Alpokalja-Online
2012. május 21. hétfő
Ma: Konstantin névnap
Holnap: Júlia, Rita névnap

Bárka Nemzetközi Színházi Fesztivál 2009 (Budapest, nov. 1-10)



4. BÁRKA NEMZETKÖZI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL
2009. november 1 – 10.
Budapest, Bárka Színház

Ha november, akkor Bárka Fesztivál. Negyedik alkalommal rendezzük meg a Bárkán azt a Nemzetközi Színházi Találkozót, ahol a magyar közönség a legizgalmasabb európai színházi törekvésekkel találkozhat, köztük mindig egy-két „nagyágyúval”, azaz a kortárs színház meghatározó rendezőjével, társulatával. Idén, a fesztivál főszenzációja a vilniusi Városi Színház Hamlet c. előadás, Oskaras Korsunovas rendezésében, de jön az Elledanse is Pozsonyból, akik a 2008 év legjobb szlovák előadását hozzák el a fesztiválra (Canto Hondo), a Temesvári Csiky Gergely Színház a Prométheusz-témát dolgozza fel Katona Gábor koreográfus rendezésében, itt lesz az egyik legjelentősebb lengyel rendező, Piotr Cieplak munkája is a Varsóból meghívott Montownia Társulat szöveg nélküli, élő zenére előadott lírai darabja, az Érzelmes darab négy színészre. Szintén Lengyelországból érkezik a bydgoszczi Teatr Polski, mely a képzőművész-rendező, Pawel Wodzinski radikális újragondolásában viszi színre Krasinski hitvitázó drámáját, az Istentelen komédiát. A külföldi programot jól kiegészítik a magyar résztvevők: láthatjuk Ladányi Andreát és társulatát és idén se maradnak el a Bárkás előadások. A fesztiválprogramot minden este szakmai beszélgetések kísérik és lesz Dob+Basszus is Lévai Balázzsal és a Csík zenekarral, Firkin koncert és megtekinthető Garamvári Gábor fotókiállítása is. Az előadások 19 órakor kezdődnek

nov. 1. Ladányi Andrea Társulata - GASZTROBALETT-HAYDN – rendező: Ladányi Andrea (Budapest)
Ladányi Andrea új előadása kortárs táncra, élő zenére és énekre épül, a zene Haydn zenéjének újragondolása. Az érzékek vacsorája, azaz a Gasztrobalett úgynevezett degusztációs vacsora alatt játszódik, a létrehozók célja az érzékelés lehetőségeinek kitágítása a vizualitás, az akusztikus hatások, a mozgás és a művészi képek segítségével. Az est az észlelés átjáróit keresi: mit jelent például a hűvös vagy a forró a táncban, a zenében, a gasztronómiában?

Jegyár:
felnőtt: 2500 Ft
diák/nyugdíjas: 2000 Ft

nov. 2. 18:00 Nádas: TALÁLKOZÁS - rendező: Gergye Krisztián
20.00 Nádas: TEMETÉS - rendező: Gergye Krisztián

„Nem tartom magam színházi rendezőnek, elsősorban koreográfus vagyok és táncos, aki a test jelenlétében gondolkodik. Mindemellett hihetetlen lelki kötődésem van Nádas Péter drámái iránt. Olyan mélységekig hatolnak le, amit a mai világban csak nagyon kevesen tudnak. Feldolgozhatatlan lelki sűrítmények, amelyeket pillanatokra képesek vagyunk átélni, kommunikálni azonban nehezen. Elszoktunk ettől a hitelességtől és őszinteségtől." Gergye Krisztián

Jegyár:
felnőtt: 2200Ft
diák/nyugdíjas: 1800Ft
A két előadás jegyára együtt kedvezményes: 3000Ft

nov. 3. Városi Színház, VILNIUS – HAMLET (rendezte: OSKARAS KORSUNOVAS)
Ki vagyok én? – ez az alapkérdés az Európa-díjas litván rendező legújabb Shakespeare-változatában, melyet 2008-ban állított színpadra.
„A Hamletet színpadra állítani valami olyasmi, mint megházasodni. Érzi az ember, hogy ezt egyszer meg kell tenni, ha eljön a pillanat. És a pillanat előbb vagy utóbb eljön. Saját életem, legalábbis így érzem, most van azon a ponton, amikor rímel a hamleti sorsra.” (Oskaras Korsunovas)

Jegyár:
felnőtt: 4500 Ft
diák/nyugdíjas: 3000 Ft

nov. 4. DOB+BASSZUS LIVE
Lévai Balázs zenés, színpadi talk showja

Fővendég – Zenélő vendég: a Csík zenekar
Szakértő vendég: Erdélyi Zsolt Superman és Stumpf András
Virtuális vendég: Kiss Tibor és Lovasi András
(Át)költő vendég: Grecsó Krisztián
Színész vendég: Mucsi Zoltán és Szorcsik Kriszta

