Alaptörvényben rögzítené a Fidesz, hogy az MSZP osztozik az MSZMP felelősségében
MTI, 2011. november 18. - 21:20Az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabály preambulumában a Fidesz kimondaná, hogy az MSZP a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) jogutódjaként osztozik minden felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető. Rögzítenék azt is, hogy eddig elmaradt a kommunista diktatúra vezetőinek felelősségre vonása, ám az alaptörvény 2012. január 1-jei hatálybalépésével "lehetőség nyílik az igazság érvényesítésére". A javaslat lehetőséget adna az előző rendszer vezetőinek biztosított állami juttatások csökkentésére, és arról is rendelkezne, hogy a kommunista hatalom birtokosai közszereplők.
Az átmeneti rendelkezésekről szóló törvény tervezete pénteken került az MTI birtokába, és azt az MTI információi szerint Lázár János frakcióvezető és a Fidesz képviselőcsoportja szombaton nyújtja be a Háznak. A javaslat alapján az átmeneti rendelkezések az alaptörvény részét képezik.
A tervezet szerint a törvényjavaslat tartalmaz majd egy nyilatkozatot, amely úgy kezdődik, hogy a mai magyar jogállam nem épülhet a kommunista rendszer bűneire.
Ezután felsorolnák, miért terheli felelősség az MSZMP-t és jogelődeit. Ezek között szerepel a II. világháború utáni évek többpártrendszerre épülő demokratikus kísérletének szovjet katonai segítséggel történő felszámolása, az ország eladósítása, versenyképességének "végzetes lerontása", továbbá emberek meggyilkolása, idegen hatalomnak való kiszolgáltatása, törvénytelen bebörtönzése, kényszermunkatáborba hurcolása, megkínzása, embertelen bánásmódban részesítése, vagyonuktól való önkényes megfosztása, szabadságjogának teljes elvétele, származásukra, világnézetükre vagy politikai meggyőződésükre tekintettel történő hátrányos megkülönböztetése, az emberek magánéletének törvénytelen megfigyelésére és befolyásolására törő titkosrendőrség működtetése.
Kimondanák emellett, hogy az MSZMP és jogelődei felelnek az 1956-os forradalom "szovjet megszállókkal együttműködésben történt vérbefojtásáért, az azt követő rémuralomért és megtorlásáért, kétszázezer magyar ember hazájából való kényszerű elmeneküléséért", továbbá azokért a köztörvényes bűncselekményekért, amelyeket politikai indítékból követtek el, s amelyeket az igazságszolgáltatás ezért nem üldözött.
Azt is kijelentené a Fidesz, hogy az MSZMP és jogelődei, valamint a kiszolgálásukra létrehozott politikai szervezetek "bűnöző szervezetek" voltak, amelyek vezetői el nem évülő felelősséggel tartoznak "az elnyomó rendszer fenntartásáért, irányításáért, a jogsértésekért és a nemzet elárulásáért".
A szöveg érinti az MSZP-t is, mégpedig úgy, hogy kimondaná: a szocialista párt az MSZMP jogutódaként, "a törvénytelenül felhalmozott vagyon örököseként, a diktatúrában vagy az átmenet során megszerzett illegitim előnyök haszonélvezőjeként, valamint régi és az új pártot összefűző, a pártvezetést is jellemző személyi folytonosság okán" osztozik mindazon felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető.
A nyilatkozat kitér arra, hogy a kommunista diktatúra alatt elkövetett, a rendszer kiépítését és fenntartását célzó bűncselekmények üldözése akkor nem volt lehetséges, és ez a lehetőség "az első szabad választás után sem nyílt meg", így elmaradt a diktatúra vezetőinek felelősségre vonása. Az alaptörvény hatálybalépésével azonban "lehetőség nyílik az igazság érvényesítésére" - szögezik le, hozzátéve: minden magyar, aki a kommunista diktatúrával szemben ellenállást tanúsított, akit a diktatúra kiszolgálói emberi méltóságában, jogaiban megsértettek, igazságtalanul üldöztek, ha e jogsértésekben nem vett részt, elismerést és erkölcsi elégtételt érdemel.
