Hirdetés

Nyílt nap a SEK-en: Szombathelyen garantált az ELTE-minőség 

Nyílt nap a SEK-en: Szombathelyen garantált az ELTE-minőség 

2018.01.25. 10:41

A szeptemberben induló tanévtől nyolc szakon középiskolai tanári végzettség is szerezhető az ELTE Savaria Egyetemi Központban.

Hirdetés

Nyílt nap a SEK-en: Szombathelyen garantált az ELTE-minőség 

A szeptemberben induló tanévtől nyolc szakon középiskolai tanári végzettség is szerezhető az ELTE Savaria Egyetemi Központban – jelentette be dr. Németh István rektorhelyettes a szerdai nyílt napon.

Az idei normál felvételi eljárás ideje alatt immár másodszor várta a középiskolásokat az intézmény, hogy munkatársai személyesen válaszoljanak a végzősök továbbtanulással kapcsolatos kérdéseire. A diákok megtöltötték a C–épület auláját és földszintjét, ahol standoknál várták őket az egyes karok képviselői. Emellett a rendezvény ideje alatt a középiskolások több helyszínen a képzésekről szóló rövid, informatív előadásokat hallgathattak meg. A fiatalok ízelítőt kaphattak a SEK egyik erősségének számító családias hangulatból is.

Utóbbira dr. Németh István már közvetlen hangulatú köszöntőjének elején utalt, amikor elmondta: „Nem hiszek abban, hogy Szombathelyen a formalitásokat és a hallgatóktól történő elhatárolódást kellene meghonosítanunk. De a Savaria Egyetemi Központ nem csak ezért olyan közösség, amelyhez érdemes tartozni.”

A rektorhelyettes felidézte: a SEK 2013 novemberében bejelentette, hogy gépészmérnök képzést indít, 2016 februárjában pedig jött a szombathelyi felsőoktatás történelmében újabb mérföldkövet jelentő hír, miszerint az ELTE a megyeszékhelyre jön. Most pedig újra van bejelenteni való: az integrációnak köszönhetően Szombathelyen a 2018/2019-es tanévtől nyolc szakon már középiskolai tanári végzettség is szerezhető (osztatlan tanárképzésben vagy rövidciklusú, egyszakos képzésben angol nyelv és kultúra tanára, biológiatanár, fizikatanár, földrajztanár, magyartanár, matematikatanár, történelem és állampolgári ismeretek tanár valamint testnevelőtanár). Dr. Németh István felhívta a figyelmet arra, hogy ezek közül több szak, például a matematika, a biológia, a földrajz vagy a fizika esetében igaz, hogy az elvégzésük biztos állással kecsegtet, annyira kevés az ezeket a tárgyakat oktató pedagógus a régió középiskoláiban. Mások pedig, legyen szó a magyarról, az angolról vagy a történelemről, a legfontosabb érettségi vizsgatárgyak.

„Miért érdemes a Savaria Egyetemi Központban továbbtanulni?” – tette fel a kérdést dr. Németh István. – A minőség, amit Szombathelyen ajánlani tudunk, az ELTE által garantált. Minden hallgató ELTE-diplomát kap és kiemelt egyetemi ösztöndíjakra jogosult, hiszen egyebek mellett idén is folytatódik a Savaria kiválósági ösztöndíj, amelynek keretében 400 pont feletti eredménnyel 40 ezer, 450 pont felettivel 80 ezer forintot kapnak havonta az alapképzésben részt vevő elsőévesek. Valamint a SEK ingyenes kollégiumi férőhelyet tud adni mindenkinek, aki erre igényt tart.”

A rektorhelyettes köszöntőjének végén hangsúlyozta: „A 21. században a tudás a legnagyobb befektetés. Fektessetek a tudásba, válasszátok az ELTE-t, tanuljatok Szombathelyen!”

Szöveg és fotó: Kleinhappel Miklós

Galéria

.