Száz éve, 1910. május 28-án hunyt el Mikszáth Kálmán író, a jó palócok mesélő kedvű krónikása.

A Nógrád megyei Szklabonyán született 1847. január 16-án. Már diákként írogatott, Gyula vitézről szóló balladájával díjat is nyert. Anyja akaratának megfelelve jogi stúdiumokat folytatott Győrött, majd Pesten, de diplomát nem szerzett, ehelyett Balassagyarmaton esküdt lett Mauks Mátyás szolgabíró mellett, s folyamatosan írt. 1873-ban - minden szülői tiltás ellenére - feleségül vette a szolgabíró lányát, Mauks Ilonát, akivel Pestre költöztek. Itt csapások sora érte őket: Mikszáth saját költségén kiadott kötete visszhangtalan maradt, az író adósságokba keveredett, meghalt pár napos gyermekük, s Ilona is megbetegedett. Ilona végül visszaköltözött szüleihez, s 1875-ben el is váltak.
Mikszáth ezt követően előbb az ellenzéki Budapesti Napilap, majd 1878-tól a Szegedi Napló munkatársa lett. Az itt töltött csaknem három év kedvezően alakult számára, kedvére írhatott, senki nem korlátozta, s a szegedi közönség is megszerette. Újult erővel tért vissza Pestre, ahol a Pesti Hírlap munkatársa lett. 1881-ben megjelent A tót atyafiak című kötete, s tagjai közé választotta a Petőfi Társaság. 1882 elején megjelent A jó palócok, s a két novellagyűjtemény végre meghozta számára a régóta várt sikert. Tagja lett a Kisfaludy Társaságnak, anyagi helyzete javult, így újból megkérte Ilona kezét, s 1882 decemberében ismét házasságot kötöttek.

A novellák mellett nevét ismertté tették szatirikus hangvételű publicisztikái, parlamenti tudósításai is, 1887-ben a Szabadelvű Párt támogatásával ő is bekerült az ország házába. Tagja volt a Tudományos Akadémiának, elnöke az 1896-ban alakult Budapesti Újságírók Egyesületének. Szerkesztette a Franklin Kiadó Magyar Regényírók sorozatát, s többek között Fáy András, Gyulai Pál, Bródy Sándor műveihez írt bevezetőt.

1904-től többnyire horpácsi birtokán tartózkodott. 1910-ben negyvenéves írói jubileumán ünnepségsorozatot rendeztek, a király a Szent István-rend kiskeresztjével tüntette ki, a pesti egyetem díszdoktorává avatta. Ebben az évben megpályázta a máramarosi képviselőséget, de kampányútján megbetegedett, és súlyos tüdőgyulladásban május 28-án Pesten meghalt.

Mikszáth pályája korai szakaszán a romantikához kötődött, majd a XIX. század végének Magyarországáról, annak jellegzetes társadalmi rétegeiről rajzolt hiteles képet. Írásaiban uralkodó az adomázó-társalgási, az élőszót utánozó stílus. Legjellemzőbb művei a dzsentri réteg értékvesztését és lecsúszását bemutató regényei, A gavallérok és A Noszty fiú esete Tóth Marival. Kései korszakában a századelő tragikussá váló világképéhez és szecessziós ízléséhez kapcsolódott a Különös házassággal és a Sipsiricával. Utolsó műve, A fekete város örökös csapdahelyzetként ábrázolta a magyar történelmet, amelyben a végzetes boldogtalanság éppoly természetes, mint a mindennapok kiszámíthatatlan abszurditása.