Alpokalja-Online
2012. május 21. hétfő
Ma: Konstantin névnap
Holnap: Júlia, Rita névnap

Az MLSZ fenntartotta Aczél felfüggesztését



A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi tanácsa kedden fenntartotta Retteghy Istvánnak, az MLSZ fegyelmi bizottsága elnökének döntését, amellyel egy hete felfüggesztette a sportszakmai tevékenység alól Aczél Zoltánt, a Haladás Sopron Bank bundabotrányba keveredett korábbi vezetőedzőjét.

Retteghy arról számolt be az MTI-nek, hogy múlt kedden ő egymaga, tárgyalás nélkül döntött az ügyben, amit megtehetett az fb elnökeként, most pedig a háromtagú fegyelmi tanács tárgyalás megtartása után helybenhagyta az ítéletet, mivel nem merült fel olyan körülmény, amely miatt meg kellett volna változtatni a döntést.

Aczél Zoltán a tárgyaláson nem vett részt, őt ügyvédje, Czeglédy Csaba képviselte, aki a mostani elsőfokú döntést követően bejelentette, hogy mindenképpen fellebbeznek. Retteghy szerint a fellebbviteli bizottság vélhetően már csak jövőre foglalkozik az üggyel.

"Részletesen bemutattuk az álláspontunkat a fegyelmi tanácsnak" - mondta Czeglédy. "Komoly érveket mondtunk és okiratokat adtunk át az ügy kapcsán. Aczél Zoltán személyes jelenléte nem volt szükséges az eljáráshoz. Ő most a családjával van, ez a legfontosabb számára. Ezt a bizottságnak előre jeleztük, nincs belőle probléma. Aczél Zoltán két mondatát szó szerint idéztem a meghallgatáson. Ennek a lényege, hogy sem a gyanúsított mérkőzéseket, sem más mérkőzéseket nem befolyásolt, olyan tényről tudomása nem volt, amit munkáltatójának, vagy a hatóságnak jelentenie kellett volna. Ő csak erről tudott volna nyilatkozni".

A november 30-án őrizetbe vett, majd december 9-én szabadlábra helyezett szakvezetőt azzal gyanúsítják, hogy - még a Siófok trénereként - 2009-ben elfogadta játékosai, Sütő László és Horváth Gábor ajánlatát, amely arra vonatkozott, hogy fejenként 3-4000 euró ellenében legalább két góllal elveszítik a Honvéd-Siófok Magyar Kupa- és a Zalaegerszeg-Siófok bajnoki mérkőzést. Előbbi esetben az elkövetői kör végül Aczél és játékosai hajlandósága ellenére a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, így a megállapodás szerinti jogtalan kifizetésre nem került sor, míg utóbbi esetben - a gyanú szerint - a meccs után átvette a neki ígért 4000 eurót.

A siófoki meccsekkel összefüggésben Horváth Gábor és Sütő László mellett még négy labdarúgót, Andruskó Attilát, H. Gyulát, T. Richárdot és K. Norbertet, továbbá K. Zsolt FIFA-licences játékosügynököt már korábban őrizetbe vették a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai. Andruskó és Sütő teljes körű, feltáró jellegű beismerő vallomást tett.

Aczél Zoltán vezetőedző szerződését az MLSZ egy nappal korábbi eltiltó határozata alapján egyhangúlag bontotta fel múlt szerdán a Szombathelyi Haladás Labdarúgó Kft. taggyűlése.
 




Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális

És ráadásul kék tengerünk sincs.

Aktuális

Szőrös hónaljú nők

Nem mindenki követi a sima hajlatok trendjét.

Falco Szolnok

Három győzelemig megy a dolog. Czika László fotóival.

Jeli Arborérum

A virágzás idején május eleje és június vége között, ilyenkor mutatja a legszebb arcát.

Ismét napirendre került a zsebszerződések ügye, amely érdekes és nagyobb figyelmet érdemlő folyamatokat is elindíthat. Patyi Elemér írása.

Jelentős állomásához érkezett a szombathelyi Csaba utcai közúti felüljáró építése: mintegy kéthónapos zsaluzási és betonacél-szerelési munka eredményeként május elejére teljesen bebetonozták a 7 támaszú, 156 méter hosszú, 2 sávos felüljáró vasbeton pályalemezét.

Zalaegerszegi olajfinomító

Tartályfeltöltés közben történt baleset.

Az alon.hu és a mitveszek.hu közös akciójával most egy páros, négy alkalmas fül-akupunktúrás bérletet vásárolhat féláron. Fogyjon le a fürdőruha-szezonra!

A kapszula elhelyzése

Az eseményen bemutatkozott a helyi TDM-szervezet is.

13.00 órakor megnyitja kapuit a Történelmi Témapark, és elkezdődik az egész délutánt betöltő program-kavalkád.

A repüléshez szükséges engedélyeket a sétarepüléseket szervező cég már beszerezte.

Vas megyében egyre kisebb terület áll a gazdák rendelkezésére a mezőgazdasági termelés céljára, és ez a beruházások, például a 86-os út, lakóparkok építése, üzemi termelésbővítések miatt még tovább csökkenhet.

Mentse le, nyomtassa ki, töltse fel a mobiljára. És ne száguldozzon!


Programnaptár

«  
  »
h k s c p s v
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink

Belépés