Alpokalja-Online
2012. május 21. hétfő
Ma: Konstantin névnap
Holnap: Júlia, Rita névnap

Autómentes napi verseny Szombathelyen: Molnár Miklós alpolgármester volt a leggyorsabb



A kerékpáros harmadannyi idő alatt teljesítette a távot, mint az autós.

A Kerekerdő Alapítvány közlekedési versenyt szervezett Szombathelyen az Európai Autómentes Napon. Három versenyző, három jármű, három útvonal és egy cél. Ki fut be előbb a célba, a délelőtti  zsúfolt belvárosban – néhány feladattal megfűszerezve az utat – az autós, a kerékpáros, vagy aki gyalog és tömegközlekedéssel próbálja teljesíteni a távot?  

 A felkért résztvevők délelőtt 9.30-kor indultak neki a távnak az az Árkádia Bevásárlóközponttól. Molnár Miklós Szombathely alpolgármestere kerékpárral, Orbán Róbert túravezető busszal és gyalog, Gyöngyössy Péter a Kerekerdő Alapítvány elnöke pedig autóval vágott neki a belvárosnak.
 
A feladat az volt, hogy az Árkádiától, a Bolyai Gimnázium és a Városháza érintésével jussansak el az Alapítvány Központjába, a Kőszegi utca elején található Ökocellába.

Útközben a két ellenőrző ponton kívül még két helyen kellett feladatot teljesíteni.

Valahol kellett egy kiflit venni (élelmiszer bolt, vagy pékség) és be kellett térni egy patikába, ahol egy levél „c” vitamint kellett vásárolni. Az utvonalat és a vásárlás helyszíneit a résztvevők maguk határozták meg. Feltétel volt a szabályos közlekedés és parkolás.

 
A végeredmény szerint a kerékpárral közlekedő Molnár Miklós 12 perc alatt teljesítette a feladatot, harmadannyi idő alatt, mint az autós Gyöngyössy Péter. Őt még Orbán Róbert is megelőzte, aki busszal indult, de a az út nagy részét gyalog tette meg.  A verseny érdekessége volt még, hogy mindhárom résztvevőhöz csatlakozott egy-egy sajtófotós is. Minden versenyző komolyan vette a versenyt ezért különösen meglepő a gyalogos eredménye, pedig az autós is igyekezett elkerülni az építési munkálatok miatt feltúrt útszakaszok dugóveszélyes pontjait.
 
 
Molnár Miklós, kerékpár
Orbán Róbert,
gyalog, busz
Gyöngyössy Péter
autó
Árkádia
9.30
9.30
9.30
Bolyai Gimnázium
9.33
9.37
9.32
Városháza
9.40
9.55
9.56
Ökocella
9.42
10.03
10.06
összes idő
12 p
33 p
36p
 

 




Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális

És ráadásul kék tengerünk sincs.

Aktuális

Szőrös hónaljú nők

Nem mindenki követi a sima hajlatok trendjét.

Falco Szolnok

Három győzelemig megy a dolog. Czika László fotóival.

Jeli Arborérum

A virágzás idején május eleje és június vége között, ilyenkor mutatja a legszebb arcát.

Ismét napirendre került a zsebszerződések ügye, amely érdekes és nagyobb figyelmet érdemlő folyamatokat is elindíthat. Patyi Elemér írása.

Jelentős állomásához érkezett a szombathelyi Csaba utcai közúti felüljáró építése: mintegy kéthónapos zsaluzási és betonacél-szerelési munka eredményeként május elejére teljesen bebetonozták a 7 támaszú, 156 méter hosszú, 2 sávos felüljáró vasbeton pályalemezét.

Zalaegerszegi olajfinomító

Tartályfeltöltés közben történt baleset.

Az alon.hu és a mitveszek.hu közös akciójával most egy páros, négy alkalmas fül-akupunktúrás bérletet vásárolhat féláron. Fogyjon le a fürdőruha-szezonra!

A kapszula elhelyzése

Az eseményen bemutatkozott a helyi TDM-szervezet is.

13.00 órakor megnyitja kapuit a Történelmi Témapark, és elkezdődik az egész délutánt betöltő program-kavalkád.

A repüléshez szükséges engedélyeket a sétarepüléseket szervező cég már beszerezte.

Vas megyében egyre kisebb terület áll a gazdák rendelkezésére a mezőgazdasági termelés céljára, és ez a beruházások, például a 86-os út, lakóparkok építése, üzemi termelésbővítések miatt még tovább csökkenhet.

Mentse le, nyomtassa ki, töltse fel a mobiljára. És ne száguldozzon!


Programnaptár

«  
  »
h k s c p s v
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink

Belépés