Hirdetés

Merrefelé nézzen a gyerekülés az autóban

Merrefelé nézzen a gyerekülés az autóban

2018.04.22. 15:17

Menetirányba vagy menetiránynak háttal?

Hirdetés

Jó lenne, ha nem alakulna ki hisztéria azzal kapcsolatban, melyik irányba érdemes ültetni a gyerekeket az autóban. Sokan úgy vélik, egészen négyéves korig jobb, ha a kicsik menetiránynak háttal utaznak a kocsiban, sőt a menetirány szerinti ültetés életveszélyes.

Egyes szakértők és több ország szabályai szerint legalább kétéves korig menetiránynak háttal kellene bekötni az autóban a gyereket az ülésébe, mert így sokkal biztonságosabb. Amerikában és Angliában évek óta kampányokkal népszerűsítik az újfajta gyakorlatot, Svédországban és Norvégiában pedig már csak így lehet ültetni a gyerekeket egészen kétéves korig, és később, négyéves korig is ajánlott így utaztatni a kicsiket.

Azzal a legtöbben tisztában vannak, hogy a kisbabákat Magyarországon is hordozóban és hátrafelé kell bekötni. Aztán, ahogy nő a gyerek, következik a biztonsági ülés, amellyel már nem ilyen egyértelmű a helyzet. Magyarországon nem is igen kapható, csak rendelésre olyan gyerekülés, amelyben hátrafelé ülhetnek a kicsik a kocsiban.

Már a hetvenes években bebizonyosodott, hogy a megfordított gyerekülés adja azt a biztonságot, amelyre a kisgyereknek – arányaiban nagyobb feje, fejletlenebb nyaki izomzata és kialakulatlan csontozata miatt – szüksége van. Ráadásul, a kilencvenes évek óta a gépkocsik karosszériája keményebb, ami ütközéskor nagyobb terhet ró az utasra. A bábukkal végzett svéd tesztek azt mutatják, hogy a menetiránnyal szemben bekötött utas ütközéskor ötször annyira sérül, mint a háttal ülő.

Hogy melyik ültetés irány a biztonságos, attól függ, mekkora a gyermek. A legkisebbeknek való 0 és 0+ kategóriájú, legfeljebb 13 kilós gyerekeknek való ülések úgy vannak kialakítva, hogy nem is lehet őket a menetiránnyal szemben rögzíteni, csak háttal. Az is fontos, hogy az első ülésre csak akkor lehet így beszerelni a gyerekülést, ha a légzsák ki van kapcsolva.

A menetiránynak háttal utazó gyermek van nagyobb biztonságban, mert a feje így kapja meg a szükséges támaszt. Erősebb fékezéskor, ütközéskor a kisgyermek még viszonylag gyenge nyakizmai menetiránnyal szemben még nem tudják megfelelően tartani a fejet, ami sérüléshez vezet. Amíg lehet, érdemes tehát háttal bekötni a gyerekeket.

A KRESZ alapján a kicsit nagyobb gyerekek is ültethetők menetiránnyal szemben és annak háttal is. Jó lenne, ha nem alakulna ki hisztéria ezzel kapcsolatban, és sokan azt mondják, inkább be sem kötik a gyereket, mert arccal menetiránynak életveszélyes utaztatni.

.