„Dob meg basszus zakatol a füleiben”: Lévai Balázs többszörös díjnyertes könnyűzenei tévéműsora majd két év kihagyás után a Bárka Színház színpadán új formában, új tartalommal tér vissza. Részletek>>

Jegyár:
felnőtt: 2200Ft
diák/nyugdíjas: 1800Ft

nov. 4. BL - Borlai / Ladányi
kortárs táncest

"A ligeti kikiáltók szavaival élve: egyet fizet, két szenit kap..." MGP

Jegyár: 1800Ft

nov. 5. Elle Danse, POZSONY – CANTO HONDO (rendezte: SARKA ONDRISOVA és KAMIL ZISKA)
Az Elle Danse táncosok, színészek és zenészek alternatív színházi társulata, mely az elmúlt évad legjobb szlovák előadását hozta létre. Számos díjjal jutalmazták a produkciót, melyben tánc, élő zene és szöveg nagyszerű ötvözete valósul meg. A történet olyan mezsgyére visz bennünket, ahol élők és holtak, külvilág és lélek, egykori, mostani és majdani generációk találkoznak.

Jegyár:
felnőtt: 2500 Ft
diák/nyugdíjas: 2000 Ft

 

nov. 6. DOGVILLE – rendező: Anger Zsolt (Budapest)
Bárka Színház, BUDAPEST – DOGVILLE (rendezte: ANGER ZSOLT)

"Nagyon jó a társulat, minden szereplő tudja, hogy csupa katalizált figurát játszik, akikből az önkéntes áldozat Angelika a legrosszabbat - valódi énjüket - hozza ki." Koltai Tamás

Jegyár:
felnőtt: 2200Ft
diák/nyugdíjas: 1800Ft

nov. 6. FIRKIN ZENEKAR KLUB 22 óra
Novembertől havonta egyszer, mindig a hónap első péntekén, Firkin klubest lesz a Bárkán! Az őrült ír zenekart 2008 nyarán alapította Péter János fuvolás. A FIRKIN a modern ír kocsmazene féktelenül vidám műfaját honosítja meg Magyarországon. További információk www.firkin.hu. Kép mellékelve.

Belépő: 1200 Ft és aki aznap megnézi a Dogville c. előadást, az kedvezményes áron, azaz 800 Ft-ért vásárolhatja meg a koncertjegyet, illetve az előadásra is kedvezményt kap!

nov. 7. ZENDÜLŐK - rendező: Vidovszky György (Budapest)
Az első világháború végén játszódó történet négy, érettségi előtt álló fiúról szól, akik sértődötten, félelemmel telve fellázadnak a felnőttek torz és hazug világa ellen: kigúnyolják, meglopják, becsapják őket. Infantilis és igazából ártalmatlan játékaikkal az utolsó nagyívű és elegáns tettet hajtják végre az összeomlás előtt álló világban.

Jegyár:
felnőtt: 2200Ft
diák/nyugdíjas: 1800Ft

nov. 8. Teatr Polski, BYDGOSZCZ – ISTENTELEN KOMÉDIA (rendezte: PAWEL WODZINSKI)
A szerző, Krasinski a 19. században írta a drámát, a tervezőként is elismert Wodzinski a 21. századra alkalmazta azt. E sajátos színházi happeningben találkozik az újra és újra előráncigált, érvényét vesztett egyetlen kapaszkodó: a tradíció és a helyére tolakodó üres, hamis, felszínes és gyökértelen, de csillogó új forma – az ember pedig a kettő között a semmibe zuhan. A Teatr Polski színészei együtt játszanak-léteznek húsz civillel egy olyan előadásban, mely az egykor poros bydgoszczi színházat a lengyel színjátszás fókuszába emelte.

Jegyár:
felnőtt: 2500 Ft
diák/nyugdíjas: 2000 Ft

nov. 9. Teatr Montownia, VARSÓ – ÉRZELMES DARAB 4 SZÍNÉSZRE (rendezte: PIOTR CIEPLAK)
A mai lengyel színházat meghatározó középgeneráció egyik legkiemelkedőbb alakja Piotr Cieplak. Jarzyna és Warlikowski mellett ő az, aki az elmúlt évek legfontosabb lengyel előadásait rendezte. Ezek közé tartozik a Teatr Montownia játékos, lírai darabja, ez az élő zenével kísért, szavak nélküli, fájdalmasan mulatságos mese is egy computerek, mobilok és egyéb szörnyűségek nélküli gazdag világról.

