Birkózó Golden Grand Prix: Magyar Arany Nagydíj (Szombathely, Arena Savaria, 2010. márc. 6-7)
alon, 2010. március 03. - 14:58Harminc ország 213 birkózója lép szőnyegre, közülük a magyar kötöttfogást 21 versenyző képviseli.

► A korábbi kötöttfogású Magyar Nagydíj 2008-ban lett a FILA Golden Grand Prix-sorozatának állandó első állomása. Az idei nemzetközi versenynaptárba már Hungarian Golden Grad Prix, azaz Magyar Arany Nagydíj néven került.
► Harminc ország 213 birkózója lép szőnyegre, abból a magyar kötöttfogást 21 versenyző képviseli.
► Öt olimpiai bajnok indul, két athéni győztes (Manszurov – 66 kg és Misin – 84 kg) és három pekingi aranyérmes (Albijev – 60 kg, S. Guénot – 66 kg és Hustov – 96 kg). Hét versenyzőnek – köztük Kiss Balázsnak – a világbajnoki cím a legjobb eredménye. Tizenöt szereplő nyert kontinensbajnokságot, kilencen Eb-t (köztük Lőrincz Tamás, Bácsi Péter és Deák Bárdos Mihály), hatan pedig Ázsia-bajnokok. A 74 kg-os kazah Roman Meljosin 2006-ban az Ázsiai Játékok aranyérmét szerezte meg.
► Különlegességgel szolgál a 60 és a 66 kg mezőnye. Az előzetes nevezések alapján a két súlycsoportban szőnyegre lép ugyanis mindenki, aki a pekingi olimpián dobogóra állhatott: a két aranyérmes (az orosz Albijev, illetve a francia S. Guénot) mellett a két második helyezett, illetve a négy bronzérmes.
► A legutóbbi három világbajnokság aranyérmese vár az Európa-bajnok Bácsi Péterre. Jön ugyanis az ukrán Volodimir Scsackih 2006, a bolgár Javor Janakiev 2007, illetve a török Selcuk Cebi 2009 aranyérmese.
► A 96 kg észt világbajnoka, Heiki Nabi és cseh világbajnoki ezüstérmese, Marek Svec ezúttal – nem először – a nehézsúlyban kel versenyre. Mindketten régóta kacérkodnak a súlycsoportváltással. A cseh kötöttfogásban válaszlépés is bekövetkezett: a 120 kg eddigi állandó szereplője, az Eb-ezüstérmes David Vala most a 96 kg-ban indul.
► A csapatkeresés furcsaságait most az Egyesült Államok színeiben csíphetjük fülön. A 74 kg amerikai szereplője, Benjamin Provisor lesz. Ő tavaly megnyerte a pánamerikai juniorbajnokságot mind a kötött-, mind pedig a szabadfogásban. Csak éppen a 84 kg-ban!... Most tehát tíz kilóval könnyebben kell mérlegre lépnie.
► A szombathelyi szabadfogás sikerei előtt tisztelegve az idén is sor kerül nemzetközi meghívásos viadalra a fogásnem két súlycsoportjában. Szombaton a 74 kg (Hatos Gáborék), vasárnap pedig a 84 kg (ifj. Veréb Istvánék) versenyére kerül sor.
PROGRAM
március 6. (szombat)
08.00-13.00 Selejtező 60-74-84-120 kg
Meghívásos szabadfogású verseny 74 kg I-II. forduló
(Hatos Gábor)
15:30-16.00 Megnyitó
16.00-18.00 Vigaszági mérkőzések
Meghívásos szabadfogású verseny 74 kg II-IV. forduló
18.00-19.30 Bronz mérkőzések, Döntők
Március 7. (vasárnap)
09.00-11.30 Selejtezők 55, 66, 96 kg
Meghívásos szabadfogású verseny 84 kg I-II. forduló (Veréb István)
11:30-13:00 Vigaszáig mérkőzések
Meghívásos szabadfogású verseny 84 kg II-IV. forduló
13:00-14:30 Bronz mérkőzések, Döntők
Jegyárak: felnőtt: 400 Ft, diák, nyugdíjas: 200 Ft
A résztvevő országok listája
• Ausztria
• Azerbajdzsán
• Bulgária
• Csehország
• Dánia
• Egyesült Államok
• Észtország
• Fehéroroszo.
