Alpokalja-Online
2012. május 21. hétfő
Ma: Konstantin névnap
Holnap: Júlia, Rita névnap

Budapest Bár Sopronban (2011. október 5.)



Május közepén sorban a negyedik nagylemezével jelentkezett az utóbbi évek egyik legeredetibb és legüdítőbb produkciója, a Budapest Bár. A zenekar ősszel vidéki turnéra indul, melynek első állomása Sopron, ahol október 5-én, a Liszt Ferenc Kulturális Központban mutatják be az új hanganyagot, élőben.

A legutóbbi, Zene című instrumentális lemez után a Budapest Bár május közepén jelentette meg legújabb, immáron negyedik nagylemezét, Hoppá! címmel, amit ezúttal újra a produkcióból már jól ismert énekesekkel (Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár–Klemencz László, Lovasi András, Németh Juci, Rutkai Bori, Szűcs Krisztián) közösen készítettek el. Az album ötlete tavaly novemberben, egy nagyszerű hangulatú koncert alatt született meg, amikor is a sokszínű, mindenféle kultúrát, zenei stílust képviselő társaság úgy döntött, hogy kihasználja a remek cigányzenekar tudását, zenei hagyományait, és megpróbálnak olyan kedvenceket feleleveníteni, átfogalmazni egy lemezen, amelyek vagy valamelyik nép cigánykultúrájához kötődnek, vagy éppen bennük rejlik a lehetőség, hogy egy cigányzenekar átfogalmazza saját ízlése szerint. A merítés végül igen szélesre sikeredett: többek között Jávor Pál, Kabos Gyula, Harangozó Teri, a Hungária, a Beatles, a Doors, az Európa Kiadó ismert dalai – Akácos út, Alabama Song, Bubamara, Ördögtánc, Tranzisztorkor hajnalán, Surda dala, Lövölde tér, Bolyongok a város peremén című szerzemények kerültek feldolgozásra, amelyek a változatosság ellenére - vagy éppen ezért - szépen elférnek egymás mellett egy lemezen. A stílusok keveredésében sem szűkölködik az album: orosz és szerb cigány, gypsy swing, magyar cigány, latin, rock and roll, reggae, underground, kuplé és még sok más stílus is felfedezhető rajta.

Fellépnek:

A Budapest Bár zenekar: Farkas Róbert, Ökrös Károly, Farkas Mihály,Farkas Richárd, Kisvári Ferenc, valamint Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kollár-Klemencz László, Lovasi András, Németh Juci, Szűcs Krisztián, Rutkai Bori
 

2011. október 05



Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális

A 124 választásra jogosult közül 68 adta le a voksáta Vas megyei településen.

Aktuális

És ráadásul kék tengerünk sincs.

Szőrös hónaljú nők

Nem mindenki követi a sima hajlatok trendjét.

Szombathelyi olimpikonok

Eddig három szombathelyi sportoló nyert érmet olimpián.

Falco Szolnok

Három győzelemig megy a dolog. Czika László fotóival.

Jeli Arborérum

A virágzás idején május eleje és június vége között, ilyenkor mutatja a legszebb arcát.

Ismét napirendre került a zsebszerződések ügye, amely érdekes és nagyobb figyelmet érdemlő folyamatokat is elindíthat. Patyi Elemér írása.

Jelentős állomásához érkezett a szombathelyi Csaba utcai közúti felüljáró építése: mintegy kéthónapos zsaluzási és betonacél-szerelési munka eredményeként május elejére teljesen bebetonozták a 7 támaszú, 156 méter hosszú, 2 sávos felüljáró vasbeton pályalemezét.

Zalaegerszegi olajfinomító

Tartályfeltöltés közben történt baleset.

Az alon.hu és a mitveszek.hu közös akciójával most egy páros, négy alkalmas fül-akupunktúrás bérletet vásárolhat féláron. Fogyjon le a fürdőruha-szezonra!

A kapszula elhelyzése

Az eseményen bemutatkozott a helyi TDM-szervezet is.

13.00 órakor megnyitja kapuit a Történelmi Témapark, és elkezdődik az egész délutánt betöltő program-kavalkád.

A repüléshez szükséges engedélyeket a sétarepüléseket szervező cég már beszerezte.


Programnaptár

«  
  »
h k s c p s v
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink

Belépés