A SIC-es lemezbemutató koncertjük előtt, az öltözőben kapta el Kimozduló az országos hírnévnek örvendő szombathelyi ska zenekar billentyűsét és az idővel a társaságunkból elkeveredő harsonását.

A basszusgitáros és médiafelelős főnyilatkozó Edével beszélem le az interjút, hogy majd Szaszával, a „magyar ska Iggy Popjá”-val kettesben fejtegetik az aktuális fejtegetendőket. Azonban változik a nyolc órára datált menetterv, az érkezésemkor zajló próba után secperc alatt szétszéled a banda. A színpad mellett Páleszt csípem el. Pár váltott szó után kapok is az alkalmon: ha Szasza és Ede másfelé cselleng, akkor az eddig diszkréten a háttérbe húzódók mondják meg a frankót a tíztagú zenekar nevében. Pálesz előkeríti az öltözőből a szaxofonosból billentyűssé előlépő Zsoltit, hogy aztán beüljünk a rákendrol lájfstájl kellős közepébe. Fütyülős pálesz, sörök, lemezvételre és dedikálásra beincselkedő lányok között.

Kimozduló: Pár napja értetek haza a balkáni turnétokról, útba ejtve a legnagyobb magyar városok mellett Isztambult, Szófiát és Plovdivet is. Milyen meghívásoknak téve eleget, kerültetek ki ezekre a helyekre?

Zsolti: Az egyik gitárosunknak, Tillának van egy ismerőse Németországban, aki egy kiadónál bandákat menedzsel. Az ő ismeretségein keresztül hívtak meg minket Bulgáriába. Isztambulból meg interneten keresztül jelentkezett egy buliszervező srác, hogy fellépnénk-e náluk. A bolgáráriai meghívás után visszahívtuk az isztambuli srácot, hogy ezen meg ezen a napon Bulgáriába leszünk, előtte vagy utána elnézhetünk hozzájuk is. Ha már megtettünk 1200 kilométert, akkor onnan „már egy köpés” Törökország. Utána mondtuk is: a Pécs-Budapest menetidő két és fél óra? Az már a nyolc meg a tíz órás utazások után meg se kottyant. A magyar bulikat ezekhez szerveztük hozzá, hogy ne kelljen „üresen” megtenni akkora utakat.

A kinti közönség miként fogadott titeket, egy szinte csak magyarul éneklő ska zenekart?

Zsolti: Alapvetően jól. Bár tegyük hozzá, hogy csak Isztambulba játszottunk egy színpadon hasonló stílusú zenekarral. Nem zavarta őket a nyelv. Szasza magyarul sem mindig érthető! (Nevet.)

Pálesz: Sőt, volt olyan, hogy a saját nyelvükön halandzsáztak a dallamokra. Teljesen jól vették. Semmi probléma nem volt. A magyart eleve nem értették, az angol sem különösebben.

Zsolti: Angolul azért lehetett kommunikálni, de úgy is csak kézzel-lábbal. Magyarázol és mutogatsz, és vagy a magyarázás vagy a mutogatás egy részét megértik, és összerakják, hogy nagyjából mire gondolsz. Ilyen szempontból a törökök rosszabbak voltak, a bolgárokkal azért csak-csak működött a verbális kommunikáció.

Merevebbek voltak?

Zsolti: Nekem Törökországba úgy tűnt, hogy félnek az emberek. Más értékrend alapján élnek, és közben mintha lenne bennük valami furcsa reflex, hogy picit jól érzem magam, aztán hátranézek mögém, hogy nem figyel-e valaki.

Pálesz: Ott ráadásul még ramadán is volt. Az önmegtartóztatás kellős közepébe toppantunk be. „Persze, Allah mindent lát!” Elsütöttem nekik ezt a viccet és finoman szólva sem vették valami jól.

Zsolti: Néztük a szegény Páleszt, hogy ha elkezdik ütni, akkor muszáj lesz beszállnunk. Nem érdekelt: ha török börtön, akkor török börtön. (Nevet.)

Pálesz: A szervező csávó azzal kezdte, hogy beült a buszba és szétlapította a seggével a Toblerone csokimat, amit öt euróért vettem a Duty Free Shopban a határon. Ennek ellenére jófejként viselkedtem vele, megkínáltam a Bacardimból, amit szintén ott vásároltam. Simán elutasította, mire én azt mondtam neki, hogy „Értem az ilyesmit. Allah szeme mindent lát.” Ez csak nekem volt vicces, ő valahogy nem vette a poént.

Náluk ez hogy jött össze? Piálni nem, de bulizni, azt szabadott nekik?

