Alpokalja-Online
2012. február 4. szombat
Ma: Ráhel névnap
Holnap: Ágota névnap

Bodoni: Soproni egyetemisták tisztelgése a nyomdászlegenda előtt



Kedden este újabb olyan kiállítás nyílt a szombathelyi MMIK-ban, ahol a főszereplők fiatal dunántúli alkotók. Kettőt meg is interjúvoltunk: sok újat hallottunk.

Akárhogy csűrjük-csavarjuk, a klasszikus értelemben vett kultúra vesztésre áll a játszmában.

A politika, a pénz, a fogyasztói társadalom és az általános felszínesedés egyre kisebb zugokba száműzi mindazt, ami nem akar behódolni az új hatalmaknak.

Ilyen kis zug például az MMIK Médium Galériája – már csak azért is kicsi, mert az utóbbi időben anyagi okok miatt kénytelenek voltak megcsonkítani a galériát az intézmény vezetői -, ahol gyakorlatilag nulla forintból rendeznek egymás után friss, dinamikus kiállításokat.

Hogy miért van minderre (képzőművészetre, irodalomra, egészségügyre, oktatásra, gyermekétkezésre stb.) annyi pénz, amennyi, abba most ne menjünk bele, maradjunk egyelőre annyiban, hogy minderre annyi pénz van, amennyit a hatalom fontosnak tart. És amit a hatalom fontosnak tart, az egyben minősíti is azt.

Szóval kedden módfelett családi hangulatban nyílott az MMIK-ban az a kiállítás, amely Giambattista Bodoni, olasz nyomdász és betűmetsző tiszteletére jött létre, pontosabban utazott ide Sopronból.

A kiállított művek ugyanis soproni egyetemisták munkái, a nyitóbeszéd kapcsán pedig újfent rácsodálkozhattunk, hogy mennyi mindent nem tudunk még a saját szomszédságunkból sem.

A Nyugat-Magyarországi Egyetem tanára, Mészáros György ugyanis nemcsak Bodonit mutatta be a megjelenteknek, hanem felhívta a figyelmet az egyetemhez tartozó Alkalmazott Művészeti Intézetre. Nemcsak azért, mert ott tanulnak a kiállításra érkezett művek gazdái, hanem mert az intézeten immár mesterkurzusok is folynak, így egyetemi szintű diplomát kapnak az ott végzettek, gyakorlatilag egyenértékűt a Budapesti Iparművészeti Egyetemmel.

A megnyitó után két kiállító diákkal beszélgettünk.

A szombathelyi Farkas Milán azt mondja, kemény munka, több évi gyakorlás kell ahhoz, hogy valaki alkalmazott művészeteket tanulhasson. Neki megvolt az az előnye, hogy a szombathelyi művészeti szakközépbe járt. Azt mondja, grafikát tanulni mostanában divat lett, részben azért, mert az emberek azt hiszik, ez valami könnyű dolog, holott egyáltalán nem. A festészethez képest az olyan alkalmazott művészetek mint a grafika valóban kötöttebbek, ugyanakkor a megszabott szabályok keretén belül lehet nagyon szabadon alkotni, a szabályokat pedig azért kell jól megtanulni, hogy utána - finoman és okkal, de - fel lehessen rúgni őket.

A mostani kiállításra képet, azaz műalkotást kellett készíteniük, Farkas Milán többet is kiállíthatott. Egyikük például (a képen baloldalt) a szögletes és kerek, vékony és vastag Bodoni-betűkkel való játék, annak megláttatása, hogy mennyire hasonló a „j” és „f” betű.

A gödöllői  Borsa Aliz eredetileg a budapesti Iparművészeti Egyetemen szeretett volna építészetet tanulni, de aztán a második helyen megjelölt soproni egyetemen tudta elkezdeni az építészeti tanulmányait. Egy év után innen váltott át az iskola formatervezői szakjára. A grafika és maga Bodoni egy tantárgy kapcsán vált nagy szerelemmé, olyannyira, hogy Aliz névjegykártyája -amit megkaptunk a helyszínen - is egy főhajtás a híres olasz nyomdász előtt.


 

Azt mondja, a dizájn szerepe az utóbbi néhány évben ugyan felértékelődött Magyarországon, különösen a cégek esetében, de még mindig igencsak gyermekcipőben jár a nyugati országokhoz képest. Ennek részben gondolkodásmódbeli, részben anyagi okai is vannak, hiszen amíg az emberek a megélhetőségükért küzdenek, addig nem az a legfontosabb, hogy ki vagy mi hogyan néz ki. Jelenleg Magyarországon még gyakorlat, hogy a megrendelők eligazítja, kioktatja a dizájnert, mit annak is kellene csinálnia, holott ez – mivel más a respekció mértéke - például eszünkbe sem jut egy fogorvosnál. Borsa Aliz azért is tudja összehasonlítani a magyar és a nyugati helyzetet, mert korábban már másfél évet eltöltött Dániában. Többek között azért is szeretné a PHD-fokozatát Svédországban megszerezni, mert a skandinávok nagyok jók a dizájnban, van pénzük, nyitottak az újdonságokra, így egy tehetséges kezdő is jó eséllyel bízhat a megrendelésekben.
 




Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális ajánlatunk:

Valentin-bál Szombathelyen 2012

Aktuális

A vasúttársaság egyelőre a téli menetrendet sem vezette be.

Aktuális

Nemesi Gáborné elektromos olajradiátornál melegszik a konyhában a szombathelyi Szűrcsapó utca 24-es számú házban,

Ha minden simán megy, hétfőre már a ház valamennyi lakásában lesz gázszolgáltatás.

Kígyó a kertben

A főszerepben egy magyar lány és egy nagyon gázos kígyó.

Strén Tibor és Tóth Gábor

Fennállása óta eddig 148 millió pályázati összeget sikerült megnyerni a büki TDM-szervezetnek.

Alakuló találkozót tartott Szombathelyen a 4K! Vas megyei csoportja. Az eseményen részt vett Nagy András, a szervezet szóvivője is.

Tiborcz János korábban Zala megyét vezette.

A Hold körül kialakuló fényes kör, az úgynevezett halo-jelenség látható az esti égbolton Veszprém felett

A fotók tegnap éjjel készültek Veszprémben.

Horváth Boldizsárt nevezték ki a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara Szombathelyi Képzési Központjának igazgatójává.

Jön a Snow Patrol, az Iggy & the Stooges, a Lostprophets és Katy B.

A Dr. Kneffel Pál-előadóterem névadóünnepsége Szombathelyen

Az ünnepségen többek között megjelent Paller Judit országos tisztifőorvos, Harangozó Bertalan kormánymegbízott és Puskás Tivadar polgármester is.

A Czeglédy Csabához köthető cég az összeget mint győzelmi prémiumot ajánlja fel a csapat tagjainak.

Bécsi állatkert

Néhány hónap alatt a második veszteséget kénytelen elkönyvelni a Schönbrunni Állatkert.

A legszebb alkotások 70 ezer darab újrapapír füzetnek a borítóját díszítik majd.

Ajánlatunk


Programnaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink