyvegyületek lényegesen mérgezőbbek, mint a szervetlenek. A vízi élőlényekben a higany többnyire szerves vegyületek, elsősorban metilhigany formájában fordul elő. A vízi táplálékláncban feldúsulást mutat, így a ragadozó, hosszabb élettartamú tengeri halakban jelentős szinteket érhet el, amely a rendszeresen, sok halat fogyasztó emberek számára jelenthet egészségi kockázatot.

A címlapfotó illusztráció

.