Imre Géza párbajtőrben ezüst-, Kenderesi Tamás 200 méter pillangón bronzérmes Rióban

2016.08.10. 06:14

Összefoglalók, fotók.

Kenderesi Tamás bronzérmet nyert, Cseh László pedig világbajnoki címvédőként hetedik lett 200 méter pillangón a riói olimpia úszóversenyeinek keddi napján.

Kenderesi Tamás a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében. MTI Fotó: Illyés Tibor

A legjobb idővel Kenderesi Tamás készülhetett a fináléra: a 19 éves magyar versenyző először az előfutamban, majd az elődöntőben is egyéni csúcsot úszott, emellett mindkét alkalommal legyőzte példaképét, a 19-szeres olimpiai bajnok amerikai Michael Phelpset.

Minden idők legeredményesebb olimpikonja a második, míg az idei eredmények alapján ranglistavezető Cseh a harmadik idővel jutott döntőbe. Az elképesztően erős mezőnyben ott volt még a szám címvédője, a dél-afrikai Chad Le Clos, valamint 400 méter vegyesen már bronzérmes japán Szeto Daija.

Kenderesi Tamás a célban. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Az Olimpiai Uszoda jelentős része Phelpsnek szurkolt, óriási ovációval fogadták a szupersztárt.

A rajt előtt hatalmas hangzavar volt, a nézőket figyelmeztetni kellett. A start után Cseh nagy lendülettel kezdett először mégis Phelps érintette a falat. Féltávnál az amerikai mögött Cseh és Kenderesi volt a sorrend, a szám 30 éves világbajnoka azonban fokozatosan lassulni kezdett és már ekkor látni lehetett, hogy nem tud beleszólni az érmes csatába. Kenderesi ezzel szemben nagy hajrába kezdett, az utolsó métereken még az ezüstre is volt esélye, végül 1:53.62 perces egyéni csúccsal harmadik lett. Cseh ideje 1:56.24 perc volt.

Kenderesi Tamás (j) és a hetedik helyen végzett Cseh László a célban. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Az 1:53.36 perccel győztes Phelps ezzel pályafutása 20. olimpiai aranyérmét szerezte a japán Szakaj Maszatót mindössze négy századdal megelőzve.

Michael Phelps és Kenderesi Tamás a célban. MTI Fotó: Illyés Tibor

"Nagyon boldog vagyok. Nagyon meglepődtem, hogy sikerült érmet szereznem. az utolsó öt méteren már a szívem vitt a célba. Izgalom volt bennem, de görcsösség nem" - mondta Kenderesi.

Michael Phelps és Kenderesi Tamás. MTI Fotó: Illyés Tibor

"A rajt előtti közjáték nem volt szerencsés, de nem ez volt a probléma. Az utolsó ötven méteren nem haladtam, szinte egy helyben álltam, ilyet olyan versenyen szoktam érezni, amikor előtte tíz percig úszok valami mást. Egyszerűen elfáradtam, próbáltam nekimenni, vártam, hogy jön az a londoni könnyed úszás, de nem jött. Ha fele olyan jó formában jöttem volna, mint amilyenben Londonban voltam itt simán lehetett volna nyerni. Kenderesi Tamásnak gratulálok a bronzéremhez, nekem pedig ott van még a 100, az nem olyan hosszú, talán jobban fogom bírni" - értékelt Cseh.

MTI Fotó: Illyés Tibor

Drámai végjátékban ezüstérmet nyert a párbajtőröző Imre Géza a riói olimpián: a döntőben négytusos előnyről 15-14-re kikapott a dél-koreai Park Szang Joungtól.

A 2015-ös év világbajnoka a kolumbiai John Rodriguez és Boczkó Gábor 15-8-as, a kétszeres vb-aranyérmes észt Nikolai Novosjolov 15-9-es, valamint a világranglista-vezető francia Gauthier Grumier 15-13-as legyőzésével jutott el a döntőig, ahol a nála 21 évvel fiatalabb Park Szang Jounggal vívott. 

A finálé résztvevői a Csillagok háborúja zenéjére vonultak be mintegy négyezer néző előtt a 3-as Karióka Aréna központi pástjához.

