Konyhakéssel raboltak ki egy trafikot Zalaegerszegen (videóval)

2014.06.11. 12:15

A gyanú szerint egy 55 éves halogyi férfi 2014. június 7-én délután egy zalaegerszegi – belvárosi – nemzeti dohányboltot rabolt ki egy 11 centiméter pengehosszúságú konyhakéssel - írja a Police.hu.

A felfegyverkezett ember a trafikban dogozó eladót arra kényszeríttette, hogy a bevételt egy zacskóba tegye, miközben a késsel hadonászott. Az alkalmazott a fenyegetés hatására több tízezer forintot átadott a férfinak, aki a pénzt többször át is számolta, majd még több pénzt követelt.

A férfit a zalaegerszegi járőrök alig pár perc alatt még a trafikban elfogták, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, aki a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást J. Zoltán ellen, akit a rendőrök őrizetbe vettek és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2014. június 9-én a férfit előzetes letartóztatásba helyezte.

 

.