Drótszamárral Pinkaóvárra (Szombathelyről indulva, júl. 17)
alon, 2010. július 08. - 12:34Biciklitúra a Herényi Kulturális és Sportegyesület szervezésében.
A túra rövid leírása
Július 17-én (szombaton) ismét a határ túloldalát vesszük célba. Ezúttal a határhoz közeli Pinkaóvárra (Burg) kerekezünk Sé, Torony, Narda és Schandorf (Csém) érintésével. A település határában egy remek tavacska található, mely kiválóan alkalmas strandolásra és úszásra. A tavat 1972-ben létesítették, 1984-ben kibővítették, majd 1993-ban újat építettek helyette. A tó vize nyáron 23-27 C fokos, medre apró kavicsos, partján szépen karbantartott fű és az egyik oldalán árnyékot adó fák is sorakoznak.
A tó lassan mélyül, partja kényelmes mellúszásban 20-22 perc alatt körbeúszható. A gyermekek szórakozását a parton egy kis játszótér szolgálja, a tóban vízi csúszda is található. A fürdőzők kényelmét a parton öltözőkabinok és hideg vizes zuhany, a főépületben mosdók, meleg vizes zuhany és büfé szolgálja.
A túra 50 km hosszú. Nem teljesítménytúráról van szó, így természetesen – az igényeknek megfelelően – több pihenőt is beiktatunk. A túravezető a kerékpártúra sebességét és tempóját a résztvevők haladási üteméhez igazítja.
Természetesen üdítőt, szendvicset ki-ki hozzon magával a hátizsákjában, melyek elfogyasztására a pihenők alkalmával nyílik lehetőség.
Sportolási lehetőségek: Röplabda, kosárlabda, teniszlabda... Nyár lévén mi is kihasználjuk a tó adottságait, megpihenünk mellette, akinek pedig kedve támad, fürdőzhet is a tavacskában.
Visszaút útvonala: ugyanaz, mint Pinkaóvárig
Találkozó: 8:30-9:00
Indulás: 9:00-kor a Herényiek Háza udvaráról (Szombathely, Béke tér 7.)
Kerékpárkölcsönzés: induláskor a Herényiek Házában, előzetes jelzése ezen a számon: 06 (30) 5858-322
Néhány jó tanács a túrára
- A túra előtt ajánlott a kerékpárok műszaki állapotának átvizsgálása!
- A túrán sport ruházat viselete ajánlott!
- Személyi igazolvány vagy útlevél szükséges!
- Láthatósági mellény szükséges, korlátozott számban az egyesület is tud biztosítani!
- A fürdőbelépő fizetéséhez minden túrázó hozzon magával Eurót, aki nem szeretne fürdőzni az is! (Tájékoztatásul: felnőtt belépő ára: 3 €, fiataloknak (15-18 éves) a belépő ára: 2 €, gyerekeknek (15 év alatt) a belépő ára: 0,70 €)
Előzetes jelentkezés: szükséges
Jelentkezés, bővebb információ: 06 (30) 5858-322, info@herenyiek.hu
Jelentkezési határidő: 2010. július 16. (péntek)
Részvétel: díjtalan
Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!





.jpg)

