Anima Eterna-koncert Szombathelyen (Bartók Terem, ápr. 26)
alon, 2010. április 22. - 6:03A bécsi klasszikusok bűvöletében.
Kezdés: 19:30
Vezényel és közreműködik: Jos van Immerseel
Program: W. A. Mozart: G-moll szimfónia, K. 550., C-dúr (Jupiter) szimfónia, K. 551. és Esz-dúr zongoraverseny ("Jeunehomme"), K. 271.
Barokk Együttestől a Szimfonikus Zenekarig
Az 1985-ben indult együttes kezdetben hat zenészből állt, akik Bach műveinek tanulmányozására álltak össze, majd két évvel később bővültek ki 17 tagú barokk zenekarrá. 1989-ben már 25 zenész dolgozott a bécsi klasszikus repertoáron. Az Anima Eterna állandó művészeti vezetője Jos van Immerseel, aki megalakulása óta vezeti a zenekart, mely hol kamaraegyüttesként, hol szimfonikus zenekarként szólal meg.
Az együttes sikere tagadhatatlan, 1990-ben az amszterdami Concertgebouw „A világ leghíresebb barokk zenekarai” sorozatában léptette fel őket.
Megalakulása óta az Anima Eterna kizárólag korhű hangszereken játszik, ide értve a XIX. századi repertoárt is. A Bärenreiter Verlaggal együttműködve igyekeznek a művek eredeti kottáiból játszani. Buxtehudétól és Bachtól Pergolesi-ig, Beethoventől Schubertig, Franck és Saint-Saëns művein át nagysikerű előadásaik hangzottak el, amik azt bizonyítják, hogy az Anima Eterna mára több stíluskorszakot felölelő együttes.
A zenekar tagjait nem meghallgatással választják ki, hanem projektekre hívják meg őket és hírnevük, illetve személyes ajánlások alapján kerülnek be az együttesbe.
Nincs még egy olyan historikus zenekar a világon, aki olyan régóta játszaná a XIX. század zenéjét, mint az Anima Eterna.
A Channel Classics kiadta 10 CD-ből álló Mozart albumukat, a Sony Classical megjelentette a négy lemezből álló Schubert albumot, illetve a Beethoven-szimfóniákat tartalmazó lemezüket.
Jegyár: 2500 Ft
Jegyárusítás ezeken a helyeken:
Savaria Szimfonikus Zenekar Jegypénztár: Bartók Terem, Szombathely, Rákóczi u. 3. Tel: 06 (94) 313-747
Agora Jegyiroda: Szombathely, Belsikátor u. 1. Tel: 06 (94) 511-266
Weöres Sándor Színház jegyiroda: Szombathely, Király u. 11. Tel: 06 (94) 318-738
Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!





.jpg)

