Kiknek az utazási kedvezménye szűnik meg?

2017.05.08. 12:06

Egyebek mellett erről is érdeklődtek a képviselők hétfőn az Országgyűlésben a kérdések során.

Józsa István (MSZP) azt vetette fel, hogy a 2018-as költségvetési javaslat szerint 6,5 milliárd forinttal kevesebb pénz jut utazási kedvezmények fedezetére. Értékelése szerint ez utasszám-csökkenéshez, járatszűkítéshez, a színvonal romlásához vezet és a távolsági buszos dolgozókat is negatívan érinti. Azt kérdezte, kinek és miért szűnik meg a kedvezménye.

Fónagy János, az NFM államtitkára hangsúlyozta: senkinek nem szüntetik meg a kedvezményét és csökkentés sem szerepel a tervek között. Az előirányzat 2015-ben és 2016-ban 98 milliárd forintban teljesült, miközben 104 milliárd volt betervezve, azaz a szolgáltatók kevesebbet vettek igénybe - magyarázta, jelezve: a 2018-as összeget a valós igények alapján határozták meg. Megjegyezte: az alaptarifa változatlan, a szolgáltatási színvonal pedig folyamatosan emelkedik.

.