Az autók előéletét tartalmazó adatbázis épül
MTI, 2011. július 05. - 14:30A gépkocsik előéletét tartalmazó adatbázist hoz létre az Autós Nagykoalíció és a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) - jelentették be a két szervezet vezetői az együttműködési megállapodás aláírásakor kedden Budapesten.
Az adatokkal a két szerződő fél tölti fel az adatbankot, amit átadnak az államnak, hogy a használt autók vásárlói abból megismerhessék a korábbi hibákat, töréseket - hangzott el a tájékoztatón.
A két fél abban is megállapodott, hogy közösen kezdeményeznek jogszabály módosítást, illetve jogalkotást, egyebek miatt azért is, hogy a csökkenjen a biztosítatlan autók jelenlegi 2,5 százalékos aránya.
Knezsik István az Autós Nagykoalíció - kereskedőket, javítókat összefogó szervezet - elnöke kifejtette, hogy az autó életútját kell nyomon követni és regisztrálni.
Molnos Dániel a MABISZ főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a biztosítók nem életbiztosításokból származó díjbevételének több mint felét az autós biztosítások adják. A jogszabályi problémák közül kiemelte a Ptk. azon szabályát, amely nem teszi kötelezővé a balesetet szenvedett autók megjavítását.
A szervizek ezt a szabályt a fekete autójavítás melegágyának tartják. A biztosító kifizeti a javítási díjat, de a tulajdonos egy nem adózó, fekete szervizben javíttatja meg a kocsit.
A tájékoztatón szóba került, hogy a nem biztosított autók magyarországi 2,5 százalékos aránya nem is olyan rossz. Görögországban az autók 10, míg Ukrajnában 33 százaléka nincs biztosítva. Igaz, Svájcban ez az arány nem éri el a fél százalékot sem.
Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!
Témák
Aktuális
Hozzászólások
-
Kedves ex gyülekezetesA Hit Gyülekezetének adná át két középiskoláját Ajka
-
A cikkhez tartozó tények.AjkaA Hit Gyülekezetének adná át két középiskoláját Ajka
-
Mit kellett volnaA Hit Gyülekezetének adná át két középiskoláját Ajka
-
Szerintem Te nemA Hit Gyülekezetének adná át két középiskoláját Ajka
-
"... riporter: - Mi vanA Hit Gyülekezetének adná át két középiskoláját Ajka
Aktuális
Kimozduló - Programok
Interaktív
REGON hírek
- Lejárt az órásmesterek ideje
- BOR-line: élő interjú Szabó Gábor rektorral 18 órától
- Különdíjas a szentesi Koszta-múzeum
- Asztalitenisz: ezüstérmes a Floratom az Extraligában
- Női futball: újabb kiütéses SZAK-győzelem + FOTÓK
- Hétfői programajánló: kezdődik a gyermekszínházi fesztivál
- Idén az oroszok a hoki urai
- Oktatott az Újváros. A kis Lokitól ikszre futotta
- Labdarúgás: a hétvége összes Csongrád megyei eredménye + TABELLÁK (FRISSÜL)
- Kosárlabda: győzelemmel búcsúzott, de 14. lett a Kosársuli