• Franciaország
• Grúzia
• Horvátország
• India
• Japán
• Kazahsztán
• Kirgizisztán
• Kolumbia
• Koreai Köztársaság
• Lengyelország
• Magyarország
• Moldova
• Norvégia
• Olaszország
• Oroszország
• Románia
• Szerbia
• Szlovákia
• Szlovénia
• Tádzsikisztán
• Törökország
• Ukrajn
A verseny magyar indulói
55 kg, Módos Péter
60 kg: Jäger Krisztián, Komáromi Ede, Kozák István
66 kg: Lőrincz Tamás, Korpási Bálint, Szabó Martin, Szabó László
74 kg: Bácsi Péter, Madarasi Gábor, Kun Renátó, Hlavati Dániel
84 kg: Fodor Zoltán, Dajka Zsolt, Vasas Zoltán, Antunovics László
96 kg: Kiss Balázs, Németh Iván, Rizmajer György
120 kg: Deák-Bárdos Mihály, Ligeti Dániel
A külföldi szereplők legjobb eredményei
55 kg
AZE Ahmadov, Orhan (azeri) junior világ- és Európa-bajnok (2009)
AZE Bajramov, Rovsan (azeri) Európa-bajnok (2007 és 2008), olimpiai ezüstérmes (2008), a tavalyi szombathelyi Nagydíj győztese (60 kg)
BUL Kosztadinov, Alekszandar (bolgár) Eb-bronzérmes (2009), junior-világbajnok (2007, 2008)
BUL Venkov, Venelin (bolgár) Eb-ezüstérmes (2006), olimpia – 8. (2008)
JPN Haszegava Kohei (japán) Ázsia-bajnok (2009), a szombathelyi Nagydíj (2009) győztese, a Golden Grand Prix-döntő győztese (2009)
KGZ Jeralijev, Arszen (kirgiz) junior-vb – 2. (2008)
KGZ Zsolcsubekov, Kanibek (kirgiz) junior-világbajnok (2008, 50 kg), junior-vb – 3. (2009, 55 kg)
KOR Li Dzseng-bajk (dél-koreai) Ázsia-bajnokság – 3. (2007)
POL Los, Mariusz (lengyel) Eb-ezüstérmes (2009)
ROM Mudreanu, Virgil (román) Eb-bronzérmes (2008)
SRB Frisz, Krisztijan (szerb) Eb- és vb-bronzérmes (2007)
TUR Karakus, Erhan (török) vb-5. (2009)
USA Mango, Spenser Thomas (amerikai) Pánamerikai bajnokság – 2. (2009)
60 kg
AZE Alijev, Haszan (azeri) junior világ- és Európa-bajnok (2009)
AZE Rahimov, Vitalij (azeri) Európa-bajnok (2005), olimpiai ezüstérmes (2008)
BUL Angelov, Ivo (bolgár) Eb-bronzérmes (2005, 2009)
FRA Hidalgo, Sébastien (francia) Eb-5. (2008)
IND Ravinder Szing (indiai) Nemzetközösségi bajnokság – 1. (2007)
KAZ Tengizbajev, Nurbahit (kazah) Ázsia-bajnok (2006), olimpiai bronzérmes (2008), világbajnoki bronzérmes (2009)
KGZ Tyumenbajev, Ruszlan (kirgiz) Ázsia-bajnok (2008), olimpiai bronzérmes (2008)
NOR Berge, Stig André (norvég) Eb-ezüstérmes (2007)
POL Barsegjan, Edward (lengyel) Eb-ezüstérmes (2009)
ROM Diaconu, Eusebiu (román) Európa-bajnok (2007), világbajnoki bronzérmes (2007), Eb-bronzérmes (2009)
RUS Abdullin, Aszlan (orosz) a Golden Grand Prix-döntő győztese (2009)
RUS Albijev, Iszlam-Beka (orosz) olimpiai bajnok (2008), világ- és Európa-bajnok (2009)
RUS Kuramagomedov, Zaur (orosz) Eb-2. (2007, 55 kg), junior-világbajnok (2006, 55 kg), junior Európa-bajnok (2005, 2006 – 55 kg)
TUR Bilici, Rahman (török) junior-világbajnok (2007, 2008), junior Európa-bajnok (2007)
