Augusztus 24.: Bemutatkozás, emlékezés a versenyre
Sárvárfürdő, 2010. augusztus 24. - 21:02Patkós Éva vagyok, a 2010-es Sárvári Baywatch –választás nyertese. Testnevelés – földrajz szakos végzettséggel rendelkezem, tanárként 7 évet dolgoztam általános iskolában. Ezután egy angliai vidámparkban dolgoztam másfél évet, ahol sok barátra, tapasztalatra tettem szert, és nem utolsó sorban a nyelvtudásom is fejlődött.
Jelenleg a szombathelyi Ibusz Utazási Irodában dolgozom, ahol az egyik napon a helyi rádióban meghallottuk a versenyfelhívást. Kolléganőim azonnal rám gondoltak, és napokig győzködtek, hogy indulnom kéne. Bevallom, egy klasszikus szépségversenyen nem indultam volna, de a részleteket elolvasva úgy gondoltam, hogy az ügyességi és elméleti feladatok végett megpróbálhatnám. Még le se adtam a jelentkezésemet, hallottam, hogy munkatársaim már a következő hetet osztják fel maguk között, ki hogyan helyettesít majd engem. Nagyon jólesett, hogy ekkora bizalmat fektettek belém, de ennek ellenére az utolsó napig vártam a jelentkezéssel, az „elküld” gombot a regisztrációhoz is a párom nyomta meg hírtelen, aki megelégelte hezitálásomat.
A verseny napján izgatottan érkeztem a fürdőbe, ahol átöltözés után egy kedves lány festett rám rajtszámot. Pont a szerencseszámomat kaptam: 9. Ekkor tudtam meg, hogy idén a tavalyi versenyhez képest jóval kevesebben indultak, amit azóta se értek, hiszen semmi különös feltétele nem volt a nevezésnek. Persze én ennek örültem, hiszen nőttek az esélyeim.
A verseny helyszínéül a strandmedence volt kijelölve, ahol már szólt a hangos zene, gyülekeztek a nézők. A fotósok hada vett körbe minket, én próbáltam természetesen viselkedni, de mivel nincs nagy gyakorlatom a fotózkodásban, eléggé nehezemre esett. Vártam, hogy kezdődjenek a próbatételek, hogy meglássam milyen ellenfeleim vannak. Az első feladatok között az vízbeugrás, és az úszni tudás mikéntjét pontozták. Ezt követően néhány, a zsűri által feltett kérdésre kellett válaszolni, a Sárvár Fürdő EU-s beruházásaival kapcsolatban (természetesen egyik kérdés sem lehetett meglepetés annak, aki a versenykiírás alapján készült, és vette a fáradságot, hogy kutakodjon a neten). A következő mérföldkő az volt, amikor be kellett mutatni, hogyan mentenénk ki egy bajbajutottat a medencéből, valamint az utolsó fordulóban meg kellett oldanunk egy-egy vészhelyzetet. Ezt követően szubjektív kérdéseket tettek fel, azaz ki miért gondolja, hogy pont ő lenne a legmegfelelőbb erre a pozícióra.
Hamarosan elérkezett a döntő. Egy medencén belüli, mesterséges „sziget”-re kellett átúsznunk, ahová kimászva izgatottan vártuk a nemsokára elhangzó neveket. A kiszavazott versenyzőknek aztán egyenként kellett elhagyniuk a szigetet. A végére ketten maradtunk egy nagyon szimpatikus, 16 éves lánnyal, aki mellett úgy éreztem, hogy igazán nehéz dolgom lesz. Szerencsére a zsűri az Ő nevét mondta ki előbb, így bár először el sem akartam hinni, de megnyertem a versenyt J
Összességében úgy érzem, hogy sportos múltam és tanári tapasztalataim segítettek ahhoz, hogy én legyek az idei sárvári Baywatch-lány választás győztese, és nagyon örülök, hogy Magyarország legjobban fizetett úszómesternője lehetek 10 napig.
Patkós Éva
Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!







