Fa és muzsika II.: Joó László és Földes János kiállítása (SIC, márc. 12)
alon, 2010. március 05. - 17:03Mester és tanítvány fafaragók közös tárlata.
Helyszín: Savaria Ifjúsági Centrum galériája
Kezdés: 18:00
Megnyitja: Horváth János "Gedi". koreográfus
Megtekinthető: 2010. március 20-ig, naponta 8.00-18.00 óra között
Utána: táncház a Boglya Népzenei Együttessel
Belépés: ingyenes
Joó László: 1948. március 31-én született Toronyban. Mechanikai műszerész szakmát tanult. 1974 novemberétől 1995 januárjáig volt hivatásos tűzoltó. A Velemi Népművészeti Stúdió Egyesület Munkájában az 1970-es évek óta alapító tagként vesz részt. Kollektív munkájáért kétszer kapott Gránátalma-díjat. BM pályázatokon egyszer Budapesten, kétszer Győrben volt díjazott.
Földes János: 1962. június 10-én született Karcagon. Matematika szakos tanár, okleveles könyvtáros, népzenész-zenetanár, a Boglya Népzenei Együttes bőgőse és ebben a szakmában a Népművészet Ifjú Mestere. 2000-ig csak fa hangszerekkel került szoros kapcsolatba, de 2000 után Joó László barátja és mestere hatására műkedvelőként elkezdett faragni. Eddig még csak barátoknak készített fafaragásokat, a nagyközönség előtt most másodszor jelenik meg munkáival. 2010-ben a dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület Közösségi Kultúráért díját nyerte el.
Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!
Témák
Hozzászólások
-
Hát ilyetTeljes körű ellenőrzés a szombathelyi Gothard Jenő Általános Iskolában
-
Na azért aAz Orbán-kormány hat legnagyobb bakija
-
További hibák?Az Orbán-kormány hat legnagyobb bakija
-
Meglepő?Az Orbán-kormány hat legnagyobb bakija
-
antaltól meglepően valósághűAz Orbán-kormány hat legnagyobb bakija
Kapcsolódó anyagok
Aktuális
Ajánlatunk
Kimozduló - Programok
Interaktív





.jpg)