TUR Sucu, Söner (török) vb-5. (2009), junior Európa-bajnok (2006)
66 kg
AZE Manszurov, Farid (azeri) olimpiai bajnok (2004), világbajnok (2007, 2009), a Golden Grand Prix-döntő győztese (2009)
BLR Szemjonov, Mihail (fehérorosz) olimpiai bronzérmes (2008), Eb-ezüstérmes (2009)
BUL Petrov, Plamen (bolgár) Eb-bronzérmes (2008)
FRA Guénot, Steeve (francia) olimpiai bajnok (2008), világbajnoki ezüstérmes (2007)
IND Gurbinder Szing (indiai) Nemzetközösségi bajnokság – 1. (2005)
KAZ Bajahmetov, Erhan (kazah) Ázsia-bajnok (2009), olimpia – 5. (2008)
KGZ Begalijev, Kanatbek (kirgiz) olimpiai ezüstérmes (2008), Ázsia-bajnok (2007)
KOR Kim Hjon-vu (dél-koreai) junior Ázsia-bajnok (2006), junior-vb – 3. (2007)
ROM Panait, Ion (román) Eb-ezüstérmes (2008)
RUS Vacsadze, Ambako (orosz) Európa-bajnok (2009), világbajnoki bronzérmes (2009)
SRB Makszimovics, Alekszandar (szerb) junior Európa-bajnok (2007, 2008)
TUR Ayvazoglu, Refik (török) Európa-bajnoki bronzérmes (2007), junior-világbajnok (2005, 2006)
UKR Vardanyan, Armen (ukrán) olimpiai bronzérmes (2008), Európa-bajnok (2004, 2008)
74 kg
AZE Huszejnov, Rafik (azeri) junior Európa-bajnok (2008), a Golden Grand Prix-döntő győztese (2009)
BLR Kikinov, Aljakszandr (fehérorosz) világ- és Európa-bajnoki bronzérmes (2009)
BUL Janakiev, Javor (bolgár) világbajnok (2007), olimpiai bronzérmes (2008)
CRO Zugaj, Neven (horvát) Európa-bajnoki bronzérmes (2005)
JPN Curumaki Cukasza (japán) Ázsia-bajnoki bronzérmes (2005, 2009)
KAZ Kartyikov, Doshan (kazah) junior vb-ezüstérmes (2009), junior Ázsia-bajnok (2008, 2009)
KAZ Meljosin, Roman (kazah) Ázsiai Játékok – 1. (2006)
POL Kwit, Julian (lengyel) vb – 5. (2007), Eb – 5. (2008)
POL Tim, Jakub (lengyel) junior Eb-ezüstérmes (2009)
RUS Popov, Jevgenyij (orosz) Európa-bajnoki bronzérmes (2008)
TUR Cebi, Selcuk (török) világbajnok (2009), a szombathelyi Nagydíj győztese (2009)
TUR Tüfenk, Seref (török) Európa-bajnoki ezüstérmes (2008; a döntőben Bácsi Péter győzte le)
UKR Scsackih, Volodimir (ukrán) világbajnok (2006), Eb-ezüstérmes (2009)
USA Provisor, Benjamin (amerikai) a pánamerikai juniorbajnokság győztese kötött- és szabadfogásban, a 84 kg-ban (2009)
84 kg
AZE Gadabadze, Salva (azeri) Eb-bronzérmes (2009)
CRO Zugaj, Nenad (horvát) Mediterrán Játékok – 1. (2009)
EST Aps, Eerik (észt) Eb-5. (2009)
FRA Noumonvi, Mélonin (francia) világbajnoki ezüstérmes (2009), Európa-bajnoki bronzérmes (2006, 2007), olimpia – 5. (2008)
GEO Haszaja, Badri (grúz) Európa-bajnok (2002; 74 kg), világbajnoki ezüstérmes (2002; 74 kg), világbajnoki bronzérmes (2007; 84 kg), Eb-ezüstérmes (2008; 84 kg), Eb-bronzérmes (2005; 84 kg)
IND Manodzs Kumar (indiai) Nemzetközösségi bajnokság – 1. (2007)
