Alpokalja-Online
2010. szeptember 3. péntek
Ma: Hilda névnap
Holnap: Rozália névnap

A Fidesz szerint az MSZP és az SZDSZ kasszájában landoltak a BKV-pénzek



A Fidesz szerint az MSZP és az SZDSZ pártkasszájában landoltak azok a pénzek, amelyek kifizetése miatt több botrány is kipattant a BKV-nál.

Németh Szilárd, a Fidesz fővárosi és országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján közölte azt is: pártja választ vár Molnár Csaba kancelláriaminisztertől és Demszky Gábortól arra, hogy pontosan miről is egyeztetett - a pénteken előzetes letartóztatásba helyezett - Mesterházy Ernő a kormánnyal az SZDSZ-es főpolgármester megbízása alapján. Németh Szilárd hangsúlyozta: a közfeladatot ellátó, közpénzen fenntartott fővárosi cégek - elsősorban a BKV - az MSZP-SZDSZ-koalíció pártkifizetőhelyeként működtek.

Az ellenzéki párt arra is kíváncsi, milyen szerződés alapján látott el tanácsadói feladatokat a Miniszterelnöki Hivatalban Mesterházy Ernő, részt vett-e a főpolgármesteri kabinet ülésein, és az MSZP-sek tudtak-e arról, hogy Mesterházyval Demszky Gábor milyen szerződést kötött.

Az nem lehet kérdéses senki előtt, hogy például a BKV-val összefüggő szerződések, végkielégítések ügye nem lehetett egyes embereknek csak a saját döntése - mondta. Szerinte ugyanis az elmúlt időszakban világossá vált, hogy az MSZP és az SZDSZ vezető körei tudtak arról, mi történik a BKV-nál.

Németh Szilárd azt mondta, az is kiderült, hogy Mesterházy Ernő nemcsak Demszky Gábor bizalmi embere, hanem a Miniszterelnöki Hivatalban is fontos megbízatása volt, amelyre Szilvásy György volt kancelláriaminiszter bízta meg.

Egyre nyilvánvalóbb, hogy azok a lopások, bűncselekmények, amelyeket elkövettek az érintett cégeknél, pártutasításra történtek - összegezte véleményét Németh Szilárd.

Arra a kérdésre, számítanak-e újabb őrizetbe vételekre, azt mondta: teljes egészében nem sikerült feltárni büntetőjogilag a felelősség kérdését.


Megosztás: Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • Twitter-style @usersnames are linked to their Twitter account pages.
  • Twitter-style #hashtags are linked to search.twitter.com.

.

Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.

Partnereink

Baywatch-blog

Egy fagyos nap a medence szélén és a medencében


"Páratlan érzés volt, ahogy a víz átmelegített és teljesen ellazította a testemet.” Tovább.

Aktuális

Ajándékot kapott a Weöres Sándor Színház

Csomka Ernő festőművész Weöres Sándor-portrét festett az új színház számára.

Közepes méretű izgalmakat váltottak ki Szombathelyen az MDF 2006-os fénymásolt ajánlószelvényei. A párt ma egy sajtótájékoztatón reflektált. Szabó Gábor a bányászbéka seggét emlegette. Úgy tudjuk, a politikus nem indul a választásokon.

A 880 millió forintos fejlesztésnek köszönhetően kórház - a helyi gyógy- és wellenessfürdő lehetőségeivel kiegészülve - a régióban is egyedülálló színvonalú rehabilitációs szolgáltatást képes nyújtani.

szombathelyi Brazil Jiu Jitsu (BJJ) csapat

A szombathelyi Brazil Jiu Jitsu (BJJ) csapat újabb remek eredményekkel gazdagította az éremfalát.

Herényiek Erdélyben

A herényiek ajándékként egy ősi magyar szilvafát vittek magukkal és ültették el a vendéglátó egyesület közösségi házának udvarán.

Némethné Pásztor Klára

A városi ünnepélyes tanévnyitó ünnepségen Némethné Pásztor Klárának aranydiplomát adott át dr. Ipkovich György polgármester.

Új épületszárny átadása

Csaknem ötszázezer ügyben hozott határozatot, és összesen 13,2 milliárd forintnyi bírságot szabott ki február óta a rendőrség közigazgatási hatósági szolgálata.

A szombathelyi Szova ZRt. egyik közbeszerzési eljárásával kapcsolatban befolyással üzérkedés miatt ismeretlen tettes ellen folyik eljárás a Vas megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályán. A Szovánál érdeklődtünk az ügy hátteréről.

A Mérlegek a nap 24 órájából, most lehetőleg minél többet járjanak nyitott szemmel, a Nyilasok életében pedig az erotika és érzékiség kap fő szerepet.
 

Bolyai iskola, Szombathely

A kedden átadott új létesítmények közül a leglátványosabb egy műanyag-borítású, kivilágított atlétikai pálya. Czika László fotói.

Tanulmány

Olvashatunk Gonda Györgyről, a Kertész téeszről, az iparosításról, vagy éppen a főiskolán működő Dialógus-körről.

Tanévnyitó ünnepség Szombathelyen

A nyár helyett inkább a telet idéző időben a Puskás Tivadar Szakképző Iskola egyik tantermébe kényszerült az idén a szombathelyi hivatalos tanévnyitó, ahol az ünnepi beszédet Ipkovich György polgármester mondta. Smidéliusz Bence fotói.

Hirdetés

 

 

Hirdetés

Alon üzleti kereső:

Keressen a helyi vállalkozók adatbázisában!

Hirdetés

Facebook