Idén is átadták Szombathelyen a Petz-ösztöndíjakat

2016.11.30. 09:14

Nyolc általános iskolást és hat középiskolást támogatnak 2016-ban.

A szombathely.hu-n megjelent híradás felidézi: a 2003. február 4-én elhunyt Petz Gyula 1992-ben írott végrendeletében teljes vagyonát a szombathelyi önkormányzatra hagyta. A végrendelet szerint a hagyatékot alapítványi célra kell fordítani, amelyből olyan alap- és középfokú köznevelési intézmények tanulói támogathatók, akiknek a tanulás anyagi nehézséget okoz. Az örökbehagyó a támogatást évente egy alkalommal, de legalább 20 éven át rendelte el kiadni, végrendeleti végrehajtónak pedig Zsiga Tibor ügyvédet jelölte meg. Mivel azonban ő idén nyáron elhunyt, így a végrendeleti végrehajtói teendőket Bíró Zoltán ügyvéd látja el a Vas Megyei Ügyvédi Kamara kijelölése alapján.

A Petz-ösztöndíj összege évente 62 ezer 500, amelyet 2016-ban a szombathelyi önkormányzat a köznevelési intézmények fenntartóin keresztül fizet ki az érintett tanulóknak. A támogatási összeget a Petz-hagyték és az önkormányzat által erre a célra elkülönített pénzügyi alap adja.

A szombathelyi közgyűlés Oktatási és Szociális Bizottságának döntése értelmében az alábbi diákok részesülnek idén Petz-ösztöndíjban.

Alapfokú köznevelési intézmények tanulói

Horváth Kristóf

Oladi Általános Iskola

7.A

Németh Olivér Ferenc

Oladi Általános Iskola

7.A

Papp Panna

Szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskola

8.C

Szajkó Laura

Szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskola

7.B

Kovács Alexandra

Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola

8.B

Majtényi Szandra

Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola

8.A

Kneisz Dóra

Szombathelyi Neumann János Általános Iskola

6.C

Kiss Bíborka

Szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

8.B

Középfokú köznevelési intézmények tanulói

Farkas Ronald Zoltán

Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium

12.A

Gyapai Tímea Alexandra

Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium

10.B

Ignéczi Dóra

Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium

12.C

Nagy Jácinta

Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium

11.A

Peresznyák Réka

Szombathelyi SzSzC Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

11.A

Horváth Annamária

Szombathelyi SzSzC Oladi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

11.E

Fotó: szombathely.hu/Benkő Sándor

Galéria

Szombathelyiskolai hírekPetz Gyula-ösztöndíj
.