Jegyár:
felnőtt: 2500 Ft
diák/nyugdíjas: 2000 Ft

nov.10. Csiky Gergely Állami Magyar Színház, TEMESVÁR –
Ungvárnémeti Tóth László: PROMÉTHEUSZ (rendezte: KATONA GÁBOR)

„A tűz, mellyel agyag-képét formálta Prométheusz,
Öszve sütötte kezét s újait, és ki alutt. ”

Az előadásról: Nem a lineáris történetmesélés a cél, hanem az egymás mellett párhuzamosan futó történetek bemutatása, tánccal, zenével és szöveggel. Hallunk valamit, amit később látunk, látunk valamit, amit később hallunk. Az összefuggéseket nekünk kell megtalálnunk. A történet több szereplő perspektívájából jelenik meg, ezért elemeire bomlik. A szöveg is kollázsszerű, Aiszkhülösz mellett Gide, Aveline, Byron, Goethe és Hodjak mondatai is megszólalnak. Annak ellenére, hogy elemeire van bontva, a történet „végigfut”, a mítosz el van mesélve. A mozgás és a szöveg vetekedik egymással, hol egyik, hol másik kerül előtérbe. Mintha két előadás fonódna össze.

Jegyár:
felnőtt: 2500 Ft
diák/nyugdíjas: 2000 Ft

A BÁRKA NEMZETKÖZI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL

A fesztivál ebben a formájában 2006 őszén indult, 2009 novemberében rendezzük meg 4. alkalommal. A Bárka Fesztivál újabb lépcsőfok azon az úton, melynek kezdete két évtizeddel korábbra, a Gödöllői Stúdiószínházi Fesztivál indítására helyezhető. Ez az út 2001-ben a Bárka Színház kezdeményezésére Budapesten folytatódott. 2006 a váltás éve volt, mert azóta magyar stúdiószínházi előadások helyett elsősorban külföldi produkciókkal találkozhat a közönség. Mégpedig kiemelkedő produkciókkal, mert a koncepció lényege az volt, hogy a kis költségvetésből inkább kevés, de jelentős produkciót tudjunk meghívni Budapestre. A meghívottak névsora, illetve a közönség és a szakma érdeklődése igazolta ezt a koncepciót. A Bárka fesztivál jóvoltából az elmúlt három évben Budapesten láthattuk többek között Alvis Hermanis, Nagy József, Luk Perceval, Dmitrij Krimov, Oskaras Korsunovas, Andrej Mogucsij rendezéseit. A fesztivál megrendezése újabb egyértelmű lépés abba az irányba, hogy végre Magyarországon is rendszeres nemzetközi színházi fesztivál szülessen. Ezt az igényt bizonyította már többek között a két alkalommal Budapestre költöztetett Színházi Uniós Találkozó sikere, a Szegeden évek óta megrendezett Thealter Találkozó, az immár évente szervezett Kortárs Drámafesztivál, a 2008 őszén elindított dunaPart Platform project, és az egyre jelentősebbé váló Gyulai Shakespeare-fesztivál is.

A fesztivál időpontja: minden év novemberében
A fesztivál helyszíne: Bárka Színház, Budapest
A fesztivál főszervezője: Bérczes László rendező, dramaturg, szerkesztő

Forrás: www.barka.hu

 

2009. november 01 - 2009. november 10



Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális

A 124 választásra jogosult közül 68 adta le a voksáta Vas megyei településen.

Aktuális

És ráadásul kék tengerünk sincs.

Szőrös hónaljú nők

Nem mindenki követi a sima hajlatok trendjét.

Szombathelyi olimpikonok

Eddig három szombathelyi sportoló nyert érmet olimpián.

Falco Szolnok

Három győzelemig megy a dolog. Czika László fotóival.

Jeli Arborérum

A virágzás idején május eleje és június vége között, ilyenkor mutatja a legszebb arcát.

Ismét napirendre került a zsebszerződések ügye, amely érdekes és nagyobb figyelmet érdemlő folyamatokat is elindíthat. Patyi Elemér írása.

Jelentős állomásához érkezett a szombathelyi Csaba utcai közúti felüljáró építése: mintegy kéthónapos zsaluzási és betonacél-szerelési munka eredményeként május elejére teljesen bebetonozták a 7 támaszú, 156 méter hosszú, 2 sávos felüljáró vasbeton pályalemezét.

Zalaegerszegi olajfinomító

Tartályfeltöltés közben történt baleset.

Az alon.hu és a mitveszek.hu közös akciójával most egy páros, négy alkalmas fül-akupunktúrás bérletet vásárolhat féláron. Fogyjon le a fürdőruha-szezonra!

A kapszula elhelyzése

Az eseményen bemutatkozott a helyi TDM-szervezet is.

13.00 órakor megnyitja kapuit a Történelmi Témapark, és elkezdődik az egész délutánt betöltő program-kavalkád.

A repüléshez szükséges engedélyeket a sétarepüléseket szervező cég már beszerezte.


Programnaptár

«  
  »
h k s c p s v
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink

Belépés