Imre Géza (j) és a dél-koreai Park Szang Jung asszója. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Imre két szép tussal indította az asszót, majd Park jó ütemű lerohanó támadása után három együttes találat következett. A dél-koreai ezt követően akkor szúrta meg a magyart, amikor éppen elhangzott az "állj" vezényszó, de még érvényes volt a tus. Megint Imre akciózott pontosan, a szünet pedig az ő 8-6-os vezetésénél következett. A második három percben Park 9-9-nél egyenlített, de a magyar párbajtőrözőt ekkor még nem lehetett megingatni, látványos találatokkal 13-9-re meglépett. Ellenfelét hason, majd vállon szúrta, utána leguggolva ért el találatot. Parknak is bejött egy akciója, de aztán megint Imre volt gyorsabb és pontosabb. 14-10-nél már egészen közel volt a győzelem, a magyar vívó is így gondolhatta, mert aktívan be akarta fejezni az asszót. Csakhogy mindig a dél-koreai találatát jelző zöld lámpa gyulladt fel, s csakhamar 14-14 állt az eredményjelzőn. Egy tus döntött, és Park ekkor már eksztázisban vívott, a 15. találatot is ő adta, Imre pedig - az érte szurkolókkal együtt - nem tudta elhinni, hogy ez megtörténhetett. 

A dél-koreai Park Szang Jung örül, miután legyőzte Imre Gézát (j). MTI Fotó: Kovács Tamás

Az ezüstérmes az első vesztes - jelentette ki csalódottan az eredményhirdetése után Imre Géza, miután 14-10-es vezetésről 15-14-re kikapott a dél-koreai Park Szang Joungtól a riói olimpia férfi párbajtőr döntőjében.

"Ilyenkor nem jó szájízzel hagyja abba az ember a versenyt. El kell telnie még egy pár évnek, hogy tényleg értékelni tudjam, egy harminc-negyvennek, ötvennek... - kesergett. - Ezüstérmem már van. Nem azt mondom, hogy nem vagyok büszke rá, mert ha valaki másfél éve ezt mondja, nem hittem volna el neki, hogy világbajnokságon arany-, olimpián pedig ezüstérmes leszek egyéniben. Úgy, hogy addig nem nagyon termett babér nekem."

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A döntő fordulópontjáról úgy vélekedett, ellenfele egyszerűen túljárt az eszén.

"Jól váltott, el kell ismerni, gyökeres ellentétét csinálta annak, amit 14-10-ig. Addig nem volt pengeérintkezés, utána pedig háromszor vagy négyszer megfogta a pengémet, én meg fölakadtam valahol. Bíztam abban, hogy fogok tudni egy együttest szúrni, de egyszerűen nem találtam sehol a helyet."

Megjegyezte, hogy Parknak nem is volt más lehetősége, mint a változtatás, ezzel együtt hihetetlennek nevezte, hogy ilyen magabiztosan fel tudott jönni ilyen rövid idő alatt.

"Az utolsó akciónál, úgy éreztem, kicsit mellé szúrtam, de nem is azon múlott, hanem előtte kellett volna mást csinálni: ha már kapok két tust, nem belemenni még egy harmadikba. 14-12-nél kellett volna egy kicsit hátralépnem még egypárat" - folytatta.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Arra a felvetésre, hogy talán idő előtt gondolta: megvan a győzelem, és az zavarta meg, így reagált: "Egy pillanatra átsuhant az agyamon, nem gondolkoztam ezt túl, de átsuhant az agyamon, és lehet, hogy annak sem lett volna szabad megtörténnie. Nyolc és fél percig én voltam az olimpiai bajnok, de nem ott ért véget, sajnos."

A "hogyan továbbról" azt mondta, még szeretne a csapatversenyen jól szerepelni, de visszavonulásról nem beszélt.

"Hosszabb pihenő következik, az biztos. Már sokszor nyilatkoztam, hogy abbahagyom, emiatt most nem merek semmit mondani, mert mindig tovább folytattam. Azt hiszem, két olimpiával ezelőtt mondtam először, vagy hárommal, nem is tudom."

Hozzátette, a vereség nélkül is elég motivált a vasárnap következő csapatversenyre, amelyben éppen a dél-koreaiakkal kezdenek.

"Szeretném, ha azok a csapattársaim is, aki nem voltak még dobogón olimpián, megérezhetnék, milyen az, ha felállhatnak. Jó lenne egy érem mindenféleképpen. Nem lesz egyszerű, már az első meccs se, teljesen függetlenül attól, hogy mi volt itt most a döntőben. Egy kicsit könnyebb ágat azért el tudtam volna képzelni" - utalt arra, hogy győzelem esetén várhatóan az aranyéremre leginkább esélyes franciák következnének.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Imre - Boczkó Gáborral, és az azóta már visszavonult Kovács Ivánnal és Kulcsár Krisztiánnal - 2004-ben Athénban a csapattal állhatott fel a dobogó második fokára.

Megemlítette még, hogy egy nagyon jó számítógépes, videós elemzés állt rendelkezésre a felkészülés során, és bár ez nagyon sokat segített neki, nem volt elég.

"Videóról azért nem lehet nyerni, még egy kicsit többet kellett volna tenni. Remélem, hogy a csapatversenyt már egy kicsit nagyobb szerencsével fogjuk befejezni" - tette hozzá.

.