Zsolti: A közönségnek úgy a nyolcvan százaléka sört és valami fura bólét ivott. Rövidet meg senki. A maradék húsz százalék meg egyáltalán semmit. Ahogy nálunk is: a nagyon-nagyon katolikusok tudják az egyes szentek napját, illetve hogy akkor mit szabad és mit nem. Ismerik a böjtöt, az asztali áldást, hogy étkezéskor keresztet kell vetni a kenyérre stb.

Pálesz említette korábban a zöldkártyás mizériát. Hogy volt ez pontosan?

Pálesz: Levettek minket sok-sok euróval. Hadd ne részletezzem, mennyivel.

Zsolti: Akiket le lehetett venni, azokat levették. Ha nem tudsz törökül, mi meg nem tudtunk, akkor biztos, hogy levesznek.

Angolul semmit nem beszéltek, vagy szimplán csak tettették a hülyét?

Zsolti: A határon húsz percig kerestek egy vámost, aki tud angolul. Ott volt nyolc egyenruha nélküli vámos, akiket arról ismertél meg, hogy a jobb oldalukon hátul lógott egy adóvevő. Ez volt a vámosok jellemzője, aki kitúrták a kocsikat. Rajtunk amúgy húsz percig röhögnek, hogy próbálunk velük kommunikálni angolul, nekik meg fogalmuk sincs, hogy mi van.

Pálesz: Miután levettek minket egy rakás lóvéval, még a kocsit sem túrták ki. Másokat kipakoltattak, mi viszont egy csomót fizettünk. Vagy-vagy alapon működhet náluk ez a dolog.

Bulgáriai élmények?

Pálesz: Számomra sokkal szimpatikusabb volt. (Számomra is – toldja közbe Zsolti.) Ami a legmeglepőbb volt, hogy a kebab ott sokkal finomabb, mint Törökországban, ami elvileg a hazája. Sokkal olcsóbb ország is. Átszámolva, úgy 130 forintos jó söröket ittunk vendéglátó helyiségekben, és 360 forintért vettük a legnagyobb kebabokat.

Zsolti: Ha rövidet kérsz, a kicsi, az fél deci. Az egy deci meg 300 pénzt kóstál. Volt Tequila-akció is, 120 forintért mérték a nálunk nagy, azaz 0,4-est. És ne felejtsük, hogy igen jók a bulgár csajok. Finom, kerek seggű, kapaszkodós barna lányok. Ezt persze csak vizuálisan állapítottam meg, mivel komoly barátnőm van. (Nevet.)

Az élménybeszámolók után térjünk rá a mai koncert apropójára. Lemezbemutatás zajlik hamarosan nagy erőkkel. Az első hivatalos albumotoknak csaptok promóciót. Mitől hivatalosabb ez az anyag, mint a 2000 és 2004 között rögzítettek? Felkarolt titeket egy nagy kiadó?

Pálesz: Felkaroltuk magunkat. Ezt a 12 számot normális körülmények között rögzítettük. Adtunk a minőségre. Komoly stúdiózás után gyári nyomású lemezek, nem otthoni CD-írós terjesztés.

Zsolti: Úgy jutottunk el idáig, hogy kezdünk öregedni, mindenkinek van munkája, belőle meg annyi lóvéja, hogy közösen össze lehet kuporgatni egy saját lemez árát. Szóval szerzői kiadás. Mindent saját költségen a stúdiózástól a lemezborítón át a nyomásig. Ez így egy pofás, profi, bárki előtt vállalható kiadvány lett.

Mit érdemes tudni a lemezen szereplő dalokról?

Zsolti: A lemez elkészítésekor megpróbáltunk sokszínűségre törekedni és egyben megmutatni, hogy 8 év alatt hogyan fejlődött a zenénk és ért el jelenlegi szintjére. 12 dal kapott helyet a korongon, melyek még sohasem kerültek rögzítésre azelőtt. A pörgősebb ska dalok mellett, rocksteady és early reggae stílusú dalok is szerepelnek a lemezen, ezekkel is igyekszünk visszanyúlni gyökereinkhez. Úgy gondolom, hogy sikerült egy komplex alkotást létrehozni, amelyen mindenki megtalálhatja a hangulatához, vagy ízléséhez közel álló dalokat. Persze ennek megítélése a közönség dolga.

A Rabszolgasors című dal számomra – és ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül – az 1976-ban indult brazil szappanoperát, az Isaurát idézi.

Zsolti: Szó sincs róla. Meg kell hallgatni és kiderül, hogy miért ez a címe. A dalcímek általában úgy születnek, hogy egy dalnak van két-három címe, és végül eldöntjük, hogy mi legyen a végleges címe. Kimondható legyen, érthető és könnyen a szájra álljon. Nehéz ügy az ilyesmi. Ahogy zenekarnevet választani se egyszerű. Pedig azt hinné az ember, hogy olyan könnyű. Leülsz és végiggondolod, hogy miként is hívják. Hogy az jellemezze a zenekart, illjen rá, passzoljon hozzá minden szempontból, zeneileg, stílusilag, látványilag és hangulatilag.

