A Nemzetközi Duna Filharmónia vezetője vehette át a Centrope Díjat

2014.11.11. 10:03

Katona Ágnes, a Nemzetközi Duna Filharmónia vezetője vehette át a Bécsi Városházán a kiemelkedő határokon átnyúló teljesítményeket elismerő Centrope Díjat. A kitüntetés mellé tízezer euró is jár.

„Ahogy a Dunába is sok kisebb-nagyobb patak folyik, hogy hatalmas folyamként folytassák útjukat, úgy a Duna Filharmónia zenészei is sok-sok országból érkeztek” – ezekkel a szavakkal méltatta Ildiko Raimondi kamaraénekesnő a zenekar vezetőjét, Katona Ágnest a Centrope Díj átadóján, amelyet 2014. november 7-én tartottak a Bécsi Városházán. A kiemelkedő határokon átnyúló teljesítményért járó díjat idén nyolcadik alkalommal ítélték oda, az elismeréssel tízezer euró pénzjutalom is jár.

A szlovákiai születésű, de 1987 óta Ausztriában élő zenész a Nemzetközi Duna Filharmónia Kulturális Platformmal vívta ki a zsűri elismerését. Katona Ágnes 2000-ben, többek között Göncz Árpád köztársasági elnök és Rudolf Schuster szlovák államelnök támogatásával dolgozta ki a Nemzetközi Duna Filharmónia koncepcióját, és 2003-ban meg is alapította azt.

A Nemzetközi Duna Filharmónia vezetője vehette át a Centrope DíjatA fotón (balról jobbra): Reinhard Karl a Raiffeisen-Landesbank NÖ-Wien igazgatója, Ildiko Raimondi kamaraénekes, Katona Ágnes, a díj nyertese és Elisabeth Vitouch, a városi közgyűlés képviselője és a Bécsi Közgyűlés Európa Bizottságának a vezetője - Copyright: Jobst / PID

Az egyesület célja, hogy egyesítse a Duna-régió legkiválóbb zenészeit és a zene nyelvén járuljanak hozzá a nemzetek közötti együttműködéshez a kultúra, a társadalom és a gazdaság terén. Az egyesületből 2009-ben nőtte ki magát a Nemzetközi Duna Filharmónia Kulturális Platform, amely szellemi és kulturális hálózatként működik a régióban, hogy támogassa és koordinálja a legszélesebb értelemben vett kulturális tevékenységeket. Így a régióban együtt ünnepelnek fontos jubileumokat és eseményeket továbbá a komolyzenei koncertek mellé gazdag kísérőprogramot szerveznek.

A Centrope kezdeményezést 2003-ban hívták életre, hogy ösztönözzék a határokon átnyúló együttműködést és tapasztalatcserét Bécs, Alsó-Ausztria, Burgenland, Csehország, Szlovákia és Magyarország egymással szomszédos területei között.

.