Alpokalja-Online
2012. február 7. kedd
Ma: Tódor névnap
Holnap: Aranka névnap

Egyre jobban spórolunk karácsonykor



Évről-évre kevesebbet költenek a háztartások a karácsonyi szezonban: míg 2006-ban 25 százalékkal költöttek többet az év utolsó hónapjában, mint egy átlagos hónapban, addig 2007-ben ez a szám 20 százalék volt, 2008-ban pedig 16 százalék.

Évről-évre kevesebbet költenek a háztartások a karácsonyi szezonban: míg 2006-ban 25 százalékkal költöttek többet az év utolsó hónapjában, mint egy átlagos hónapban, addig 2007-ben ez a szám 20 százalék volt, 2008-ban pedig 16 százalék. A GfK Hungária Piackutató Intézet felmérése szerint a háztartások napi fogyasztási cikk beszerzéseiből rendszerint kiemelkedően magas arány jut decemberre, azonban az elmúlt három évben ez az arány egyre inkább csökken. Ehhez hozzájárultak a 2006 negyedik negyedévétől bevezetett megszorító intézkedések is, illetve a 2008 októberében kirobbanó gazdasági világválság.

A GfK közölte: az idei karácsonyra vonatkozó előrejelzések esetében figyelembe kell venni, hogy 4 százalék körüli infláció mellett az év első három negyedévében a háztartások körülbelül ugyanakkora összeget költöttek napi fogyasztási cikkekre, mint egy évvel korábban. Azaz a háztartások kevesebb élelmiszert és vegyi árut vásároltak az év első nyolc hónapjában, mint tavaly ilyenkor. Emellett a GfK Hungária által negyedévente mért fogyasztói bizalom index is a lakosság alacsony vásárlási hajlandóságát jelzi.

A GfK Hungária tanulmányának adatai szerint míg 2005-2007 között a karácsonyi időszakban átlagosan 40 százalékkal magasabb forgalmat realizáltak a kereskedők a ruházati piacon az egész évre jellemző kéthavi átlaghoz képest, addig 2008 utolsó két hónapjában, a válság által érintett első időszakban, már csak 30 százalék volt ez a többletforgalom. Kimondottan erős a karácsonyi szezon a kiegészítők tekintetében. A sportruházat is nagyon népszerű ilyenkor: 50 százalékkal többet költenek a háztartások erre karácsonykor.

Ebben az évben minden területen - szórakoztató elektronikai- és fotótermékek, háztartási kis- és nagygépek, IT-piac - csökkent 2008-hoz képest a forgalom, ami valószínűleg érinteni fogja az idei karácsonyi időszakot is. A GfK szerint a kereslet biztosan fellendül, a kérdés csak az, hogy a már most futó reklám kampányok mekkora növekedést eredményeznek majd az év végére. (MTI)




Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális ajánlatunk:

Valentin-bál Szombathelyen 2012

Aktuális

Az egyik járműből a tűzoltók szabadították ki a sérültet.

Aktuális

A február 8-i program megváltozott a szombathelyi Café Freiben. Viszont videoklip-pályázat indul diákoknak.

A járművek a 80-100 centiméteres vízbe merültek.

A dolgozók a szervezett csapatépítő túrákat jó esetben időpocsékolásnak értékelik, rossz esetben idegesítőnek.

A Mérlegeket új dolgokra sarkallják a bolygók, de ehhez előbb le kell zárniuk a múltat, a Halak számára pedig a február egy érzelmi mix lesz örömökkel és bánatokkal.

Az eszméletlen férfit kihűlve találták meg a családi ház fűtetlen szobájában.

Az osztrák főváros végzett a világ első globális technológiai- és fenntarthatósági rangsora élén. Az eredmény még a készítőket is meglepte.

A téli Szombathely

Csodának nem, de érdekességnek azért bátran nevezhető, hogy az utóbbi napok hatalmas havazásiból Szombathelyre semmi sem jutott.

5 könyv

Vagy 100 dolog jobban érdekel, mint a politika. Most csak ötöt sorolok fel közülük.

A vasúttársaság egyelőre a téli menetrendet sem vezette be.

Helyenként olyan jó minőségű, sima és átlátszó jég borítja a Balatont, amilyen tízévenként legfeljebb egyszer alakul ki.

Nemesi Gáborné elektromos olajradiátornál melegszik a konyhában a szombathelyi Szűrcsapó utca 24-es számú házban,

Ha minden simán megy, hétfőre már a ház valamennyi lakásában lesz gázszolgáltatás.

Kígyó a kertben

A főszerepben egy magyar lány és egy nagyon gázos kígyó.

Ajánlatunk


Programnaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink