Nevét vállalva nyilatkozott a 30 éve jogosítvány nélkül vezető, Vas megyében lefülelt férfi

2016.12.09. 09:46

Boros Zoltán 14 éves korában ült először a volán mögé.

A 44 éves férfi először­ csak erdei utakon vezetgette­ apja járgányát, csak később me­részkedett a forgalomba. Mint mondta, jogsi ide vagy oda,­ rengeteg kilométert megtett baleset nélkül, sőt szerinte­ sokkal körültekintőbben vezet,­ mint azok, akiknek van jogosít­vá­nyuk - írta meg a blikk.hu.

Elsőként néhány napja a 112press.hu számolt be arról, hogy Csempeszkopács közelében egy baleseti helyszínen, rendőrök által megállított kocsisort került ki egy Opel típúsú személyautó, ezért a rendőrök félreállították. Ezt a kocsit vezette Boros Zoltán.

Illusztráció

"Ki akartam kerülni az út men­tén veszteglő kamionokat­ Szombathelyről visszafelé tartva, ezért a sor mellett előzni­ kezdtem. Mint kiderült, a teherkocsik azért álltak, mert a rendőrök éppen igazoltatták a so­főröket. Én meg jól beleszaladtam az akcióba – és a zsaruk karmaiba – mesélte a blikk.hu-nak Zoltán. Azonnal bevallottam, hogy nincs, és nem is volt veze­tői engedélyem. A zsaruk először azt hitték, ittas vagyok, majd drogosnak gondoltak. De tisztáztuk, hogy egyikről sincs szó, világosan elmondtam nekik is a véleményem: jelesül, hogy szerintem a jogosítványosdi lehúzás."

A férfi ráadásul egy ismerőse kocsiját­ vezette.

"A cimborával már megegyeztünk, hogy megveszem az autóját, ám az igazoltatáskor­ kiderült: nincs érvényes műszakija. Mivel írásos szerződés nem született az ügyletről, azaz az adásvétel csak szóban született meg, így a barátomat is bajba sodortam" - nyilatkozta.

Boros Zoltán több százezer forintos büntetésre számít, és mint a portálnak elmondta, valószínűleg le kell majd ülnie az összeget, mert kifizetni nem tudja. 

.