Fellépési lehetőség a 8. Herényi Virágúton (2010. április 15.) – jelentkezési lappal
alon, 2010. február 15. - 21:08 FELHÍVÁS: Fellépési lehetőség a 8. Herényi Virágúton
2003 óta minden év Szent György napja utáni első hétvégén vásárral és számos kulturális programmal egybekötött virág- és növénykiállításra várja egyesületünk Herény, Szombathely s a térség virágot, zöld környezetet, vidám együttlétet szerető lakóit a Herényi Virágúton, amely ebben az évben április 25-én kerül megrendezésre immár 8. alkalommal.
A Virágútra – amely városunk egyik legvonzóbb rendezvényévé nőtte ki magát – szerény becslések szerint több mint 20.000 vendég látogat ki évről-évre.
Minden évben törekszünk a rendezvény megújítására, új programokkal való színesítésére. Így a tavalyi évhez hasonlóan ebben az évben is várjuk különböző művészeti csoportok, együttesek, szólisták jelentkezését, akik kedvet éreznek a szerepléshez, szívesen bemutatkoznának és szórakoztatnák produkciójukkal a rendezvényünkre látogató városlakókat és a távolabbról érkező vendégeket.
Amit biztosítunk:
A közreműködők kijelölt helyszínen, a Németh László utcai téren lévő színpadon, hangosítás mellett adhatják elő programjaikat. (A színpadot és hangosítást nem igénylő produkciók a Virágút útvonalán (Béke tértől a Bertalanffy M. utcáig) is előadhatók.)
A szereplésre való jelentkezési határidő:
2010. március 15. (péntek).
A jelentkezés módja:
Jelentkezni a JELENTKEZÉSI LAP kitöltésével lehet.
(A jelentkezési lap megtalálható a www.herenyiek.hu honlap rendezvények/Virágút menü alatt vagy e-mailben igényelhető az info@herenyiek.hu e-mail címen).
A jelentkezési lap postai úton és e-mailben is elküldhető:
- Herényi Kulturális és Sportegyesület (H-9700, Szombathely, Béke tér 7.)
- info@herenyiek.hu
- info@herenyiek.hu
Lehetőség szerint referenciaanyagot (weboldalon lévő letölthető fájlok, DVD, CD stb.) is kérünk a jelentkezőktől.
A jelentkezés elfogadásáról 2010. április 1-ig (csütörtök) értesítjük a jelentkezőket. Ezt követően a résztvevőket részletesen tájékoztatjuk a rendezvény tudnivalóiról. (Elsősorban olyan produkciókat részesítünk előnybe, melyek illeszkednek a rendezvény hangulatához, szellemiségéhez.)
Reméljük felhívásunk felkeltette az érdeklődésüket és Önöket is a Virágút fellépői között köszönthetjük!
Szombathely, 2011. február 12.
Köszönettel:
Nagy Krisztina
Szervező
|
HERÉNYI KULTURÁLIS ÉS SPORTEGYESÜLET Herényiek Háza (H-9700, Szombathely, Béke tér 7.)
Tel.: 06-30-5858-322
Web: www.herenyiek.hu, E-mail: info@herenyiek.hu
|
JELENTKEZÉSI LAP
a 8. Herényi Virágúton történő fellépésre
a 8. Herényi Virágúton történő fellépésre
AZ ELŐADÓ VAGY CSOPORT NEVE:
……………………………………………………………………………………………….......
A MŰSORSZÁM CÍME:
…………………………………………………………………………………………………...
A MŰSOR IDŐTARTAMA:
…………………………………………………………………………………………………...
SZÜKSÉGES TECHNIKAI KELLÉKEK, ESZKÖZÖK: (MIKROFON, SZÉK STB.)
…………………………………………………………………………………………………...
ELÉRHETŐSÉG: (TELEFON, E-MAIL)
…………………………………………………………………………………………………..
RÖVID BEMUTATKOZÁS:
…………………………………………………………………………………………………...
…………………………………………………………………………………………………...
…………………………………………………………………………………………………...
…………………………………………………………………………………………………...
…………………………………………………………………………………………………...
FELLÉPŐ WEBOLDALÁNAK CÍME: (AMENNYIBEN VAN)
…………………………………………………………………………………………………
A jelentkezési lap postai úton és e-mailben is elküldhető:
Herényi Kulturális és Sportegyesület (H-9700, Szombathely, Béke tér 7.
info@herenyiek.hu
info@herenyiek.hu
……………………………………………
Jelentkező v. csoportvezető aláírása
Témák:
Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!





.jpg)
