Alpokalja-Online
2012. május 21. hétfő
Ma: Konstantin névnap
Holnap: Júlia, Rita névnap

B Fesztivál Szombathelyen (MSH, 2011. december 29.)



B FESZTIVÁL
2011. december 29. csütörtök 19:00 - 24:00.
Agora - Művelődési és Sportház

Minden a "B" Betű jegyében, minden B- betűvel kezdődő keresztnevű résztvevők, 500 Ft fogyasztást kap ajándékba, amit a helyszínen vehet át.

Fellépők:

BELMONDO
A Belmondo zenekar 2005-ben alakult az alkotás és a zene iránt elkötelezett, rutinos előadókból, akik eddigi bandáik után valami mást, újat szerettek volna kipróbálni.
A Belmondo első dala és klipje (Lesz, volt, van) 2006 januárjában került napvilágra és mindjárt a leggyakrabban megszólaló hazai számok egyike lett. Ezt követően, 2006 májusában megjelent első nagylemezük is (Él ilyen Alien), melyhez a későbbiekben még 3 videoklip (Mégis remél, Nyugi, megváltozom, Minden nõ) készült.

Belmondo

2006 nyarán az alighogy felbukkanó Belmondo együttes már megkapta első VIVA Comet díj jelölését is az új zenekarok kategóriájában.
A Belmondo elsősorban koncertzenekar és létezésének közel 5 éve alatt minden évben növelték élő fellépéseik számát. Előadásaikon garantált a jó hangulatú élcelődés, a gegek és fricskák, szövegeik egyszerre elgondolkodtatóak és humorral főszerezve tartanak tükröt mindannyiunknak.
A 2011-es év váratlanul jól indult a Belmondónak. Váratlanul robbant a köztudatba februárban az mr2 által napi több alkalommal játszott, daluk, a „Mikor”.
Czutor Zoltán, a Belmondo zenekar frontembere pedig 2011. április 15-én megkapja az ARTISJUS „Az év szövegírója” díját.

Féláron a B Fesztiválra!

Figyelem! Az Mitveszek.hu kuponportálon korlátozott számban féláron (1400 helyett 700 forintért!) vásárolhatók jegyek a fesztiválra. Az akció részleteiről itt tájékozódhat.
 

BALKAN FANATIK
Végy néhány magyar népdalt, adj hozzá angolszász indie pop, ska és reggae elemeket, fűszerezd meg fúvósokkal, majd az egészet bolondítsd meg a legmenőbb elektronikus hangzással. Úgy hangzik, mint egy kolbászrecept. Nos, ez is hasonlóan finom és csípős, mint egy jó csabai. A végeredmény azonban a The Balkan Fanatik legújabb albuma, az „Ölelj magadhoz”.

Balkan Fanatic

„Ölelj magadhoz” címmel napokon belül bemutatja negyedik lemezét a The Balkan Fanatik. A lírai és a bulizós számok megalkotásához ez alkalommal is a magyar népzene kincsestárában merült el a zenekar. A Balkan Fanatik december 29-én csütörtökön este fellép a B Fesztiválon, ahol ízelítőt hallhattok a legújabb albumból, és a korábbi nagy slágerekből egyaránt.
A Balkan Fanatik örömmel jön Szombathelyre, hiszen imádnak itt játszani. Az új albummal kapcsolatban a zenekar a következőket árulta el:
– Korábban is átdolgoztunk népdalokat, de az új lemezen valamennyi szám ezeken alapul. A szövegek az emberi kapcsolatokról, a barátságról, szerelemről, vágyódásról és az elválásról szólnak. Szeretjük és tiszteljük a magyar hagyományokat, ugyanakkor a The Balkan Fanatiktól megszokott módon némelyik dalt teljesen átalakítottuk és megbolondítottuk.

BRAINS
A Brains története egyáltalán nem szokványos: a zenekar 1994-es szentendrei megalakulása óta újra és újra megalakul, gyakorlatilag 2010-re nyerte el véglegesnek tekinthető formáját, zeneileg pedig egészen mást képvisel, mint a kezdetekben. Az első években még hardcore-ban utaztak, aztán áteveztek a funk rockra, és egy ponton még fúvósok is voltak a csapatban. A hőskorszak lenyomatát három lemez, a ’97-es Színek, a ’98-as Semmi komoly és a 2001-es Dunakanyar rasztabanditái őrzi.

