A kormány akkor is teljesíti az útépítéseket, ha egyelőre visszavonta azokat

Valami ilyesmit mondott Orbán Viktor sajtófőnöke

2016.08.02. 15:37

Kedden a délutáni órákig négyen nyilatkoztak a témában. A lényeg, hogy 2022-ig, vagy azután akár még lehet is valami a dologból.

A megyei jogú városokban élő emberekkel kötött szerződések érvényesek, és természetesen meg fognak valósulni - tudatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden az MTI-vel.

Előzőleg az MSZP arra szólította fel a kormányt, hogy támogassa azokat a vidéki beruházásokat, amelyeket korábban Orbán Viktor miniszterelnök jelentett be a Modern városok program keretében.

Sajtótájékoztatóját követően Szakács László frakcióvezető-helyettes az MTI-vel közölte, a kormányfő korábban hiába "járta körbe az országot" és ígért minden megyei jogú városnak 10-40 milliárd forintot, múlt csütörtökön a kormány "sunyi módon" visszavonta az ígéretek többségét.

A kabinet határozata 126 oldalon keresztül sorolja, mely beruházások maradhatnak el - mondta a politikus, aláhúzva, hogy ezek közül több is jelentősen befolyásolja a vidéki életminőséget, hiszen autópálya-építések mellett kórházak és iskolák felújítása is elmaradhat.

Szakács László úgy fogalmazott, Orbán Viktor csak azzal van elfoglalva, hogy megpróbálja megnyerni "a pártján és kormányán belüli bandaháborút". A miniszterelnök ezért "akasztotta" a Miniszterelnökséget vezető Lázár János nyakába azt a feladatot, hogy elmondja a megyei jogú városok vezetőinek, "mi miért nem fog megépülni" - tette hozzá.

A szocialista képviselő szerint a történtek miatt a miniszterelnöknek csak azon ígéretei valósulhatnak meg, amelyeket "az általuk sokszor szidott Európai Unió" támogat.

Vasárnap írtunk róla: a szombati Magyar Közlönyben jelent meg, hogy a kormány sorra vonja vissza a korábban bejelentett útépítéseket. Többek között olyanokat is, amelyek Vas megyét érintették volna. 

Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Puskás Tivadar polgármester a Modern városok program keretében kötött együttműködési megállapodás aláírásakor tavaly novemberben Szombathelyen. MTI Fotó: Varga György

Havasi Bertalan hangsúlyozta: Orbán Viktor és kormányának munkája a magyar emberekkel való konzultáción és közös döntéseken alapul. "Ennek megfelelően minden, a miniszterelnökáltal aláírt Modern Városok megállapodás maradéktalanul teljesülni fog" - tette hozzá a sajtófőnök.

A kormány kiemelt prioritásként kezeli Magyarország közúti közlekedésének fejlesztését, és elkötelezett abban, hogy lehetővé tegye valamennyi megyei jogú város gyorsforgalmi úthálózattal való elérhetőségét, valamint az autópályák országhatárig történő elvezetését és bekapcsolását a nemzetközi gyorsforgalmi úthálózatba - közölte a Miniszterelnökség kedden az MTI-vel.

A közleményben azt írták, idén a korábban előkészített közútfejlesztési projektek nagy számban megvalósítási szakaszba jutottak, illetve jutnak majd, ezért a kormány áttekintette az ezekkel kapcsolatos döntéseit. Ennek eredményeképpen megszületett - a Magyar Közlönyben július 15-én megjelent - a Magyarország rövid- és középtávú közútfejlesztéséhez kapcsolódó infrastrukturális beruházások összehangolásáról és azok 2022-ig történő megvalósításáról szóló kormányhatározat. 

"A kormányhatározattal a korábbi, projektszintű kormányzati szemlélet egységes, áttekinthető fejlesztési koncepcióvá alakult, amelyben mind az Európai Uniós, mind a hazai költségvetési forrásból megvalósuló projekteket nevesítették, és a kormányhatározat szerint új fejlesztésről csak a projektlistáról szóló döntéssel együttesen lehet határozni" - olvasható a közleményben.

Hozzátették, "a fejlesztések megvalósításának koordinálása, a piaci kapacitások folyamatos rendelkezésre állása, valamint a beruházások költségvetési fedezetének biztosítása indokolta a korábbi kormányzati döntések áttekintését és egységes határozattá való alakítását".

Közölték, a július 29-én kihirdetett rövid és középtávú közútfejlesztések megvalósításával összefüggő egyes kormányhatározatok módosításáról szóló kormányhatározat a "fenti szemléletet és kiigazítást tükrözi azzal", hogy a július 15-ei határozat mellékletében meghatározott projektek köre - esetleges költségvetési források rendelkezésre állása esetén - bővülhet, illetve az előkészítés és megvalósítás a 2022 utáni időszakra vonatkozhat.

A kormány a határozat értelmében negyedévente áttekinti a projektek előrehaladását és a projektlistát - fűzték hozzá.

Szintén kedden a Jobbik stabil és átlátható fejlesztéspolitikát kért a kormánytól. Kepli Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján bírálta, hogy a kormány a Modern Városok program több útfejlesztéséről szóló döntését visszavonta. Értékelése szerint ezek a beruházások egyebek mellett a Szombathelyen, Veszprémben és Kecskeméten élők mindennapjait könnyítették volna meg.

A jobbikos politikus szerint a kormányt két szempont mozgatja: az egyik, hogy a "saját oligarchák" zsebében landoljanak a támogatási összegek, a másik pedig, hogy a fejlesztések megfeleljenek a belpolitikai törekvéseiknek. Úgy vélte, az érintett beruházásokról azért mondanak le, mert nem lenne 2018-as eredményük.

.