A HVG aktuális számában (2009. december 26.) van egy írás a magyar mozik forgalmának alakulásáról. Lényege, hogy az elmúlt évben megállt Magyarországon a a nézőszám csökkenése, mi több, a bevételekben némi növekedés tapasztalható. Bár a művészfilmek sorsa elég reménytelennek tűnik – „az egész világ elbutul”, így fogalmaz az egyik filmforgalmazó szakember -, a látványos közönségfilmek, főleg a 3D-s alkotások kellőképpen vonzónak bizonyulnak a nézők számára.

 

 

Mindezzel harmonizál, hogy szombat este, James Cameron (többek között olyan filmek rendezője mint a Rambo, a Terminátor, a Nyolcadik utas a halál, a Titanic - részletek itt) új alkotására, az Avatarra szép számú nézősereg gyűlt össze a szombathelyi Savaria Moziban, annak ellenére, hogy az országos bemutató már hetekkel ezelőtt megvolt.

 

Többen bevallották: a nagy vászon és a közelmúltban felújított nézőtér mellett az is kivárás és a mozi mellett szólt, hogy itt a jegyárak még mindig pénztárcabarátnak mondhatók. Így vagy úgy, a felfokozott mozibeli érdeklődés abszolút jogosnak tűnik. A film megtekintése után elmondhatjuk: aki nem moziban, nagy vásznon látta az Avatart, kicsit olyan, mintha kihagyta volna a lényeget.

 

 

Az Avatar legnagyobb erénye és egyben legfontosabb jellemzője a technika és mindaz a szakmai tudás, amivel Cameron összerakta ezt a filmet. Ezt egészíti ki egy masszív képzelőerő.

 

Mindennek folyományaként az első másfél óra egyszerűen beleprésel minket a székbe, miközben az elképesztő, moziban még nem tapasztalt látvány mágnesként vonzza a szemet, legyen szó az űrhajó belsejéről, gépekről, fegyverekről, laboratóriumról vagy a na’vi törzs furcsán karcsú, kék színű teremtményiről. Minden a helyén van: a képi világ, a történetmesélés, a ritmus, a színészek, a karakterek és a hangulat olyannyira simára csiszolt, hogy egy másodpercig sem gondolkodunk rajtuk, egyszerűen magunkba engedjük őket, úgy, mint amikor gyermekkorunkban meséket olvastak nekünk és nem gondolkodtunk el a hétfejű sárkány történetén.

 

 

De leginkább a helyszín van rendben. Az esemény színhelye a Pandora bolygó, amely nem intézhető el egyszerű filmes szakmai tudásként vagy dollár százmilliók és a számítástechnika természetes következményeként. Ilyenhez nem elég a pénz, nem elég megvalósítani a képzeletet, minthogy előtte el kell képzelni, erdővel, nővényekkel, állatokkal, hegyekkel, völgyekkel, égbolttal, vízesésekkel és tengerrel. Nemcsak úgy, hogy egyszerre legyen meghökkentő, borzongató, nem e világian szép és harmonikus, de illeszkedjen a történet lényegéhez, egy elképzelt biológiai és filozófiai rendszerhez, ami nemcsak a bolygó, hanem az egész film lényegi eleme. 

 

És Cameronnak még ez a mutatvány is sikerül.

 

A film keltette látványörvény hatása nálam úgy másfél óra elmúltával kezdett csillapodni. A szem eddigre hozzászokott a káprázathoz, az agy összerakta a lényegi üzenetet és a várható befejezést, így a fennmaradó bő egy órában már van idő és energia annak a felismeréséhez, hogy hiába a sose látott technika, az Avatar számtalan ponton ragaszkodik a hollywoodi klisékhez.

 

 

Versenyt lehetne rendezni, hogy kinek hány nagyfilm hatása ugrik be – nekem kapásból a Mátrix, a Farkasokkal táncoló, a Misszió, a Csillagok háborúja, a Solaris, a sci-fi irodalomból felbukkan az eddig filmre nem vitt, de kultikus Battletech-univerzum. Emellett olyan jól ismert sorvezetők bukkannak fel, mint a dinoszauruszok, a kapzsi, kegyetlen, gyarmatosító fehér emberek, a leszerelt obsitos, akinek próbákat kell kiállnia, a hercegnő szerelme, a humánus tudós, a rossz oldalról a jó útra tért segítő, a mindent eldöntő összecsapás. És még egy tucat. Mindeközben – tekintettel az ügy fontosságára - néhány szimpatikus mellékszereplőnek meg kell halnia.

 

Nem túl zavaró, de azért nehéz eltekinteni tőlük.

 

Az igazán nagy, népszerű filmek jellegzetessége, hogy többrétegűek, azaz mindenki kihámozza belőle a számára fontosat. Az Avatar alapjaiban nem több, mint egy gyönyörű hollywoodi mese. Ha valaki el akar szakadni a mindennapokból, kapaszkodót talál benne. Ugyanígy megtalálják számításukat a technika és sci-fi elkötelezettjei, a romantikát keresők, a helikopter-robbanásokra gerjedő akciófilm-rajongók vagy azok, akik a 21. századi látványt keresik.

 

 

Aki nagyon nekiveselkedik, az Avatarból ki tud hámozni néhány olyan elemet is, amelyek túlmutatnak egy szimpla, látványos közönségfilm keretein. Mindenekelőtt az, hogy a történet mélyebb rétege túlmutat a jó és a rossz harcán, minthogy a jó itt nem a klasszikus értelemben jó, hiszen valami olyant képvisel, ami nem értelmezhető a racionalitás és a hagyományos erkölcsi kalauz, a tízparancsolat segítségével.

 

Az Avatar egyszerre üzeni, hogy bennünk van ez a jó, és azt, hogy nincs bennünk. Hogy az alkotók sok száz milliót dollárt költöttek az üzenet csomagolására, és hogy a nézők szerte a világon megveszik a mozijegyet, az mindenesetre azt sugallja, hogy nem reménytelen az ügy, nem vagyunk még véglegesen elveszve. Egyelőre.