Tüntettek a gimnáziumigazgató mellett

2016.02.19. 19:37

Tüntetés rendeztek a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója mellett az oktatási intézmény zuglói épülete előtt pénteken.

A szervezők által szolidaritási akciónak nevezett demonstrációt azért tartották, mert a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tankerületi vezetője számos dokumentumot kért be Pukli Istvántól, miután az általa vezetett gimnázium tanárai csatlakoztak a pedagógustüntetéshez.

A demonstráción felolvasták Pilz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsa elnökének üzenetét, amelyben a tanár támogatásáról biztosította Pukli Istvánt. A tömeg azt skandálta, hogy "Nem félünk!".

Kálovics Enikő, a Független Diákparlament képviselője és szóvivője, a tüntetés szervezője hangsúlyozta, azért küzdenek, hogy a diákoknak és a pedagógusoknak legyen közös jövőjük Magyarországon. 

A diákparlamenti képviselő arra buzdította a szülőket, hogy tiltakozásuk jeléül ne engedjék iskolába gyerekeiket február 29-én.

A tüntetés végén egyperces néma csendet tartottak a résztvevők. Többen kockás ingeket emeltek a magasba, a Teleki Blanka Gimnázium kerítésére pedig fehér virágokat helyeztek, ezzel a gesztussal fejezve ki szolidaritásukat.

A rendőrség a demonstráció idejére lezárta a Hungária körút és a Hermina út között az Ajtósi Dürer sort, amelynek mind a hat sávját, valamint mindkét járdáját elfoglalták a gimnázium előtt tüntetők.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) ellenzéki párt pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a rendezvényen részt vesz Szabó Tímea, a PM társelnöke és országgyűlési képviselője, Karácsony Gergely, a PM társelnöke és Zugló polgármestere, valamint Szabó Rebeka, Zugló alpolgármestere.

Bruzák Noémi (MTI)

.