Éveken át veszélyeztették két kiskorú gyermeküket a Zala megyei szülők

2017.03.17. 08:54

Több szabálysértési és büntetőeljárás ellenére is éveken át elhanyagolta két közös gyerekük iskoláztatását az a zalaegerszegi nő és élettársa, akik ellen kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat. Időközben gyermekeiket állami gondozásba is vették - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

A jelenleg 13 és 15 éves gyerekek ügyében a Zala Megyei Kormányhivatal Zalaegerszegi Járási Hivatala 2013-ban a tankötelezettség megsértése miatt először csak figyelmeztetésben részesítette a szülőket, néhány hónappal később azonban már öt-ötezer forint pénzbírságot szabott ki rájuk. A járási hivatal 2015-ben elrendelte a két kiskorú gyermek védelembe vételét, mert fejlődésüket a vádlottak "helytelen magatartása, az együttműködés hiánya és az ebből adódó nagyszámú iskolai hiányzás" veszélyeztette, a szülőket pedig nem sokkal később újabb, ezúttal 10-10 ezer forintos pénzbírság megfizetésére kötelezte.

Illusztráció

Az anyát és élettársát a Zalaegerszegi Járási Ügyészség 2014-ben kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt megrovásban részesítette. A gyerekek elhanyagolása miatt a Zala Megyei Kormányhivatal 2015-ben megszüntette az iskoláztatási támogatás folyósítását is.

A két gyerek csak a 2015-16-os tanévben 682, illetve 815 órát hiányzott igazolatlanul az iskolából, amiért a zalaegerszegi intézmény ifjúságvédelmi felelőse személyesen beszélt a szülőkkel, illetve több írásbeli felszólítást is küldött nekik. A nagyszámú iskolai hiányzás ellenére a nevelőtestület engedélyezte a gyerekeknek az osztályozó vizsgát, de azon végül meg sem jelentek, ezért osztályismétlésre kötelezték őket.

A vádirat szerint a szülők a családgondozóval és az iskolával sem voltak együttműködők, a védelembe vétel során kialakított gondozási-nevelési tervben foglaltakat nem valósították meg. Sem telefonon, sem személyesen nem voltak elérhetők, szülői értekezleten és fogadóórán nem jelentek meg, nem motiválták a gyerekeket a rendszeres iskolába járásra, miközben asszisztáltak az igazolatlan mulasztásokhoz.

A szülők nemcsak ezzel veszélyeztették kiskorú gyermekeik értelmi fejlődését, de a közöttük történt rendszeres konfliktusok szintén negatív hatással voltak a gyerekekre. Mindezek következményeként a zalaegerszegi járási hivatal 2016 augusztusában mindkét gyereket kiemelte a családból és a zalaegerszegi gyermekotthonban helyezte el őket.

A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség a nő és élettársa ellen két kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat.

.