December végén ingyenes nyílt nappal nyitja kapuit az új Kámoni Arborétum (képsorozattal)

2011.12.14. 14:10

Szerdán sajtótájékoztatóval és egy kertbejárással érkezett finiséhez Szombathely egyik leglátványosabb projektje.

A Kámoni Arborétum

December 29-én nyílt nap lesz a megújult Kámoni Arborétumban, mikor is meleg teával., ingyenes programokkal és a kert bemutatásával várják az érdeklődőket – hangzott el egy szerdai sajtótájékoztatón, az arborétum projektzáró rendezvényén.

A Kámoni Arborétum
Borovics Attila, Lazáry Viktor és Szendi Zsuzsa

Az eseményen megjelent Lazáry Viktor alpolgármester, aki hangsúlyozta: a pályázat a város és az Erdészeti Tudományos Intézet (Erti) közös közreműködésével valósult meg, de város szakemberekre, azaz az Ertire kívánja bízni a megújult létesítmény üzemeltetését.

A Kámoni Arborétum

Az Alon kérdésére az alpolgármester elmondta: mindez azt jelenti, hogy az arborétum nem részesedik a város költségvetéséből, az Erti saját kockázatára működteti a megújult kertet és a látogatóközpontot.

A Kámoni Arborétum

Lazáry Viktor ugyanakkor hangsúlyozta, az arborétum illeszkedik a város oktatási, nevelési és turisztikai céljaihoz.

A Kámoni Arborétum

Borovics Attila, az Erti főigazgatója felidézte a projekt kacskaringós előzményeit, illetve a számait.

A Kámoni Arborétum

A „régi fényében tündöklő kert” 166 millió forintból újult meg, és a szakember bízik benne, hogy sikerül biztosítaniuk annak a fenntarthatóságát. Ezt részben a piacról, a belépők és a fizető szolgáltatások révén szándékoznak megvalósítani.

A Kámoni Arborétum

Szendi Zsuzsa látogatóközpont-vezető fontos feladatnak nevezte, hogy az emberek megismerjék a megújult Kámoni Arborétumot. Ennek része a tervezés alatt álló programsorozat, amely minden generáció számára tartogat majd valami élményt.

A Kámoni Arborétum

A kert állandó jelleggel kínál interaktív játékokat, érdekes és közérthető ismeretterjesztő táblákat, látványos virágzásokat, az egyedi programok pedig majd kötődnek az aktuális évszakokhoz, eseményekhez.

A Kámoni Arborétum

A látogatóközpont befogadóként várja a civil szervezeteket, városi klubokat is.

A Kámoni Arborétum

A megújult kert hivatalosan a már említett december 29-i nyílt napon nyílik meg a nagyközönségnek.

A Kámoni Arborétum
Masszi Ferenc (Művészeti Szakközépiskola)

A sajtótájékoztató után a látogatóközpontban a szombathelyi Művészeti Szakközépiskola diákjainak alkotásaiból megnyílt az „Ismeretlen kert” című tárlat, majd a vendégek egy vezetett sétára indultak az arborétumba.

A Kámoni Arborétum

A séta során többet között kiderült, hogy a kertnek még a december eleji borongós időben is megvan a maga varázsa.

A Kámoni Arborétum

 A Kámoni Arborétum

 A Kámoni Arborétum

 A Kámoni Arborétum

 A Kámoni Arborétum

 A Kámoni Arborétum

 A Kámoni Arborétum

 A Kámoni Arborétum

 Dendrománia Szombathelyen

Elrohan mellettünk a világ, elrohan mellettünk az idő, s minél inkább akarjuk tartani a tempót, annál gyorsabban kipereg ujjaink közül minden, ami fontos.

Pedig nem is olyan nehéz lassítani, helyre pattintani a dolgokat, csak akarat kell hozzá és egy hely, amely segít lefékeznünk, amely bólint és jutalmat ad minden egyes fékezéskor. Tovább >>>

.