Alpokalja-Online
2012. május 21. hétfő
Ma: Konstantin névnap
Holnap: Júlia, Rita névnap

APEH: hogyan kell bevallani a családi pótlékot?



Az Alkotmánybíróság tavaly decemberben visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a családi pótlék adókötelezettségével kapcsolatos rendelkezéseket; az APEH az ezzel kapcsolatos tudnivalókat ismertette a honlapján. A magánszemélyek 2009-ről teljesítendő bevallási kötelezettségüknek a 0953-as bevallással, a 0953E egyszerűsített bevallással, valamint a 09M29-es munkáltatói adómegállapítással tehetnek eleget. Az egyszerűsített bevallás valamint a munkáltatói adómegállapítás esetében a magánszemélyeknek nincs teendőjük, ugyanis ezeknél az összevont jövedelemadatok már nem tartalmazzák a családi pótlék adóköteles összegét.

 
A 0953-as bevallást benyújtók esetében a 09M30-as igazolásban nem szerepel a családi pótlék adóköteles összege, így azt a bevallásban korrekciós tényezőként nem kell figyelembe venni, bevallásukat a munkáltató által kiállított igazolás alapján kell elkészíteni.
 
A munkáltatóknál a jogszabályi változások következtében nincs szükség a 2009. szeptembert követő elszámolások utólagos módosítására, az adóelőleg túlfizetés visszatérítésére, a havi bevallások önellenőrzésére, a 09M30-as igazolásoknak a hatályos jogszabály alapján történő kitöltésén túl nem terheli őket többletkötelezettség - derül ki az adóhatóság honlapján közzétett tájékoztatóból.
 
Akiknek év közben – 2009. augusztus 31-e után – megszűnt a munkaviszonya/tagsági viszonya, és év közben nem létesítettek új jogviszonyt, a munkáltatótól kapott Adatlap 2009. 14. sora az egyéb adóterhet nem viselő járandóságok között tartalmazhatja a családi pótlék adóköteles összegét.
 
A megjegyzés rovatban azonban külön is szerepel az az összeg, amelyet a munkáltató az adóelőleg levonásakor adóköteles családi pótlék jogcímen, adóterhet nem viselő járandóságként figyelembe vett. Ebben az esetben a megjegyzés rovatban szereplő összeget le kell vonni az adatlap 15. sorának „d” oszlopában található összegből. Az adatlapon szereplő személyi jövedelemadó előleg nem igényel korrekciót.
 
Ha - összevetve a ténylegesen levont személyi jövedelemadót, adóelőleget a „bevallásban” megállapított adóval - az adózó javára különbözet mutatkozik, azt az adóhatóság, vagy - munkáltatói elszámolás esetén - a munkáltató visszatéríti.
 
Az APEH a magánszemélyek 0953-as bevallásában feltüntetett visszatérítendő jövedelemadót és járulékot a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül, de legkorábban 2010. március 1-jétől utalja ki. Az elektronikus úton benyújtott személyi jövedelemadó bevallás esetében a kiutalás legkorábbi időpontja február 1. Ha az adózó bevallását javítani kell, a kiutalásra nyitva álló határidőt a bevallás kijavításának napjától kell számítani.
 
Az egyszerűsített bevallás esetében, amennyiben a magánszemély elfogadja az adóhatóság ajánlatát, és egyszerűsített bevallását 2010. május 20-ig aláírásával ellátva visszaküldi az adóhatóságnak, a kiutalásra az előbb ismertetett általános szabály vonatkozik.
 
Munkáltatói adómegállapítás esetén a magánszemély javára mutatkozó különbözetet a munkáltató az adómegállapítás határidejét (2010. május 20.) követő legközelebbi bérfizetéskor téríti vissza. (MTI)
 

 
Az APEH tájékoztatójának eredeti szövege
 
Tájékoztató a családi pótlék adóévi elszámolásával kapcsolatban:
Az Alkotmánybíróság 127/2009.(XII.17) AB határozatával visszamenőleges hatállyal megsemmisítette azon szabályokat, melyek a családi pótlék adókötelezettségével kapcsolatos rendelkezéseket tartalmazták.

Felhívjuk a munkáltatók figyelmét, hogy a jogszabályi változások következtében nincs szükség a 2009. szeptember hót követő elszámolások utólagos módosítására, az adó-előleg túlfizetés visszatérítésére, a havi bevallások önellenőrzésére.

A munkáltatókat  - a 09M30-as igazolásoknak a hatályos jogszabály alapján történő kitöltésén túl - nem terheli többletkötelezettség.

A visszamenőleges hatállyal előállt helyzetnek megfelelően, a magánszemélyek az adóévet követő adókötelezettségük teljesítésekor az esetlegesen többletként levont adóelőleg összegéhez a következők szerint jutnak hozzá.

A magánszemélyek a 2009. évről teljesítendő bevallási kötelezettségüknek a 0953-as bevallással, 0953E egyszerűsített bevallással, valamint a 09M29-es munkáltatói adómegállapítással tehetnek eleget.