Brains

A 2006-os Humanual lemez már az „újkori” Brainst idézi, ekkor csatlakozott ugyanis a zenekarhoz MC Columbo, és vele készült el a következő, Top Shotta című 2008-as album is, amely egy olyan stíluskavalkádot hozott – drum and bass, hip-hop, rock, ragga –, amely élőben rendkívül hatásosan szólal meg, és aminek köszönhetően a Brains az ország egyik legizgalmasabb koncertzenekarává nőtte ki magát. 2010-ben egy újabb tagcsere után a zenekarba bekerült a Másfélből ismert Ujj Zoli dobos és Lukács Levi billentyűs, és ez az ötös készítette el végül a Brains eddigi legjobb, legfrissebb, legdirektebb, legpartiképesebb hangzású nagylemezét, a 2011 elején megjelent Refresh The Style-t.

BELGRÁD - AZ ORR
A szombathelyi zenekar 2004-ben alakult, tagjai jelenleg Dr. Németh András (basszusgitár, ének), Kiss Dániel (e.gitár, vokál), Dr. Tulok Dávid (e. és a. gitár, vokál), Háklár Attila (dob) és Madarász Péter Pál (harsona). Stílusbeli elhelyezése nem könnyű feladat, a zenekar ugyanis minden új számnál más-más mondanivalóval és hangulattal áll elő, ennél fogva az underground-, alternatív, rock-, pszichedelikus-, pop-, techno-, etno- elemek mind fellelhetőek a lendületes, dallamos és nem titkoltan hallgathatóságra is törekvő zenében. A tagok mindenevők, akár a róka. Zenéjük ravasz, agyafúrt, fürge és mohó. Első lemezük Látványos emberek címmel jelent meg, míg idén készült el a második korong A lustaság diadala címmel, melyen található a lemezbemutató koncert címét is viselő Belgrád. A dalok (egy spanyol nyelvű techno-számot kivéve) magyarul szólnak, a koncerten kizárólag saját dalokkal lépnek fel. Mint tapasztalt és notórius koncertlekésők, magukból kiindulva mindenkit arra kérnek, hogy időben hagyják el az Uránia borozót és a Két Medvét.

B Fesuztivál, plakát

2011. december 29



Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális

A 124 választásra jogosult közül 68 adta le a voksáta Vas megyei településen.

Aktuális

És ráadásul kék tengerünk sincs.

Szőrös hónaljú nők

Nem mindenki követi a sima hajlatok trendjét.

Falco Szolnok

Három győzelemig megy a dolog. Czika László fotóival.

Jeli Arborérum

A virágzás idején május eleje és június vége között, ilyenkor mutatja a legszebb arcát.

Ismét napirendre került a zsebszerződések ügye, amely érdekes és nagyobb figyelmet érdemlő folyamatokat is elindíthat. Patyi Elemér írása.

Jelentős állomásához érkezett a szombathelyi Csaba utcai közúti felüljáró építése: mintegy kéthónapos zsaluzási és betonacél-szerelési munka eredményeként május elejére teljesen bebetonozták a 7 támaszú, 156 méter hosszú, 2 sávos felüljáró vasbeton pályalemezét.

Zalaegerszegi olajfinomító

Tartályfeltöltés közben történt baleset.

Az alon.hu és a mitveszek.hu közös akciójával most egy páros, négy alkalmas fül-akupunktúrás bérletet vásárolhat féláron. Fogyjon le a fürdőruha-szezonra!

A kapszula elhelyzése

Az eseményen bemutatkozott a helyi TDM-szervezet is.

13.00 órakor megnyitja kapuit a Történelmi Témapark, és elkezdődik az egész délutánt betöltő program-kavalkád.

A repüléshez szükséges engedélyeket a sétarepüléseket szervező cég már beszerezte.

Vas megyében egyre kisebb terület áll a gazdák rendelkezésére a mezőgazdasági termelés céljára, és ez a beruházások, például a 86-os út, lakóparkok építése, üzemi termelésbővítések miatt még tovább csökkenhet.


Programnaptár

«  
  »
h k s c p s v
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink

Belépés