Szerepel egy dal a lemezen Rum & Coke címmel. Tényleg ennyire odavagytok a rumkóláért?

Zsolti: Azt a nótát az egyik gitárosunk, Tilla írta és ő igen. Régről való nagy híve a rumkólának. Tilla most hazajött Írországból, így most Silver mellett egy darabig plusz egy gitárosunk van. 

Említetted Németországot és egy ottani kapcsolatot. Van ennek folytatása?

Zsolti: Tilla ismerősének szervezésében várhatóan október 17-18-án lépünk fel ott. Náluk az állam támogatást ad a kluboknak, hogy ott élő zene legyen, és a klubtulajdonosok sem elsikkasztják azt a lóvét. (Nevet.) Tilla a Derkovbois-szal volt kint játszani azokon a helyeken, ahova úgy néz ki, hogy megyünk. Azt mondta, hogy olyan hotelekbe szállásolták el őket, ahol napi háromszori étkezés, ebéd után desszert és gyümölcsök voltak, a backstage-ben a hűtőben meg háromféle sör, amit folyamatosan utántöltöttek, illetve a pultnál bármit grátisz kérhetsz. Ez azért tetszetősen hangzik! Magyarországon sajnos már évek óta az a siker receptje, hogy egy zenekar elmegy külföldre, aztán az ottani kreditekkel tér haza. Említhetném a Besh o Dromot, Yonderboit és még megannyi más magyar zenekart. Magyarországon igazán befutni – talán beszélhetek a többiek nevében is – egyikünk sem szeretne. Magyarországon egy befutott zenekar belekerül a legmocskosabb popszakmába, ami, ha nem is vagyok a közelébe, főleg nem benne, de undorító. Menedzserek, műanyag sztárok, celebek meg hasonlók között én nem szeretném illegetni magam.

És a PASÓ-val (Pannonia Allstars Ska Orchestra – a szerk.) mi a helyzet? Az idei Szigeten, ha a korai délutáni rekkenő hőségben is, de a Nagyszínpadon léptek fel. Mondjuk ők is azután lettek nagy nevek, hogy egy külföldi kiadó megjelentette a lemezüket.

Zsolti: Ha külföldről jössz haza, több ottani sikeres buliból, neves ajánlással, egy világszerte számon tartott kiadóval a hátad mögött, az feltétlen garanciát jelent számodra a közeljövőre. Teszem azt, bemész egy tévéhez, bent megkérdezik, hogy mit csináltál Németországban, kint meg a folyosón azzal fogadnak az öltönyös arcok, hogy „Hú, én akarok lenni a szponzorotok, meg én akarom alátok tenni a lóvét!” Minden igazából ezen múlik. A PASÓ-ba profi zenészek zenélnek, noha én nem ismerem őket személyesen, de úgy tudom, hogy szinte mindnyájan konzit végeztek, és valószínűleg mind a zenélésből élnek. Ezzel szemben mi a Tizenhétben meg mind hobbizenészek vagyunk, mellette nap mint nap polgári foglalkozást űzünk.

Milyennek látszik belülről a magyar ska zenei élet?

Zsolti: Egyre több reggae- és ska zenekar van. Egyre ismertebb ez a zenei stílus. Annakidején amikor elkezdtük, Magyarországon talán a Kabinet RT., a Csizmáskandúr és még néhány klasszikus zenekar játszott hasonló zenét. De igazából nem volt jellemző. Mi egy undergroundnál is undergroundabb zenei stílust kezdtünk el játszani. Most már lassan kilenc éve. Ahhoz képest már kezdik ismerni az emberek ezt a fajta zenét. De még mindig igazából a punkok jönnek el a ska bulikba és várják a punkos ízű skát, viszont nem azt kapják. Annak idején punkok voltunk és zúztunk. Aztán megismertük a stílust teljes mélységében és annyira bejött, hogy nagyon. Hajdanán az embernek volt egy darab olyan CD-je, ami ska válogatás volt és örült neki, hogy ez az! Ez már elmúlt, a mai mp3-as világba elég leülnöd a monitor elé és fél óra alatt bármi a tiéd lehet. Ha Szombathelyt nézzük, akkor számunkra ez az épület, amiben most is vagyunk, a hajdani OMK, a mai Savaria Ifjúsági Centrum adta-adja a legtöbbet.

(A fotók a szombati koncerten készültek.)