POL Janikowski, Damian (lengyel) junior vb-bronzérmes (2009; 74 kg)
POL Posland, Pawel (lengyel) Eb-5. (2009)
ROM Alexuc, Alin (román) junior Eb-ezüstérmes (2009)
ROM Papp Robert Alexandru (romániai) junior Európa-bajnok (2008), junior vb-ezüstérmes (2008)
RUS Karezsov, Zaur (orosz) junior-világbajnok (2008)
RUS Misin, Alekszej (orosz) olimpiai bajnok (2004), világbajnok (2007), Európa-bajnok (2001, 2003, 2005, 2007, 2009)
SLO Kuhar, Jure (szlovén) junior Eb-bronzérmes (2004)
TUR Atem, Aslan (török) ifjúsági Európa-bajnok (2008)
TUR Avluca, Nazmi (török) világbajnok (1999 – 76 kg, 2009 – 84 kg), Európa-bajnok (1997 – 74 kg, 2004, 2008 – 84 kg), olimpiai bronzérmes (2008)
TUR Cenk, Ildem (török) junior-világbajnok (2006)
UKR Daragan, Olekszandr (ukrán) világ- és Európa-bajnoki bronzérmes (2001), olimpia – 6. (2004)
UKR Liscsinszki, Vitali (ukrán) Eb-bronzérmes (2009)
USA Betts, Charles (amerikai) pánamerikai bajnokság – 2. (2008)
96 kg
BLR Dzsejnicsenko, Tyimofej (fehérorosz) Eb-5. (2009)
CZE Vala, David (cseh) Eb-ezüstérmes (2007; 120 kg)
GEO Nozadze, Ramaz (grúz) világbajnok (2007), Európa-bajnok (2003, 2007), olimpiai ezüstérmes (2004)
KAZ Aszembekov, Margulan (kazah) Ázsia-bajnok (2005, 2006), Ázsia-bajnoki ezüstérmes (2008, 2009), Ázsia-bajnoki bronzérmes (2003)
KAZ Mambetov, Aszet (kazah) olimpiai bronzérmes (2008), Ázsia-bajnoki ezüstérmes (2007)
RUS Hustov, Aszlanbek (orosz) olimpiai bajnok (2008), Európa-bajnok (2008, 2009), világbajnoki bronzérmes (2009)
RUS Jefimov, Konsztantyin (orosz) junior Európa-bajnok (2008)
RUS Melnyikov, Nyikita (orosz) junior Európa-bajnok (2007)
TUR Tacyldiz, Ahmet (török) junior-világbajnok (2007, 2008)
120 kg
BLR Csugosvili, Joszip (fehérorosz) Eb-bronzérmes (2008), vb-5. (2009)
CZE Svec, Marek (cseh) világbajnoki ezüstérmes (1998 – 97 kg, 2006 – 96 kg), világbajnoki bronzérmes (2007; 96 kg), Európa-bajnoki bronzérmes (2004, 2006, 2008 – 96 kg), olimpia – 5. (2008)
EST Nabi, Heiki (észt) világbajnok (2006; 96 kg)
FRA Szczepaniak, Yannick (francia) olimpia – 5. (2008; Deák Bárdos Mihály legyőzésével)
IND Dalal Darmender (indiai) Ázsia-bajnoki ezüstérmes (2009)
KGZ Ramonov, Murat (kirgiz) Ázsia-bajnoki bronzérmes (2009)
RUS Ilnyickij, Vlagyimir (orosz) junior Európa-bajnok (2008), junior vb-ezüstérmes (2009)
SRB Petkovics, Radomir (szerb) Mediterrán Játékok – 3. (2005; 2009 – mindkét fogásnemben)
TUR Güzel, Atilla (török) Európa-bajnoki bronzérmes (2008)
TUR Kayaalp, Riza (török) világbajnoki bronzérmes (2009), junior-világbajnok (2008, 2009), a szombathelyi Nagydíj (2009) győztese
UKR Cepovatenko, Artyem (ukrán) junior vb- és Eb-bronzérmes (2006, 2007)
USA Rupp, Brandon (amerikai) pánamerikai bajnokság – 2. (2009)
Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!





.jpg)
