Alpokalja-Online
2012. február 9. csütörtök
Ma: Abigél névnap
Holnap: Elvira névnap

Elmaradó beszélgetés: Bodor Ferenc és Illés Béla (Weöres Sándor Színház, márc. 8)



A sportújságíró és a válogatott labdarúgó helyett Sütő Kálmán agrárközgazdász és dr. Horváth Boldizsár szülész-nőgyógyász vendégeskednek a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. Az eredetileg tervezett program betegség miatt április 26-án kerül megtartásra.

 

Helyszín: Berzsenyi Dániel Könyvtár

Kezdés: 19.00

Sorozat: Szóról szóra – párbeszéd

Vendégek: Sütő Kálmán és Dr. Horváth Boldizsár

Vezérgondolat: Vasiakkal, vasiakért

Közreműködnek: a Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium diákjai

Házigazda: Burkon László újságíró

Belépő: 200 Ft

 

Sütő Kálmán agrárközgazdász, 22 éven át volt a Magyar Szabványügyi Hivatal elnökhelyettese, 26 évig a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének elnöke, a 70-es évektől nyugdíjazásáig számos nemzetközi szervezet magyar delegáltja, köztük különböző tisztségekben az egyik vezetője az Európai Minőségügyi Szervezetnek, amely Életműdíjjal is kitüntette. Felsőmarácon született, 1985-től 1990-ig szülőföldje országgyűlési képviselője, a Szombathelyi Színházalapító Társaság (1989) tagja, a negyven éve általa létrehozott Vasiak Budapesti Baráti Körének szervezője és vezetője.

Dr. Horváth Boldizsár szülész-nőgyógyász, egészségügyi manager, tanszékvezető főiskolai tanár, a Markusovszky Kórház tudományos és oktatási igazgatója, az orvostudomány kandidátusa. Sárváron született, orvos szülők gyermeke, felesége és két gyermeke is orvos. A Magyar Tudományos Akadémia Vas Megyei Tudományos Testületének alelnöke, számos egészségügyi – köztük nemzetközi – szakmai és tudományos szervezet tagja, vezetőségi tagja, illetve vezetője. Hetvennél több eredeti közleményt publikált, számos kitüntetés tulajdonosa, Markusovszky-díjas. A Vas Megyéért Egyesület elnöke.

2010. március 08



Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális ajánlatunk:

Valentin-bál Szombathelyen 2012

Aktuális

Csuklóból kellett amputálni annak a fiatalembernek a kezét, akinek a tenyerében felrobbant egy petárda a Vas megyei Perenyén.

Aktuális

A tisztújító taggyűlésen Mesterházy Attila pártelnök is részt vett.

Tamarin a bécsi állatkertben

A nagybajuszú majmocskák egy tévedésnek köszönhetően kapták nevüket.

A fiatalember súlyosan megsérült.

A fogásnem legrangosabb nemzetközi versenyei közé tartozó nagydíjon 18 ország jelezte részvételét.

A Rábán a szentgotthárdi duzzasztónál, valamint Rábahídvég közúti hídjánál már 300-300 méteren állójég alakult ki.

Orbán Viktor

A politológusok is elmondják a magukét.

Az egyik járműből a tűzoltók szabadították ki a sérültet.

A február 8-i program megváltozott a szombathelyi Café Freiben. Viszont videoklip-pályázat indul diákoknak.

A járművek a 80-100 centiméteres vízbe merültek.

Szentgotthárd, Opel gyár

A megállapodás alapján az iskola tanulói is használhatják majd az oktatási központot.

James Joyce Szombathely

Újabb apró motiváció, hogy elolvassuk a szombathelyi főhős történetét, ami kétségkívül kicsit keményebb dió, mint Alekosz.

Ajánlatunk


Programnaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink