teremtuccse.blogspot.hu; Szenkovits Péter írása, filmelőzetessel
Blaskovich Ernő mindenét elvesztette a szabadságharc után. Céltalan, kicsapongó életet él, amikor egy nap megjelenik élete nagy lehetősége, Kincsem, a csodaló, akivel sikert sikerre halmoz az európai lóversenypályákon. Ezzel a sors tálcán kínálja neki az elégtételt, hogy nemes küzdelemben győzze le ősi ellenségét, von Oettingen bárót. Egyre durvuló rivalizálásukat azonban bonyolítja, hogy Ernő menthetetlenül beleszeret Klara von Oettingenbe, apja gyilkosának lányába. Vajon mi a fontosabb, a szerelem vagy a bosszú? - Forrás:port.hu
Nem hibátlan film a Kincsem és valószínűleg nem győzi le Európa legjobb mozgófényképeit, mint tette azt anno a magyar csodakanca kontinensünk paripáival a kiegyezés (1867) utáni időszakban. Alighanem bolygót sem neveznek el róla, mint azt az angol telivérünkről tették. De olykor-olykor léleksimogató Herendi Gábor rendező alkotása. Ugyanakkor pergő, s olyan színészek élnek a vásznon, akikért lehet rajongani.
Nagy Ervin (Blaskovich Ernő) és az angol telivér között, egy éppen, hogy csak tarka, de csaknem teljesen fekete macska közvetítésével (nem vicc!) szövődik bensőséges barátság. S az egész menazséria (állatsereglet), kutyus, a már említett cirmos, de legfőképpen a táltosok fényképezése (Szatmári Péter operatőr érzékenységének is hála) azt erősíti bennünk, hogy állat-társak nélkül lehet ugyan élni, de minek?
Nagy Ervin Blaskovicha rokonszenves hős, ilyenek szerettünk volna lenni gyermekként, kamaszként. Bohó s kicsapongó is persze, de amikor itt az idő, az igaz/s/ágért, a tisztességért, édesapja emlékéért, a haza becsületéért, a szerelméért a végsőkig képes küzdeni.
Gyabronka József (Hesp Róbert) a megárvult kislegény, ifjú, s a már „benőtt feje lágyú” férfiember támaszaként/istápolójaként lopja be magát a szívünkbe. Amiként tette a Zsebtévében, az egykor még valóban közt szolgáló televíziós (h)őskorszakban.
Petrik Anna (Klara von Oettingen) az apagyilkos/szabadságtipró – a tipikus kollaboráns/ülepnyaló figurája évezredek óta – lányaként arra is rá-ráeszméltethet bennünket, hogy a látszólagos kifejezéstelenség mögött micsoda vulkánikus erők dolgoz/hat/nak. A szem beszéde, s egyáltalán maga a jelenlétünk „fajsúlya” mennyire meghatározó vásznon s az életben egyaránt. /Viszont Gáspár Tibor Otto von Oettingenje - bennem - kételyeket ébreszt./
A szombathelyi születésű Fekete Ernő, aki a legjelentősebb színművészeink egyike, Ferenc József. Lubickol. Szín-játékos! Kint is vagyok, bent is vagyok. Kalapemelés!
Lázás Kati (madám) amit esetleg nem tud/na/ az életről, azzal már nem is érdemes bíbelődni. Az égben csettinthet nagyokat Dajka Margit (1907-1986), Huszárik Zoltán Szindbádjának (1971) Majmunkája.
Ha Kincsem, akkor, természetesen: happy end. Még szép! És tényleg az, merthogy nincs híján spiritusznak. Hrutka Róbert - földi s ugyanakkor transzcendens – zenéje nemesíti az élményt.
A filmről persze aligha neveznek el bolygót, mint tették azt a díjnyertes versenylovunkról 2007-ben. (A Sámeczky Krisztián által felfedezett égitest száma: 161975.) A valamennyi (összesen ötvennégy) derbinjén legyőzhetetlen Kincsem egyébként 1874. március 17-én született s lássunk csodát, március 17-én halt meg - 1887-ben.
Soros világegyetemi vágtáján most elégedetten ficánkolhat, nyeríthet.
Képek: port.hu
Galéria
