Építkezés miatt lezárnak egy utat a Vas megyei Kercaszomornál

2014.06.29. 09:29

Zajlanak a Kercaszomor-Domanjsevci magyar-szlovén határátkelőhöz vezető kercaszomori bekötőút felújítási munkái Vas megyében. A kivitelezés során június 23-tól időszakosan útlezárásra kell számítania a közlekedőknek – olvasható az Útinform honlapján.

Az érintett szakaszon már március óta zajlanak a felújítási munkák, a héten pedig a szakemberek elkezdik a régi burkolat felmarását, valamint a lokális hibák javítást.


View Larger Map

Az új burkolatalap építésére a határ előtti 1 kilométeres szakaszon június 23-án és 24-én került sor, majd a június 30. és július 3. közötti időszakban kerül sor ugyanitt az új aszfaltrétegek bedolgozására. Ezen időszakok alatt a gyorsabb munkavégzés érdekében a forgalom elől lezárják az utat. A lezárást a helyszínen, valamint a Kercaszomor határában is táblák jelzik majd. A magyarszombatfai átkelő továbbra is a megszokott módon üzemel majd.

.