A 0953E és a 09M29 esetében, a magánszemélynek nincs teendője. Az egyszerűsített személyi jövedelemadó bevallásban és a munkáltatói adómegállapításban ugyanis az összevont jövedelemadatok már nem tartalmazzák a családi pótlék adóköteles összegét.

A 0953-as bevallást benyújtók esetében arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a 09M30-as igazolásban nem szerepel a családi pótlék adóköteles összege, így azt a bevallásban korrekciós tényezőként nem kell figyelembe venni. A bevallásukat a munkáltató által kiállított igazolás alapján kell elkészíteni.

Akiknek év közben – 2009. augusztus 31-e után – megszűnt a munkaviszonya/tagsági viszonya és év közben nem létesítettek új munkaviszonyt/tagsági viszonyt, a munkáltatótól/társaságtól kapott Adatlap 2009. 14. sora az egyéb adóterhet nem viselő járandóságok között tartalmazhatja a családi pótlék adóköteles összegét.

A megjegyzés rovatban azonban külön is szerepel az az összeg, amelyet a munkáltató/társas vállalkozás az adóelőleg levonásakor adóköteles családi pótlék jogcímen, adóterhet nem viselő járandóságként figyelembe vett. Ebben az esetben a megjegyzés rovatban szereplő összeget le kell vonni az adatlap 15. sorának „d” oszlopában található összegből. Az adatlapon szereplő személyi jövedelemadó előleg nem igényel korrekciót.    

Az év közben a magánszemélytől a személyi jövedelemadóról szóló törvény előírásai szerint ténylegesen levont személyi jövedelemadó, adóelőleg, illetve a „bevallásban” megállapított, jövedelmeket terhelő adó összegét összevetve, ha adózó javára különbözet mutatkozik, azt az adóhatóság vagy munkáltatói elszámolás esetén a munkáltató visszatéríti az adózás rendjéről szóló törvényben foglalt következő eljárási rendnek megfelelően.

Az adóhatóság a magánszemély 0953-as bevallásában feltüntetett visszatérítendő jövedelemadót és járulékot a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül, de legkorábban 2010. március 1-től utalja ki. Az elektronikus úton benyújtott személyi jövedelemadó bevallás esetében a kiutalás legkorábbi időpontja február 1. napja. A kiutalásra nyitva álló határidőt, ha az adózó bevallását javítani kell, a bevallás kijavításának napjától kell számítani.

A 0953E bevallás esetében, amennyiben a magánszemély – elfogadja az adóhatóság ajánlatát, és – az egyszerűsített bevallását 2010. május 20. napjáig aláírásával ellátva visszaküldi az adóhatóság részére, a kiutalásra a fentiekben leírt általános szabály vonatkozik.
 
Munkáltatói adómegállapítás esetén, ha a magánszemély javára különbözet mutatkozik, azt a munkáltató, az adómegállapítás határidejét (2010. május 20.) követő legközelebbi bérfizetéskor téríti vissza.
 

 




Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális

És ráadásul kék tengerünk sincs.

Aktuális

Szőrös hónaljú nők

Nem mindenki követi a sima hajlatok trendjét.

Falco Szolnok

Három győzelemig megy a dolog. Czika László fotóival.

Jeli Arborérum

A virágzás idején május eleje és június vége között, ilyenkor mutatja a legszebb arcát.

Ismét napirendre került a zsebszerződések ügye, amely érdekes és nagyobb figyelmet érdemlő folyamatokat is elindíthat. Patyi Elemér írása.

Jelentős állomásához érkezett a szombathelyi Csaba utcai közúti felüljáró építése: mintegy kéthónapos zsaluzási és betonacél-szerelési munka eredményeként május elejére teljesen bebetonozták a 7 támaszú, 156 méter hosszú, 2 sávos felüljáró vasbeton pályalemezét.

Zalaegerszegi olajfinomító

Tartályfeltöltés közben történt baleset.

Az alon.hu és a mitveszek.hu közös akciójával most egy páros, négy alkalmas fül-akupunktúrás bérletet vásárolhat féláron. Fogyjon le a fürdőruha-szezonra!

A kapszula elhelyzése

Az eseményen bemutatkozott a helyi TDM-szervezet is.

13.00 órakor megnyitja kapuit a Történelmi Témapark, és elkezdődik az egész délutánt betöltő program-kavalkád.

A repüléshez szükséges engedélyeket a sétarepüléseket szervező cég már beszerezte.

Vas megyében egyre kisebb terület áll a gazdák rendelkezésére a mezőgazdasági termelés céljára, és ez a beruházások, például a 86-os út, lakóparkok építése, üzemi termelésbővítések miatt még tovább csökkenhet.

Mentse le, nyomtassa ki, töltse fel a mobiljára. És ne száguldozzon!


Programnaptár

«  
  »
h k s c p s v
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink

Belépés