Nyugdíjas férfi markát ütötte a majdnem 6 milliárd forint

2017.05.03. 13:23

Fellebbent a fátyol.

Még a február 10-i, Helsinkiben tartott sorsoláson vitték el ketten az Eurojackpot főnyereményét. Egyikük magyar, ám ő nem siette el, hogy jelentkezzen a nyereményért. Igaz, nem is sürgette semmi, hiszen a sorsolás napjától számított kilencven napon belül, május 11-ig válthatta volna pénzre - majdnem nettó 6 milliárd forintra! - a nyertes szelvényt, de érthető volt az izgalom, hiszen ahogy telt az idő, úgy tűnt egyre reménytelenebbnek, hogy felbukkan a nyertes.

Most viszont fellebbent a fátyol, kiderült, hogy az Eurojackpot főnyereményének magyar nyertese egy nyugdíjas. És az is, hogy egy újságból tudta meg, hogy nyert, az örömöt pedig fröccsel ünnepelte meg.

"Az Eurojackpot játékra teljesen véletlenül figyeltem fel egy lottózóban. Korábban sosem nyertem nagyobb összeget, és különösebben az a nap sem indult szerencsésen, amikor feladtam a pontosan 5 milliárd 916 millió 375 ezer 965 forintos főnyereményt érő szelvényt. Megbotlottam, és elég nagyot estem. A feleségemnek árultam el, hogy nyertem. Szinte el sem hittük, hogy mindez valóban megtörténik! Nem tervezem, hogy a rokonaimat és ismerőseimet beavatom a titokba, de mindenképpen támogatni szeretném a szeretteimet. A családi és baráti kapcsolataimat nem féltem, szerintem a nyeremény egyiket sem befolyásolja majd. Úgy vélem, nem lesz nehéz feldolgoznom, hogy ekkora összeget tudhatok magaménak. Sőt! Továbbra is játszani fogok, a játék szeretete ugyanis továbbra is töretlen maradt bennem. Mi több, a nyereményből először egy lottószelvényt vásároltam, a számaimat pedig ezután is minden héten megjátszom majd" - árulta el a férfi - természetesen névtelenségét megőrizve - a Szerencsejáték Zrt.-nek.

 

.