Előadás Iránról (SEK, nov. 24)
alon, 2009. november 16. - 11:40MEGHÍVÓ
A Magyar Meteorológiai Társaság
Szombathelyi Csoportja
2009. november 24-én (kedden) 18.00 órai kezdettel
előadóülést tart, melyen
DR. VIG KÁROLY
EGY VÁLTOZÓ ORSZÁG,
EGY VÁLTOZÓ VILÁGBAN: IRÁN
címmel tart előadást.
Helye: Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ
C előadó (földszint)
Szombathely Károlyi Gáspár tér 4.
Minden érdeklődőt szívesen látunk!
"Ha valaki végigtekint Irán napégette, széljárta sivatagjain és félsivatagjain, alig tudja elképzelni, hogy ez a föld az emberi történelem meghatározó jelentőségű népeinek a hazája. Pedig tudjuk, hogy az volt egykoron, de ma is jelentős szerepet játszik a világpolitika alakulásában! Igaz, időjárása, társadalmi berendez-kedése is egészen más volt azokban az időkben, ahogyan más volt körü-lötte a világ is. Nemcsak a klíma vál-tozott meg az elmúlt kétezer év alatt, hanem számtalan egyéb hatás is ala-kította, formálta az országot.
Első ízben 2001-ben jártam Iránban, ahol több mint egy hónapot töltöttem rovarok gyűjtésével. Fan-tasztikus, ugyanakkor lelkileg és fi-zikailag is megterhelő élmény volt. Azonban alig jöttem el abból az or-szágból, máris vágyódtam vissza. Nem sejtettem, hogy a viszontlátásra még hat évet kell várnom. Szemmel érzékelhető változások történtek a társadalomban és a tájban is ebben a hat évben, s a folyamatok inkább vettek baljós irányt.
Az előadásomban az iráni táj szépségeit, az emberi alkotóképesség halhatatlan csodáit mutatom be úgy, ahogyan én láttam."
Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!
Témák
Hozzászólások
-
Botanoo : átverés, piramisjáték, pilótajátékBotanoo reloaded: nyilatkozott a cég és a PSZÁF
-
Kedves Ságvári Elvtárs! TeGyanúsítottként hallgatták ki Kapolyi Lászlót, a szociáldemokrata párt elnökét
-
Szlovák rendszámmalBeszakadt a Balaton jege a Hummerek alatt
-
Kapolyi a példaképed? AkkorGyanúsítottként hallgatták ki Kapolyi Lászlót, a szociáldemokrata párt elnökét
-
El a kezekkel!Gyanúsítottként hallgatták ki Kapolyi Lászlót, a szociáldemokrata párt elnökét
Kapcsolódó anyagok
- A szombathelyi egyetem (SEK) 2011-es gólyabáljának programja (2011. november 18.)
- A Léna expedíció Szibériában - előadás (SEK, 2011. október 25.)
- A hit és a tudomány egymás riválisai vagy testvérei? - előadás (SEK, 2011. október 24.)
- Kuatók éjszakája a Nyugat-magyarországi Egyetemen (2011. szeptember 22.)
- Egészségnap a SEK-en: részletes program (2011. április 12.)
Aktuális
Ajánlatunk
Kimozduló - Programok
Interaktív