"A ma élők és a jövő nemzedékek számára meg kell őrizni a bűntettek emlékét és meg kell nevezni a bűnösöket" - zárul a nyilatkozat azzal, hogy az Országgyűlésnek és más állami szerveknek a fenti alaptörvényi rendelkezésekből kell kiindulniuk.
A normaszöveg ezt követően deklarálja, hogy a kommunista diktatúra - törvényben meghatározott - vezetőinek az állam által biztosított juttatása csökkenthető. A csökkentésből származó bevételt a diktatúra okozta sérelmek enyhítésére és az áldozatok emlékének ápolására fordítanák.
Kimondanák: nem tekinthető elévültnek azoknak a törvényben meghatározott, a pártállam nevében, érdekében vagy egyetértésével a kommunista diktatúrában az ország vagy emberek ellen elkövetett súlyos bűncselekményeknek a büntethetősége, amelyeket az elkövetéskor hatályos büntető szabályok figyelmen kívül hagyásával politikai okból nem üldöztek.
A javaslat Nemzeti Emlékezet Bizottsága néven "a kommunista diktatúrával kapcsolatos emlékezet állami megőrzése érdekében" szervezetet hozna létre. Ennek feladata lenne a diktatúra hatalmi működését, a kommunista hatalmat birtoklók szerepét, tevékenységét feltárni, és erről jelentést közzétenni.
Ezzel kapcsolatban rögzítenék: a kommunista diktatúra működésének valósághű feltárása és a társadalom igazságérzetének biztosítása közérdek, illetve hogy a diktatúra hatalombirtokosai közszereplőnek minősülnek. Így a javaslat alapján a hatalom birtokosai a diktatúra működésével összefüggő szerepükre és cselekményeikre vonatkozó tényállításokat - a szándékosan tett, lényegét tekintve valótlan állítások kivételével - tűrni kötelesek, e szerepükkel összefüggő személyes adataik pedig nyilvánosságra hozhatók.
A törvény alapján ugyanakkor az 1990. május 2-át megelőzően az életüktől vagy szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottaknak és az állam által a tulajdonukban igazságtalanul okozott károk miatt károsodottaknak pénzbeli vagy más vagyoni juttatást biztosító új kárpótlási jogcím nem állapítható meg. Ha azonban egyedi jogalkalmazói döntés állapít meg kárpótlási jogosultságot, kifejezetten e kárpótlás teljesítéséhez kapcsolódó, közös szükségletek fedezéséhez való hozzájárulást kell megállapítani.
Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!



.jpg)




Egy Alkotmány megalkotásához kulturált demokráciában társadalmi egyeztetéseken alapuló társadalmi konszenzus kell.... Ez hiányzott 1949-ben és 2011-ben is!! Nincs különbség közöttük. Sajnos!
Az Alaptörvényben (Alkotmányban?) azt is rögzíthetné a hatalom jeles birtokosa, hogy politikai szerepet csak olyan köztiszteletben álló, képzett szakemberek vállalhatnak, akiknek a becsületéhez kétség sem férhet, és szaktudásuk, valamint élettapasztalatuk alapján - a kívülállók szemszögéből nézve is - képesek racionális és szélesebb társadalmi rétegek érdekeit szem előtt tartó döntéseket hozni. Ezzel a szabállyal azonban kiürülne az Országgyűlés, és valamennyi pártalapon szerveződött önkormányzat.
A hozzászólásával alapvetően egyetértek, azt politikai szemszögből nem vagyok hivatott megítélni, azonban nem mellékes kérdés, hogy rövidtávon a "pártkatonák" személyi sikereinek száma exponenciálisan növekszik. Vannak olyan - akár több diplomát igénylő - hivatások, amelyek gyakorlása során az ember mindenféle politikai befolyástól mentesen, a lelkiismeret parancsát követve tevékenykedik, majd a becsületessége miatt kényszerül távozni, átadva a helyét a mind szakmailag, mind pedig erkölcsileg alkalmatlan, azonban párthűsége és rokoni kapcsolatai révén előtérbe kerülő "elvtárs" részére...
Egy dologhoz ért mesterien: a szájjáratáshoz.
Az állandó kommunistázás tudatos elterelés. Nem egy kicsit az, hanem nagyon is. Egy dolért mesterien a fideszpárt: a szógyártáshoz...
Azért kicsit álságos a Fidesz állandó komenyistázása
http://westindex.hu/kozelet/te-elmebeteg-avagy-a-kozgyulesi-anyazasok-to...
Úgy tűnik a Fidesznek csak a más kommunistája büdös.
Válasz a Ki a pártitkárokkal hozzászóláshoz: Tudja kedves levélíró a demokrácia úgy működik, hogy képviselőket az emberek megválasztják. 20 év távlatából már csak Önt és néhány elvakult embert foglalkoztat az, hogy ki volt az előző rendszerben párttag, vagy titkár. A választáskor- főleg kisebb településen - az embert nézik, mert mindenki függetlenként indul.
Egyébként az a saját tapasztalatom, hogy főleg az életben sikertelen emberek saját sikertelenségeiket akarják ezzel elkenni. Azzal,hogy mások azért sikeresebbek, mert párttagok voltak, aztán, mert MDF-esek, aztán Fideszesek. Stb.
http://www.168ora.hu/itthon/harom-volt-mszmp-s-a-fidesz-kormanyban-54938...
Ki a volt párttitkárokkal az önkormányzatokból! Még alapszervezeti párttitkárok se lehessenek önkormányzati képviselők!
Szombathely és Vas megye mutasson példát!
Amint látjuk be vannak csokizva a maszopos elvtársak, mert rendszerváltáskor csak az MSZMP vagyonát vállalták csak, de a bűneiket nem.A lengyel népnek volt esze és már korábban fenéken rúgta szocializmus urait, már előbbre is tartanak mint mi.Mi meg engedtük, hogy még 4+8 évig garázdálkodjanak.Meg is nézhetjük magunkat, hogy most hol tartunk.
az összes megyei és városi intézmény élén,avagy holdudvarában ott vannak a hajdani elvtársak!!! Minek ámítanak minket rendszerváltásról?!
Elterelési hadművelet...kell valami, amin az emberek rágódhatnak, és mehet a gyűlölködés. Közben meg csődbe megy az ország...ezek csak cirkuszt adnak, kenyeret meg kiveszik az emberek szájából. Azért kíváncsian várom, hány fideszes lesz hazaáruló mint volt MSZMP-s tag...
Viktor, KISZ titkár MSZMP ifjúsági tagozata! Miről beszélnek???? Úgy szar az egész , ahogy van.
ugyan már!!!! Olyan embereket hagytatok a helyükön,hogy hiteltelenek vagytok!!!
Hozzászokott a vezír, hogy birkákat terelget. Megint kitalált valamit, amivel elveszni látszó jobbkeze, azaz Matócsy szatócskodását leplezni kívánja. Nemigen sikerülhet, kedves Vezetőnk! Ezt úgy elkúrtátok, hogy a Gyurcsányi sem tudta vona különbül! Meg Vona sem!
ÉB-RESZ-TŐ, ÉB-RESZ-TŐ!!!
Merjünk nagyot ébredni, magyarok.
Leplezzétek a tehetetlenségeteket cirkusszal! Rákosi Tanítványai, államosítók! TSZ-esítés mikor kezdődik? Előtte padlássöprés a nagygazdáknál, haveroknál? Kommunistázás a "háztájiban" ? Hofmann, Martonyi, Matolcsy, meg a fél állampárti koalíció? Először otthon söpörtök ugye, meg családi körben! Programtalan rablóbanda, tehetségtelen csőcselék! Egyre hangosabban ketyeg az órátok!