„A kiválasztott” első része kevésbé csillogó, mint az előzmények. Na pont ettől jobb.
„Nettó hülyeség ez a film” – mondja félhangosan egy férfi párjának, miközben a film után hagyjuk el a Savaria mozi nézőterét. A nő nem mond rá semmit.
Hiába számít az Éhezők viadala harmadik része (Az éhezők viadala: A kiválasztott) az évvége egyik kiemelt mozifilmjének, valószínűleg sokan lesznek, akik osztják a férfi csalódottságát.
Bizony, több okból sem adja magát könnyen a film.
Kezdjük azzal, hogy Magyarországon sokan nem tudják, Az éhezők viadala mint filmsiker hasonlatos a Harry Potterhez.
Merthogy eredetileg mindkettő sikerkönyv-sorozat volt, melyet aztán meglovagolt a filmipar.
Az éhezők viadala-trilógia köteteiből csak az USA-ban több mint 64 millió (!) példányt adtak el, természetesen simán vezetve az ottani eladási listákat.
Az úgynevezett „Z generáció” ebben találta meg a maga történetét. Ám míg a Harry Potter egy aranyosan riogató kedves tündérmese, addig Az éhezők viadala egy jóval keményebb világ.
Suzanne Collins írónőjövőbe helyezett univerzumában a világ elromlott: diktatúrává vált a demokrácia, egy hedonista főváros, éhező vidékek, kiváltságosok és rabszolgasorsban tartott tömegek vannak. Ez utóbbiakat a fegyverek mellett egy valóságshow-val tartják kordában, ami egyben remek szórakozás mindenkinek. Az éves viadalok során tinédzserek mészárolják egymást látványos és játékos körülmények között. Ilyenkor az egész birodalom a képernyőre tapad.
Az egész leginkább azért borzongató, mert akár levezethető a jelenből is. A mai tinik talán érzik, egy ilyen verzió generációjuk számára akár már életükben valóságos forgatókönyv is lehet.
Az írónő nagyon kevés interjút ad (én egy nagyobbról tudok), a regényt pedig nem olvastam, ami sajnálatos. Viszont megvan az a soványka előnye, hogy a filmet nem hasonlítgatom a könyvekhez.
A regénytrilógia amúgy 2008-2010 között jelent meg, a filmeket 2011-ben kezdték forgatni.
Az első film (Az éhezők viadala) 2012-ben került a mozikba, és mivel több fiatal felnőtt ismerősöm is felhívta rá a figyelmemet, megnéztem.
Suzanne Collins jóvoltából maga az alapsztorit érdekesnek találtam, de a filmes megvalósítás annyira nem tetszett. Számomra a hollywoodi látvány- és akcióözön nem hozzáadott, hanem elvett a drámából.
A második rész (Éhezők viadala: Futótűz ) pont egy évvel ezelőtt jelent meg. Ebben – ahogy kifejtettem bővebben itt az Alonon - már voltak izgalmasabb törmelékek. Annyi mindenesetre, hogy kíváncsi voltam, mi kerekedik ki ebből csattanónak.
Nos, kerekedik, kerekedik.
Sajnos a harmadik kötetet - Az éhezők viadala: A kiválasztott (eredetileg: Mockingjay, azaz Fecsegőposzáta) - a filmesek, nyilván anyagi megfontolásból, kétfelé vágták.
Ebből kifolyólag, aki nem látta/olvasta az első két részt, eszébe ne jusson megnézni, mert úgy jár, mint a férfi a Savaria moziban: nettó hülyeségnek tűnik az egész. Egy olyan történetnek, aminek – szó szerint - se eleje, se vége nincs.
Az átlag mozinéző élvezeti együtthatóját tovább tompítja az, hogy – az első két filmmel ellentétben – ebben igencsak szűken mérik a látványelemeket. A történet 70 százaléka föld alatti bunkerben folytatott beszélgetésekből áll. No de éppen ezek a beszélgetések mutatnak túl az amerikai sikerfilmek kötelező elemein, és ezektől lesz Az éhezők viadala az egyik legkomolyabb ifjúsági mű.
Félreértés ne essék, a filmkészítők számára a legfontosabb a csilingelő kassza, és az alapműben sem kell Thomas Mann-i mélységeket keresni, de a végeredmény azért így is messze túlmutat a Harry Potter-mesén vagy az Alkonyat-sorozat leányrózsaszín primitívségén.
„A kiválasztott” sötét színekben úszik, kiderül, hogy a háború az háború (az írónő apja vietnámi veterán volt), hogy a politikában a jó ügyek is csak rossz és mocskoz eszközökkel menedzselhetők, hogy az irányított kommunikáció a motorja minden hatalmi küzdelemnek. És hogy nem is lehet másként.
A karakterek is nehezen illeszkednek a hollywoodi dobozokba. Nemcsak a mellék, de a főszereplők is halandó emberként viselkednek, ide-odasodródnak a mindennapokban és a hatalmi játszmákban.
A főszeplő Katniss Everdeenek (Jennifer Lawrence) például nemcsak a feneke nagyobb, mint amivel a világot megmenteni szokták, vagy legalábbis amivel a nők a világmentő férfiak segítségére szoktak sietni, de más esendő tulajdonságai is vannak. Szerelmesnek szerelmes, de azért a biztonság kedvéért – irgalom atyja ne hagyj el! – egyszerre két vasat, illetve két férfit is tart a tűzben. Karaktere révén azt is belátjuk, hogy bizony hiába akarunk mi jók lenni, ha a történelem nem hagy nekünk választást.
Annyi választásom nekem személy szerint azért még van, hogy majd megnézem a zárófilmet. Jövő novemberben jön ki, nem félek attól, hogy már ne lenne aktuális. Sőt.
Értékelés: 8/10